Nyolcvanéves a keletnémet edzőfejedelem, aki Fischer Paliékkal nem, de Sebők Vilmosékkal csodát tett

Eduard Geyer valóságos legendának számít Németország keleti felében, hiszen az NDK-ban felért a csúcsra, mint az épp megszűnő ország válogatottjának utolsó szövetségi kapitánya, majd egy magyarországi kitérőt követőn letette a névjegyét a Bundesligában is.

Eduard Geyer az Enegie Cottbus stadionjában napjainkban Forrás: Facebook / Energie Cottbus

A ma már Lengyelországhoz tartozó Bielsko-Biala városában született meg 1944. október 7-én Eduard Geyer, akinek családja az akkor Németországhoz tartozó településről a háborút követően Drezdába költözött. Geyer itt kezdett futballozni, egész játékos-pályafutását drezdai csapatoknál töltötte, javarészt a város meghatározó klubjában, a Dynamo Dresdennél. 

Itt állt munkába edzőként is, előbb az utánpótlásban, majd a felnőttek segítőjeként tevékenykedett, mígnem 1986-tól négy éven át irányathatta a Dynamo első csapatát.

Tevékenysége igazi sikertörténetnek bizonyult, irányítása alatt megtörték a Dynamo Berlin tízéves szériáját, és bajnoki címet ünnepelhettek, s ugyanabban az esztendőben, 1989-ben az UEFA-kupa elődöntőjébe is bejutottak, ahol két szoros meccs után a VfB Stuttgart verte ki őket.

A nagy tehetségek alkotta válogatott mögött megszűnt az ország

Eduard Geyert pedig időközben az NDK szövetségi kapitányának is kinevezték. Olyan játékosok alkották akkor azt az együttest, mint a későbbi aranylabdás, Európa-bajnok, BL-győztes Matthias Sammer, a többszörös német gólkirály, Ulf Kirsten, a később a Lazio sztárjává váló, sokáig a Ferencváros edzőjeként dolgozó Thomas Doll, vagy Andreas Thom. Közülük talán épp a legnagyobb tehetségnek tartott Thom futotta be a végül „legszerényebb” karriert (értsünk ezalatt kétszáz Bundesliga-meccset, tíz német válogatottságot és egy Európa-bajnoki ezüstérmet).

Az NDK válogatottjával végül nem sikerült kvalifikálniuk magukat az 1990-es olaszországi világbajnokságra, a mindent eldöntő Ausztria elleni utolsó csoportmeccsen kikaptak, és lemaradtak a vb-ről. 

Nem sokkal később megszűnt maga az NDK is, a legjobb keletnémet focistákra pedig azonnal lecsaptak a Bundesliga-klubok, ám a legjobb NDK-s edző nem bizonyult kelendőnek, Bundesliga helyett végül a magyar NB I-ben vállalt munkát.

A szocialista országok híres futballedzőihez hasonlóan Geyer sem az a kimondott atyáskodó, netán lelkiző edzőtípus volt, arckifejezése pontosan tükrözte a modorát, amely szókimondó és nyers volt, és ennek megfelelően a kőkemény munkában hitt, csapatai általában töretlen küzdőszellemmel és kiváló erőnléttel rendelkeztek.

Miért nem sikerült a Balaton-parti kaland?

Siófokra 1991 nyarán érkezett, ahol egy vadonatúj futballprojekt részese kívánt lenni. Egy német üzletember, egy bizonyos André Ritter a Balaton partjára csábította a kor legjobbnak számító magyar játékosait, Fischer Pál, Fodor Imre, Gregor József is piros-fekete mezt húzott. Geyer végül szakmai igazgató lett, ám kiderült: Ritter mögött nincs pénz, csak ígérgetés. Az akkor történtekre éppen a napokban emlékezett vissza a Magyar Nemzet hasábjain a 90-es évek elején szintén Siófokon tevékenykedő Varga István, 

Nem volt egy fillérje sem – „(André Ritter) hozta magával Eduard Geyer korábbi NDK-s szövetségi kapitányt, de amikor kiderült, engem ki kellene fizetnie egész évre, úgy döntött, maradjak én az edző, Geyer pedig szakmai igazgató lett. A játékosok közül pedig Fodor Imrének volt annyi esze, hogy azt mondta, akkor jön, ha egész évre előre kifizetik, és meg is kapta a pénzt. A futballistáknak béreltek a Balaton partján házat, majd az ősz végén költöztek be a lakótelepre, mert senki sem fizette a bérleti díjat. Az alapfizetést egyébként a klubtól mindenki megkapta, André Ritter kiegészítést és – ha jól emlékszem – ezerötszáz márka meccspénzeket ígért győzelem esetén, na ezek voltak azok, amik nem jöttek meg. Úgy volt, az MTK elleni, fővárosi mérkőzés előtt rendezi a tartozást, de csak akkor esett be az öltözőbe, amikor mentünk ki melegíteni. Azt mondta, majd a meccs után kifizet mindenkit, majd megtudtuk, hogy a huszadik percben esett győztes gólunkat sem látta, mert addigra már lelépett.”

