A Real Madridot idehozó Videotonra figyelt a fél világ + videók

A magyar futball jeles évfordulóit tekintve 2025 igazán különleges esztendő. Magyar klubcsapatok különös sormintával játszottak kupadöntőket egész Európát átfogó nemzetközi sorozatokban: az MTK 1964-es VVK-fináléja után a Ferencváros 1965-ben, majd 1975-ben, a Videoton pedig 1985-ben jutott el a végső győzelem küszöbére, illetve egyszer egészen a trófeáig. Az idén tehát három döntőnek lesz negyven-, ötven-, illetve hatvanéves évfordulója, és a sor elejére a legfiatalabb kívánkozik: ma negyven esztendeje játszotta le az UEFA-kupa döntőjének az első mérkőzést a Videoton a Real Madrid ellen. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Negyvenezer néző figyelte a helyszínen a Videoton és a Real Madrid első mérkőzését az UEFA-kupa döntőjében, a képen Horváth Gábor és Vadász Imre harcol az egyik spanyol játékossal a labdáért. Fotó: MTI/Wéber Lajos

A Real Madrid minden játékosára három újságíró jutott

A Real Madrid a szokásokkal ellentétben nem kedden, a mérkőzés előtti napon, hanem már hétfőn megérkezett, a tizenhat játékosból és tizenegy vezetőből álló küldöttség a budapesti Hilton Szállóban rendezkedett be, és érkezett velük 48 (!) újságíró is. A csapat aznap a Fáy utcában tartott edzést, csak kedden ruccant el Fehérvárra ismerkedni a Sóstói-stadionnal. A spanyolok minden egyes megnyilvánulásából sugárzott a magabiztosság, Kovács Ferenc, a Videoton vezetőedzője pedig azt hangoztatta, hogy részükről már az is nagy tett, hogy eljutottak idáig, és azon kesergett, hogy olyan kulcsemberek, mint Csongrádi Ferenc és Májer Lajos sérülés, Szabó József sárga lapok miatt nem lehet ott a pályán.

Ismeretlen Videoton, világsztár spanyolok

Az alkalomra kibővített stadionban negyvenezer néző, 23 állomásnak köszönhetőn húsz országban sok millió ember követhette élőben a mérkőzést, beleértve Kolumbiát, Venezuelát és Angolát is, azaz a Videoton neve valóban világszerte ismert lett. A fehérváriak tartalékosan, 

Disztl P. – Borsányi, Disztl L., Csuhay, Horváth – Végh, Wittman, Vadász – Palkovics, Novath, Burcsa összeállításban kezdték el a mérkőzést, csereként Novath helyére Gyenti állt be a 63. percben, a Real Madrid pedig így festett: Miguel Angel – San José, Sanchis, Stielike, Camacho – Chendo, Gallego, Michel – Butragueno, Santillana, Valdano, a hajrában szóhoz jutott Juanito és Salguero is.

 Ismeretlen játékosok az egyik, világsztárok a másik oldalon, és ezt a végeredmény is tükrözte. A Népsport tudósítása szerint a Vidi jobban kezdett, a spanyolok viszont az első helyzetükből vezetést szereztek, Michel bombázott a kapuba a 32. percben. Santillana fejese döntötte el a meccset a 77. percben, majd az utolsó percben Valdano adta meg a kegyelemdöfést, ezzel 3-0-ra győzött a Real Madrid.

Forrás: Arcanum

A Népsport szerint a Videotonnak nem volt miért szégyenkeznie, a spanyolok ismerték és kihasználták a gyenge pontjait. A magyar csapat kapusáról, Disztl Péterről ezt írta a sportlap: „több bravúros védése is volt, együtt élt a játékkal, néhány alkalommal jól futott ki, a gólokról nem tehet.” Ő ma, negyven év távlatából így emlékszik vissza: 

– Tudtuk, hogy esélytelenek vagyunk, de azt mondtuk, ha már idáig eljutottunk, bármi megtörténhet, a legkisebb sanszt is megpróbáljuk megragadni. A játék képe alapján ez a meccs akár 0-0-re is végződhetett volna, olyan gólokat kaptunk, amilyeneket nem szoktunk. Persze, ha akkor nem szenvedünk vereséget, talán egészen másként alakul a visszavágó, és ma már azt mondom, jól van az úgy, ahogyan annak a döntőnek a két meccse alakult.

A visszavágót május 22-én játszották Madridban – de ez egy másik, szintén nagyon érdekes történet.