Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Két generáció már biztos, de alakul a harmadik is. Wittmann Géza a Videoton labdarúgójaként írta be magát a magyar sport történetébe egy Manchester United ellen lőtt győztes góllal, feleséget pedig a kosárlabda világából választott. A fiuk, Wittmann Krisztián kosárlabdázóként lett sokszoros válogatott és magyar bajnok, negyvenévesen is az élvonalban játszik, Kecskeméten legendának számít. A felesége is kosarazott, és a két kisgyerek is rendszeresen sportol. Bár a család az ország különböző pontjain él, a karácsony őket is összehozza minden évben.

Fotó: Ladóczki Balázs

A Népsport így írt a magyar futball egyik legjelentősebb momentumáról: „A 20. percben Palkovics ügyes kényszerítőzés után Szabótól kapott jó labdát középen, de Hogg 22 méterre a kaputól hátulról felvágta. A szabadrúgáshoz letett labdának Szabó futott neki, ám váratlanul átlépte azt, meghagyva a lövés lehetőségét a mögötte rajtoló Wittmann Krisztiánnak. A fiatal középpályás ballal nagy erővel, félmagasan bombázott kapura, labdája az öttagú sorfalon megpattant, megtévesztette a balra mozduló Bailey kapust, és végül a jobb alsó sarokba vágódott.”

Wittmann Géza a Manchester Unitednek lőtt gólja után kifutott volna a világból  (Forrás: Fehérvár FC)

A Videoton ezzel a góllal 1985. március 20-án 1-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet, és bejutott az UEFA-kupa negyeddöntőjébe, Wittmann Géza pedig élete gólját lőtte – élete legszebb időszakában. A csapata menetelt a nemzetközi porondon, eljutott egészen a döntőig, emellett pedig közeledett a trónörökös érkezésének az időpontja is. Felesége, Zabó Erika kosárlabdázott, már asszonynevén lett NB I-es játékos Veszprémben, majd később Zalaegerszegen vonult vissza, de ebben az évben gyermeket hordott a szíve alatt. A Vidi a döntő első meccsén hazai pályán 3-0-ra kikapott a Real Madridtól, majd május 22-én következett a madridi visszavágó, amelyet 1-0-ra megnyert a fehérvári csapat. Wittmann Gézának fogalma sem volt róla, hogy már apaként játszotta végig a meccset. 

A mérkőzést követő vacsorán úgy éjfél körül állt fel az egyik vezető azzal, hogy szeretne felolvasni egy délelőtt érkezett táviratot – emlékszik vissza a nagy pillanatra. – Döbbenten hallottam, hogy arról szól, fiam született, de a meccs előtt nem akartak megzavarni a hírrel. A csapaton belül folyamatosan ment a zrika a lányos és a fiús apák között, a néhány órás Krisztiánt azonnal össze is boronálták valamelyik kislánnyal.

Wittmann Krisztián tehát jelentős napon látta meg a napvilágot. Édesapja sikereit és történelmi gólját természetesen csak hírből, illetve felvételről ismerte, de a dicsőségből később neki is jutott valamennyi. Évek múltán, ha idegenek meghallották a nevét, felcsillant a szemük, és gyakran mondták neki, ott voltak a stadionban a Manchester United elleni meccsen, sohasem felejtik el azt a gólt és azt a győzelmet. A sport érthető módon része volt a család mindennapi életének, így az természetes volt, hogy Krisztián is sportolni kezd. Kézenfekvő lett volna a futball, ám kosárlabda lett belőle. 

Wittmann Krisztiánnak nem jött be a fociedzés

– Elmentem fociedzésre, nem is egyszer, de a harmadikon sem láttam labdát, csak futottunk – idézi fel a választását Krisztián. – Mondtam édesapámnak, hogy ez nem tetszik, lementem a kosarasokhoz, akiknél mindenkinek volt saját labdája, és ott ragadtam. A szüleim nem befolyásoltak egyik irányba sem, ők örültek, hogy dolgozik bennem a vágy a mozgásra, a játékra, és az, hogy ebből végül élsport lett, több tényezőnek is köszönhető.

Wittmann Krisztián a 2017-es Európa-bajnokságon (Fotó: Nemzeti Sport/Koncz György)

Így megúszta az állandó összehasonlítást az édesapjával, a férfikosárlabdában a mai napig ő az egyetlen Wittmann. Roppant ígéretesen indult, Székesfehérvárott haladt előre a korosztályokban, sok bajnoki címet nyert a csapataival, majd már a felnőttek közé érve megsérült, elszakadt a keresztszalagja, és így az első NB I-es évét szinte teljesen kihagyta. Ekkor, 2006-ban megkereste Pécsről Ivkovics Sztojan, igazoljon oda, és úgy érezve, hogy ott talán több lehetőséghez jut a visszatérésre és a teljes felépülésre, igent mondott. Nagyszerűen érezte magát, szerette a várost, a csapat Magyar Kupát, bajnoki ezüstérmet nyert. Három évvel később Ivkovics Sztojan Kecskemétre ment edzőnek, és Krisztián néhány társával követte őt. Ez a lépés sorsdöntőnek bizonyult, különösen ami a magánszférát illeti.

