Csütörtökön volt 40 éve, hogy a Videoton megkezdte szereplését az UEFA Kupa Real Madrid elleni, akkoriban még oda-visszavágós rendszerben zajló fináléjában. A dicsőséges múlt árnyékában egy cseppet sem dicső a jelen, a napjainkban már Fehérvár FC néven szereplő, néhány éve még egészen más célokért küzdő gárda ugyanis roppant nehéz helyzetbe sodródott.

Már csak emlék a Mol-éra aranykora
A háromszoros magyar bajnok klub máig utoljára 2018-ban ünnepelhetett élvonalbeli elsőséget, egy évvel később, 2019-ben nagy csatában győzte le a Ferencváros. Utána egy ezüst-, majd egy bronzérem és egy negyedik helyezés következett, a 2022/2023-as idény viszont egy viszonylag váratlan összeomlást hozott: senki nem számított rá, de a liga második legértékesebb játékoskeretével rendelkező Vidi két éve a teljes tavaszi idényben mindössze három bajnokit nyert meg, és az utolsó mérkőzésének utolsó pillanatáig kérdéses volt, hogy benn marad-e az első osztályban.
A 33 forduló alatt megszerzett 35 pont volt a Vidi leggyengébb teljesítménye azóta, hogy a csapat 1999-ben kiesett az élvonalból.
Miután megmenekült a másodosztálytól, meghatározó változás történt a klub életében, 2023. június 2-án jelentették be ugyanis, hogy a 2010 óta főszponzorként támogató Mol nem hosszabbítja meg szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft.-vel. Ez a 13 év volt a Vidi „aranykora”: a futballklub 2011-ben, 2015-ben és 2018-ban is bajnok lett, 2019-ben megnyerte a Magyar Kupát, emellett kétszer lett Szuperkupa-győztes, és két alkalommal, 2012-ben és 2018-ban is bejutott az Európa-liga csoportkörébe. Utóbbi évben kevésen múlt, hogy nem a Bajnokok Ligájába kvalifikált a Fehérvár, amely az El-ben telt ház előtt játszotta hazai meccseit, így a Chelsea elleni találkozóját is az új Sóstói Stadion építése miatt „albérletben”, a budapesti Groupama Arénában.

Tavaly még nem, az idén tavasszal viszont már érezhetők a változások
A Mol kiszállása után a Fehérvár több játékosától is megvált, a tulajdonos, Garancsi István pedig olyan megszorításokat eszközölt, mint a külföldi edzőtábor mellőzése vagy éppen az játékosok edzés előtti és utáni közös étkezésének megvonása. A klubvezető a biztos bennmaradást tűzte ki célul az előző idényre, ám egy éve a Fehérvár még az élmezőnyben végzett, úgy lett negyedik, hogy egy ponttal maradt csak el a harmadik helyezett Puskás Akadémiától. Ezek után folytatódott a Fehérvár átalakulása, a csapat kulcsjátékosai, volt és jelenlegi válogatott labdarúgók 2024 nyarán eligazoltak, a távozók helyére pedig többnyire szabadon igazolható vagy kölcsönből visszatért futballisták érkeztek.