A Floriano-térkép ugyanakkor az egyik legkorábbi nyomtatott mappa, amely Amerikát teljesen elkülöníti Ázsiától, az Északi- és a Déli-sarkon pedig – évszázadokkal az Antarktisz felfedezése előtt – egyaránt hatalmas szárazföldet vagy jégtakarót mutat.
Dél-Amerika területén jelöli – szintén az elsők között – az Amazonas folyót is, valamint több, a bennszülött törzsekre vonatkozó megjegyzés is megjelenik rajta: a Magellán-szoros partvidékén a „Gigantum Regio” legendák óriásaira, az északnyugati részen az „Antropophagi” felirat pedig kannibálokról szóló beszámolókra utal.

A közel kétszáz ritka könyvet, kéziratot és még több térképet felvonultató aukciós katalógusban mindemellett feltűnik egy Einstein által kézzel írt egyenlet is, amelyet a Nobel-díjas tudós az Emergency Committee of Atomic Scientists fejléces levélpapírjára jegyezett fel. A bizottságot Einstein és Szilárd Leó alapította 1945-ben. Tagjai között volt a Manhattan-terv több tudósa.

Egy Horthy Miklós kormányzó által írt levél is, ami már a kényszerű emigrációban született, ott sorakozik a kikiáltandó tételek között. Ehhez a kézzel címzett levélboríték is mellékelve van.
Irodalomtörténi szempontból most is, mint általában hatalmas a felhozatal, hiszen Dugonics András Etelkájától, vagyis az első eredeti magyar regényként emlegetett mű első kiadásától Fekete István dedikált könyveiig sok különlegesség sorjázik a tematikusan rendezett tételek között.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!