Csodát tett a lesajnált keleti kiscsapat

A félresikerült magyarországi kaland után hazatért, és alacsonyabb osztályban vállalt munkát. A Sachsen Leipziget egyből feljuttatta, de kiderült, hogy az anyagiak itt is közbeszóltak, nem tudtak elindulni a harmadosztályban. 1994-ben még keletebbre költözött, a lengyel határ melletti Cottbus városába, ahol a helyi Energie Cottbusról igencsak kevesen hallottak akkortájt, akárcsak Németországban is. Geyer a harmadosztályban kezdte el a munkát, s három év elteltével már hatalmas meglepetésre döntőt játszhattak a kupában, majd 2000-ben feljutottak az élvonalba is. 

Ez szenzációs teljesítménynek számított, a több szinttel alcsonyabb költségvetéssel rendelkező országvégi klubot lenézték a Bundesligában, amely azonban – elsősorban hazai környezetben – rendre roppant kellemetlen ellenfélnek bizonyult, és három szezonon át tartotta magát a Bundesligában. 

Amikor a többi német klub Európa legnagyobb sztárjait édesgette magához, Geyerék csak keletről, többek között Magyarországról mazsolázhattak. Itt élte fénykorát jóval a harmincon túl Vasile Miriuta, itt játszott Mátyus János, Lőw Zsolt, Horváth Ferenc, de Vincze Ottó is. Természetesen nem feledkezhetünk el Sebők Vilmosról sem, aki stabil kezdő volt az Energie együttesében, egy alkalommal az ő góljával verték meg a Bayern Münchent.

Emlékezetes volt még a jellegzetes fizimiskájú kapus, Piplica is, aki néha elképesztő potyagólokat kapott, máskor meg kivédte az ellenfél szemét is. Egy feledhetetlen potyája videón az egyébként jugoszláv színekben ifjúsági világbajnokságot nyert kapuvédőnek:

Végül a Bundesliga 2-ben is csak a mezőny végén kullogott az együttes, így a dicső korszak végén a sikerkovács Eduard Geyernek is megköszönték a munkáját. Ezután egy emirátusi kalandot követően visszatért korábbi sikerei színhelyére, Lipcsébe, majd újra Drezdába. 2008-as drezdai távozása után  már nem vállalt vezetőedzői munkát.

Nemcsak a játékosaival szemben, hanem a bírókkal és az újságrókkal is kemény, olykor durva hangnemben kommunikált, sokszor állították ki edzőként is. Elvileg sem ő, sem akkori csapata, az Energie Cottbus sem volt a „Bundesligába való”, de a szegény keleti csapat, toldozott-foldozott játékoskeretével többször is csodát tett a keletnémet akarnok vezetésével.

Kísért a múlt

Geyer életútjához azonban hozzátartozik egy sötét árnyalat is, hosszú éveken át rettegett keletnémet titkosszolgálatnak, a Stasinak jelentett. Emiatt hat éve lemondott a Dynamo tiszteletbeli kapitányi posztjáról, miután több korábbi csapattársa tiltakozott a személye ellen. A szakember szinte sosem beszélt a Stasi-múltról, a közelmúltban azonban egy dokumentumfilmben szóba került ez a téma is. Geyer elmondta, hogy  hetvenes évek elején egy európai kupameccset követően együtt mulatott az ellenfél, az Ajax játékosaival, és emiatt súlyos büntetést helyeztek kilátásba a számára: vagy eltanácsolják a csapattól és az egyetemi tanulmányaitól, vagy jelentenie kell, választania kellett. Elismerte, hogy nemcsak ártalmatlan jelentései voltak, s emiatt bocsánatot kért.

Ugyankkor mindezzel együtt mind Cottbusban, mind első sikereinek helyszínén, Drezdában azóta is megbecsülik, természetesen most is megemlékeztek a szakember nyolcvanadik születésnapjáról.