Be kell vallanom, hogy egyre nagyobb zavarban vagyok, amikor próbálom megérteni, hogy mit is akar kezdeni az Európai Unió az orosz–ukrán háborúval. Nem találom a megfelelő kiindulópontot. Ukrajnát támogatjuk, mert az ő harcuk a mi harcunk, mondják. Majd azt, hogy Oroszországot térdre kell kényszeríteni, akár egy eszkalálódó háborúban is. Küldjünk uniós katonákat az ukrán frontra, lehetőleg minél többet. Aztán kiderül, hogy nem is úgy gondolták, elég pár ezer kiképző és tanácsadó. Amikor úgy érzi az egyszerű hírfogyasztó, hogy érti a brüsszeli logikát, akkor meg azt hallja, hogy az oroszok meg akarják támadni Európát. Két, három, öt, de tíz éven belül aztán mindenképp. Most mi kényszerítjük térdre, vagy ők rohannak le minket, a fene se érti.
Aztán jött az unió humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa, aki jópofának szánt, de valójában szánalmas videóban magyarázta el egy háromnapos túlélőcsomag mibenlétét. Mintha Európában mindenki egy óvodás gyerek szintjén élné a mindennapjait. Bár lehet, hogy sok gyerek józan ésszel többre képes, mint a biztos asszony.
Aki készpénzt és papíralapú okmányokat javasol a csomagba, noha mindeddig Brüsszel és a bankok küzdenek a készpénz ellen és a digitális személyi okmányokért. Most akkor hogy is van ez az európai vezetők fejében? Mindeközben az uniós országok egyre kétségbeejtőbb helyzetben vannak háború nélkül is.
Most meg itt volt ez az áramszünet az Ibériai-félszigeten. Közel hatvanmillió ember maradt hosszú órákra elektromos áram nélkül. A valós okokat a mai napig nem tudjuk, de néhány órával később már közölték a politikusok, hogy nem történt külső támadás a rendszer ellen. Ellenben lehetett indukált légköri rezgés, extrém hőmérsékleti ingadozás, az elektromos feszültség magas oszcillációja, és még bármi más is. Két dolgot tudtak biztosan: nem az erőltetett zöldítés, az atomerőművek lekapcsolása, sem külső hekkertámadás nem okozhatta a leállást. Rendben, fogadjuk el. De az akkor is
tény, hogy az elektromos rendszer összeomlott, amelynek hatását egészen Grönlandig megérezték. Márpedig az áram olyan kritikus infrastruktúrává vált, aminek hiányában összeomlik a XXI. század emberének az élete. Ha nincs áram, akkor nincs ivóvíz, fűtés, világítás. Sőt telefon, internet, tömegközlekedés, nagyvárosi közlekedésirányítás, segélyhívás és egészségügy sem.
De leállnak a bankkártyás fizetések, aztán pedig a bankjegykiadó automaták is. Ahogy az elektromos autók is egy idő után közlekedési eszközből káoszt okozó útakadállyá változnak. Az elektromos áram hiánya gyakorlatilag órák, napok alatt káoszba süllyesztheti az országokat, de akár egész földrészünket is.
Az uniós infrastruktúra sérülékenységére és az elmúlt években a fejlesztés, a karbantartás elmaradására világított rá a német kormány legutóbbi döntése is. Eszerint a következő években ötszázmilliárd (!) eurót kívánnak fordítani fejlesztésre, felújításra. Kiderült ugyanis, hogy több mint ötezer híd és felüljáró állapota kritikus az országban. Erre szomorú példa volt Drezda egyik legforgalmasabb hídjának összeomlása. De a német vasúti hálózat több nagy forgalmú szakaszát is le kellett zárni a rossz műszaki állapot miatt. A most felálló német kormány még az adósságfék lazítását is átverte a parlamenten hivatalba lépése előtt. Mert csak így tudják előteremteni a pénzt az infrastruktúra felújítására és a hadsereg fejlesztésére.
Érdemes az ibériai áramszünetet és a német infrastruktúra szomorú helyzetét egyszerre vizsgálni. Ugyanis ezek élesen rávilágítanak az unió valós belső problémáira. Azt ugyanis Hannibál pun hadvezér hadainak az Alpokon való átkelésétől a második világháborús német hadsereg oroszországi sártengerbe süllyedéséig tudjuk, hogy az infrastruktúra a hadviselés egyik legfontosabb tényezője.
Egy hadsereg logisztikai hátterének, a közlekedés megszervezésének hiánya a legjobb hadvezér legzseniálisabb elképzeléseit is keresztülhúzza. Utak, közművek, üzemanyag, elektromos áram nélkül a legnagyobb, legmodernebb hadsereg is kudarcra van ítélve.
Ezért aztán a hetvenkét órás túlélőcsomag is csak egy nevetséges blöff. Ha az unió komolyan gondolná a háborús terveit, akkor először is nézze meg, mit okozott ez az áramszünet egyetlen puskalövés nélkül. A brüsszeli bürokraták pedig nézzenek magukba, hogy nem hetvenkét órán fog múlni a jövőnk. Hanem azon, hogy
képesek leszünk-e modernizálni, felújítani és ezzel sokkal ütésállóbbá tenni a kritikus infrastruktúránkat. Enélkül ugyanis nem más az unió, mint egy gólem. Egy törékeny lábakon álló, lassan mozgó, sérülékeny óriás. Könnyű célpont. Márpedig egy ilyen helyzetben lévő szövetség ne akarjon háborúzni, ne provokálja a nála nagyobbakat.
Még akkor se, ha úgy tűnik, hogy az ellenfél gazdasági mutatói gyengébbek nálunk.
Mert az napjainkban kiderült, hogy az orosz–ukrán, Nyugat–orosz proxyháború kimenetelét sem a GDP-adatok, pénzügyi elemzések döntik el. Hanem a vas, az energia és végső soron az emberi tényező. Abban biztosak lehetünk viszont, hogy az unióval kapcsolatos minden információt elemeznek, értékelnek a szemben álló és rivális országok katonai és titkosszolgálati elemzőközpontjaiban. Így az áramszünet tanulságait, a német hidak teherbíró képességét is nagyon alaposan elemzik. Lehet, hogy nem hekkertámadás történt Dél-Európában, de az biztos, hogy ötletet adtak az ellenfeleinknek.
A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója
