Magyar csapatnak tapsolt kilencvenezer ember a Bernabeu-stadionban
Negyven éve csodát tett a Videoton az UEFA-kupa döntőjének a visszavágóján a Real Madrid legyőzésével.
Negyven éve csodát tett a Videoton az UEFA-kupa döntőjének a visszavágóján a Real Madrid legyőzésével.

A fehérvári csapat negyven esztendeje játszotta az UEFA-kupa döntőjének az első mérkőzését.

Az NDK utolsó szövetségi kapitánya a Bundesligában is beleköpött a nagyok levesébe.

A volt futballista máig nagy sikerként tekint a húsz évvel ezelőtt történtekre.

Szabó József az intenzív osztályra került, bélfájdalmak miatt vitték kórházba Székesfehérváron.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.