Kikéri magának a Tisza Tolna vármegyei embere, hogy a magyar Országgyűlés homlokzatán kint van székely zászló, de az európai uniós nincs – hívta fel a figyelmet a Tűzfalcsoport, amely szerint Kátai István arról is beszélt egy fórumon, hogy az RMDSZ-nek a román nyelvet kellene erőltetnie, és tiszteletben kell tartani a román emberek érzékenységét.

Münchenben a nemzetközi Tisza-szigetek találkozóján Magyar Péter egyik szövetségese, Gáspárik Attila Erdély hangját és gondolatainak megosztása keretében adózáshoz kötött szavazati jogról, gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlított vezető erdélyi magyarokról beszélt, de Márai Sándor és Wass Albert súlyos kritikája, továbbá Trianon méltatása is részét képezte az egyik főelőadásnak. Gáspárik előadása – amelyen Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója végig mellette ült, időnként nagyokat helyeselve – egy olyan alternatív nemzetpolitikai víziót vázolt fel, amely régóta részleteiben megtalálható a magyar balliberális közgondolkodásban, ennyire egységes szerkezetbe foglalva ugyanakkor ritkán hallgatjuk.
A Tűzfalcsoport most azt írta, Kátai, aki Tolna vármegyében tiszás képviselő jelöltjelölt is volt, néhány hónapja az Aszód és Galgamente–Talpra Magyarok Szimpatizánsi Közössége szervezésében tartott önálló előadást, ahol egészen elképesztő dolgokat mondott, felülmúlta Gáspárik Münchenben elmondott szavait is. Lényegében azt adta elő, hogy sokkal könnyebb lenne kisebbségi magyarnak lenni Romániában, ha nem magyarként viselkednének.
– Ahelyett, hogy az RMDSZ az Európai Parlamentben, és, bocsánat, rád mutatok, de nem azért, mert te ebben hibás lennél, azzal foglalkozna, hogy a kisebbségi jogokat és az oktatási törvényt Romániában úgy dolgoznák át,
és az RMDSZ-nek is ezzel kéne foglalkozni, hogy a román nyelvet, most már vannak ilyen alternatív oktatások, ilyen próbálkozások, de egy székely gyerek vagy egy magyar gyerek, ahol túlnyomó részt, kilencven százalékban magyarlakta terület, nagyon nehezen tud megtanulni románul, mert anyanyelvi szinten tanítják, tehát nem idegen nyelvként
– fogalmazott a fórumon a Tisza embere, aki úgy folytatta: – Vonulhatunk a székely zászló után, vonulhatunk Orbán Viktor után, vonulhatunk mi bármilyen nagy vörös téglával a mellkasunkon, és mondhatjuk, hogy mekkora magyarok vagyunk, abban az országban, amit Romániának hívnak, és ezért engem le szoktak hazaárulózni, kell ismerni a román nyelvet!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!