„A második világháború befejezésének ötvenedik évfordulója nem minden ország számára jelenti ugyanazt, mivel nem mindenki számára hozta meg a győzelmet. Egyértelműen ezek közé tartoznak például a közép-európai nemzetek, amelyeknek a sorsáról a nagyhatalmak a hátuk mögött döntöttek Teheránban és Jaltában… A világ beleegyezett abba, hogy idegen hatalom befolyása alá kerüljünk, s ezzel ismét becsapták előttünk a szabadság ajtaját.” Ezt hangsúlyozta Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság elnöke 1995. május 8-án Varsóban, a szejm és a szenátus együttes ülésén elmondott beszédében.
Tíz évvel korábban jelentette meg New Yorkban a Püski Kiadó Hőgye Mihály Utolsó csatlós? – Magyarország sorsa a második világháború végén című könyvét, melyben a magyar református lelkész, diplomata, 1947 után emigráns politikus, író és rádiós szerkesztő feketén-fehéren bemutatta, hogy Magyarország nem csatlósa, hanem foglya és áldozata volt nemcsak Németországnak, hanem az egész nemzetközi helyzetnek. A második világháború alatt és után is a nagyhatalmak magatartását és stratégiáját kizárólag a saját érdekükről kialakult látásuk határozta meg.
A magyar békeszerződés feltételeit illetően (a határok ügyében is) Sztálin akarata, álláspontja érvényesült az amerikai és brit szövetségesekével szemben, akik végül elfogadták Közép-Európa új területi és társadalmi rendjét, azaz szovjetizálását. A szovjet diktátor kezdettől meg akarta büntetni Magyarországot is, ezért „a második világháború után az Atlanti Charta szép elveinek ugyanaz lett a sorsa, mint a wilsoni elveké az első világháború után.”
Bár a második világháború a német hadsereg feltétel nélküli megadásával befejeződött Nyugat-Európában 1945. május 8-án (a szovjetek által ismételten aláíratott kapitulációs okmány szerint május 9-én), ám Európa keleti felén a béke és a szabadság csak négy és fél évtizeddel később köszöntött be, amikor a szovjet megszállás és gyarmatosítás véget ért.
A „győzelem napját” teljes joggal ünnepelték és ünneplik ma is Moszkvában, mert – mint Niall Ferguson brit történész fogalmaz A világ háborúja című remek könyvében – „Közép- és Kelet-Európa Sztálin vasmarkába került. Amennyiben a háború ennek a régiónak a sorsáról szólt, akkor azt Sztálin nyerte meg.”
Magyarországon is negyvenöt évig kellett ünnepelni a „felszabadulást” és a „győzelem napját”, holott május 9-ét valójában – Felföldi Zoltán közgazdász-politológussal és Ungváry Krisztián történésszel egyetértve – egyfelől a vereség, másfelől a hazugság napjának indokolt neveznünk.
