
– Kemény csoportba kerültünk Franciaország, Finnország és Belgium mellé, de a célunk az, hogy az első három hely valamelyikén végezzünk és továbbjussunk – mondta Gasper Okorn magyar szövetségi kapitány a bb1.hu szakportálnak. – Emellett változtattunk a keret összetételén is az augusztusi előselejtezőkhöz képest, lépésről lépésre építjük a csapatot. Nagyjából tizennyolc-húsz játékosban gondolkodtam összesen, jelen helyzetben ez a realitás. Mint mindig, most is szeretnék lehetőséget adni azoknak, akik megérdemlik. Ilyen volt idén Pallai Tamás vagy Cseh Botond, most pedig Flasár Zalán és Filipovity Péter. Szeretnénk a fiatalokat is beépíteni, mert szükség lesz rájuk a jövőben.
Meg akarják nyerni a meccset
A szövetségi kapitány elmondta, a finnek már most is erősek, folyamatosan fejlődnek, az Európa-bajnokságon megmutatták erejüket, de ettől még a magyar válogatott nem felemelt kézzel megy ki a szombathelyi parkettre.
– Az biztos, hogy kemény feladat vár ránk, de ha sikerül megvalósítanunk a tervünket támadásban és védekezésben, és kellő energiával, fókuszáltan kosárlabdázunk, akkor nincs mitől tartanunk, főleg hazai pályán. A célunk egyértelmű: meg akarjuk nyerni a meccset!
A keddi sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy Maronka Zsombor és Váradi Benedek ezúttal miért nem kapnak szerepet, a szlovén edző kifejtette: noha bízik az említett két játékosban és jó velük a kapcsolata, meglátása szerint az utóbbi időben nem játszottak eleget klubcsapatukban, így jelenleg nincsenek olyan felkészültségi szinten, amilyenre a válogatottban való szerepeltetésükhöz szükség lenne. Somogyi Ádámtól – akit korábban hasonló okokból nem hívott be a válogatottba – és társaitól viszont sokat vár, az irányító ugyanis jó formában van és jól játszik.
| A magyar válogatott kerete: Benke Szilárd (Atomerőmű SE), Cseh Botond (SZTE-Szedeák), Filipovity Péter (Kometa-KVGY Kaposvári KK), Flasár Zalán (Sopron KC), Golomán György (Hiopos Lleida, Spanyolország), Lukács Norbert (BC Nizsnyij Novgorod, Oroszország), Meleg Gergő (NKA Universitas Pécs), Pallai Tamás (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Perl Zoltán (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Pongó Marcell (Alba Fehérvár), Nate Reuvers (Valencia Basket, Spanyolország), Somogyi Ádám (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Tanoh Dez András (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Valerio-Bodon Vincent (Endo Plus Service-Honvéd), Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár) |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!