Simogató napsütés, nyárias szeptemberi délután. Székesfehérváron, a Városház téren békésen zajlik az ilyenkor természetes élet, sétálgató emberek élvezik a visszatért jó időt. A városháza tövében egy asztalnál jó kedélyű, összeszokott társaság köszönti a vendégeit. Valaha tízezrek ünnepelték őket ugyanitt, most ekkora tömeg ugyan nem verődik össze, mégis megelevenedik a múlt.
Különös oka van, hogy ismét összegyűlnek az egykori hősök.
Az idei, valamint a 2016-os Európa-bajnokság, illetve az odavezető pótselejtezők mámoros napjait megelőzően nagyon sokáig kell visszaforgatnunk az idő kerekét, ha korszakos magyar labdarúgó-sikereket akarunk felidézni. Alighanem egészen 1985 tavaszáig. Április 17-én 3-0-s bécsi győzelmével – több ezer magyar szurkoló előtt – a magyar válogatott kivívta a szereplés jogát a mexikói világbajnokságon, s ezt diadalt fogta mintegy keretbe a Videoton az UEFA-kupa-elődöntőjében vívott két mérkőzéssel. Április 10-én Székesfehérváron 3-1-re legyőzte a bosnyák – akkor természetesen még jugoszláv – Željezničart, majd az április 24-i visszavágón ugyan kikapott 2-1-re, de 4-3-as összesített eredménnyel bejutott a sorozat fináléjába (ahol aztán a világhírű Real Madrid volt az ellenfele).
Szentesi Zöldi László – lapunk kiváló újságírója, szerkesztője – Lövés Szarajevóban című könyvében a Vidi menetelését eleveníti föl, miként a kötet címe is árulkodik róla, a visszavágó drámai pillanatába sűrítve az eseményeket. Ki ne emlékezne rá, 2-0-s hazai vezetésnél – ami a Željezničarnak kedvezett – Csuhay József a 88. percben lőtt góljával megfordította a párharc kimenetelét és kicsikarta a Videoton továbbjutását.
Szentesi Zöldi László e sikert korosztálya meghatározó futballélményeként eleveníti föl, s igaza van, a Vidi menetelése, meghatározó pontjaként Csuhay előretörése és gólja örökbe beleégett az emlékezetünkbe.
A Videoton több mint három és fél évtizedes sikertörténetéről persze számos újságcikk, sőt könyv is született már. Ilyen jól megírt, egyedik nézőpontú, alapos kötet azonban még nem. Szentesi Zöldi László nem csupán az akkori eseményeket eleveníti föl és szólaltatja meg a még élő főszereplőket, kiemelten a meccs hősét, Csuhay Józsefet, hanem a könyv legfőbb érdemeként elutazott Szarajevóba és az egykori mérkőzés helyszínén ásott elő máig érdekes kuriózumokat. Megtudhatjuk például, hogy a magyar csapat akkori edzője, Kovács Ferenc kétszer is elautózott Boszniába, hogy feltérképezze a Željót, hogy a drámai mérkőzés a helyszínen, a Grbavica-stadionban az izgalmak hatására az egyik hazai drukker az életét vesztette, hogy a magyar gólszerzőre, Csuhay Józsefre ma is emlékeznek a bosnyák szurkolók, hogy a stadiont a délszláv háború után társadalmi munkában építették újjá.
De ne vegyük el a szerző kenyerét, inkább ajánljuk a könyvet elolvasásra. A tegnapi tapasztalatok alapján érdeklődésben nincs hiány. A szerző az egykori hősökkel közösen tegnap délután öt órától közösen dedikálta a kötetet a Városháza előtt, majd hatkor kezdődött a könyvbemutató.
Először is, mondhatni természetesen, levetítették a szarajevói mérkőzés összefoglalóját. Az archív felvételekről is átszűrődik, hogy túlzás nélkül félelmetes volt a hangulat a stadionban.
– Nagyon nehéz ennek a városnak a történelemkönyvében önálló fejezetet nyitni. A sport terén két kiemelkedő eredmény követelhet helyet magának benne, Vörös Zsuzsa olimpiai bajnoki címe és a Videoton az 1984–85-ös sikere – jegyezte meg köszöntő beszédében Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki elárulta, hogy a mérkőzés idején ugyan csak tizenegy éves volt, de ma is tisztán emlékszik az akkori eseményekre.
A szerző, aki elsősorban külpolitikai újságíróként ismert, a következőképpen beszélt a sporthoz való kötődéséhez, valamint arról, mi ihlette a könyv megírására.
– Apám, nagyapám is futballozott, őket követve én magam is játszottam, még ha nyilvánvaló volt, hogy sokra nem is viszem, rajongójává váltam a játéknak. Akkoriban, fiatalon mi a magyar labdarúgást szerettük, a Videotonnak én is tiszta szívből drukkoltam, miként akkoriban mindenki az országban, sőt az akkori Jugoszláviában minden magyar. Az én korosztályom Alberték sikereiről már lemaradt, s noha zsinórban részt vehettünk három világbajnokságon, a Videoton menetelése maradt meg örök emléknek – mesélt a mű megírására sarkalló körülményekről a szerző, hozzátéve, azért a szarajevói találkozóra hegyezte ki a könyvét, mert ez volt az a meccs, amely túlmutatott a sporton.
– Először én sem értettem, miért éppen ez a mérkőzés a menetelés csúcsa, de Laci meggyőzött róla, hogy így van. Igen, ahhoz, hogy a sorozatunk évtizedek múltán is emlékezetes maradjon, el kellett jutnunk a döntőig, amihez ez a meccs, ez a gól kellett – jegyezte meg érdeklődésemre Disztl Péter.
Így igaz, a Videoton 1984–85-es helytállása örökre dicső fejezete nemcsak Székesfehérvár, hanem a magyar labdarúgás történetének is.
Borítóképen: A szerző, Szentesi Zöldi László dedikálás közben, a jobbján Szabó József, az akkori Videoton gólvágója