Végzetes lett a bajai összecsapás

A Kecskemét egy évre kiesett a második vonalba, így egy csoportba került az ősi megyei riválisával, a Bajával. A két csapat évtizedekkel korábban stabil tagja volt az élvonalnak, a találkozóik olyan rivalizálást jelentettek a kosárlabdában, mint a futballban a Ferencváros és az Újpest mérkőzései. Hosszabb szünet után futott össze a két együttes, és a bajai összecsapás – mondjuk így – végzetessé vált számára. 

– Én ki sem akartam menni a meccsre – ismeri el utólag Kácsor Eszter. Ő bajai, és ő is kosárlabdázott az NB I-es helyi csapatban, 2013-ban már inkább csak levezetett. – Édesapám rágta a fülemet, hogy mindkét csapat nagyon erős, jó mérkőzés lesz, 

és végül beadtam a derekamat. Elmentem, Krisztiánnal megláttuk egymást, és éreztem, nekem kell megkeresnem a közösségi oldalon, mert neki fogalma sincs arról, hogy ki vagyok. Bejelöltem ismerősnek, és onnan már ment minden magától.

Krisztián 2014-ben Szolnokra igazolt, amiről úgy beszél – ma már egyértelműen kecskemétinek számítva –, hogy azok voltak az ő légiós évei. A Szolnok akkor annyira jól szerepelt a nemzetközi porondon, hogy előfordult, a bajnokság alapszakászában nem is vett részt, itthon annyira erős volt, hogy a három esztendő alatt Krisztián két bajnoki címmel lett gazdagabb – és egy kislánnyal, Zorkával, aki kilenc éve ott született.

– Meggyőződésem, hogy azért tudunk nagyszerűen együttműködni, mert én is sportoltam, alaposan ismerem ezt a világot – mondja Kácsor Eszter. – Másnak nincsen rálátása arra, hogy az élsport mennyi lemondással, utazással és távolléttel jár, és talán nem is képes ezt tolerálni. 

Amikor Krisztián válogatott lett, nyaranta Eb-selejtezőkre készült, illetve azokon játszott. Szolnokhoz ráadásul Székesfehérvár és Baja sincsen túl közel, ezért a nagyszülők nehezebben jöttek segíteni, de aztán szépen belerázódtunk.

Ahova tudtuk, követtük is Krisztiánt, 2017-ben ott voltunk Kolozsvárott az Európa-bajnokságon is, és óriási élményként éltük meg.

Wittmann Krisztián és Kácsor Eszter a kosárlabdának köszönhetik egymást  (Fotó: Ladóczki Balázs)

Ráadásul az élsportoló élete gyakran kiszámíthatatlan. Krisztián megszokta, hogy a meccsek miatt nincsen hosszú hétvége, a bajnokság menetrendje miatt olykor szenteste délelőttjén vagy másnap is van edzés, sokszor előfordul, hogy az edzésprogram váratlanul megváltozik, és ehhez a felesége, illetve az egész család készséggel alkalmazkodott. Időközben megérkezett a ma már hétéves Olivér is, a két gyerek is sportol, őket is kell vinni edzésekre, a tanulás is kötelezettségekkel  jár, és mindezt elsősorban Kácsor Eszter menedzseli.

Nagy a versenyszellem a családban

A családfő ma már legenda Kecskeméten: elmúlt negyvenéves, még ma is oszlopos tagja a csapatnak, de a lényeg az, hogy a szerződése nyitott, akkor szűnik meg, amíg ő akarja – ez igen ritka a sportban. Szerinte a genetika, a szerencse és a tudatos élet a titka annak, hogy ebben a korban még javában kosárlabdázhat az élvonalban, érzése szerint mentálisan előbb fárad majd el, mint fizikálisan, ám egyelőre még kiválóan bírja a tempót. 

Kácsor Eszter el sem tudja képzelni, milyen lesz az életük, ha a férje visszavonul, ami a mai állás szerint másfél múlva lehet esedékes, de erről még korai beszélni. A sport abban is tetten érhető a családban, hogy uralkodik a versenyszellem, olykor már az is harccal jár, hogy ki kezdjen egy társasjátékban. 

– Kilenc év alatt én talán kétszer kezdhettem, akkor is csak azért, mert megsajnáltak – mondja Krisztián tettetett panaszkodással. – Eszter sohasem hagyja őket nyerni, én olykor igen, olykor nem. Olivér tud veszíteni, Zorka kevésbé, de ettől még nagyon szeretünk együtt játszani.

Nem véletlen, hogy miután 2017-ben visszajött Szolnokról, már csak a Kecskemét színeiben lépett pályára. Nem akarta folyamatosan mozgatni a családot, szereti az állandóságot, és ettől egy máshonnan érkező kecsegtető anyagi ajánlat sem térítette volna el. Egyvalami viszont vonzza, ha éppen akad szabadideje: imád horgászni. Zömmel a gyerekek mennek a nagyszülőkhöz, a szülők pedig mennek Tatára a Derítő-tóhoz, és amíg Krisztián kapásra vár, Eszter olvas – tudják, a jó házasság egyik titka az együtt töltött idő, kiszakadva a mindennapok taposómalmából.

Egy kapitális fogás (Forrás: Facebook/Wittmann Krisztián)

Visszatérve Wittmann Gézához, jól érzékelhető büszkeséggel beszél a fiáról és a családjáról. Cseppet sem érdekli, hogy Krisztián nem az ő, hanem az édesanyja útját követve kosárlabdázó lett. Meséli, a fia focistának is tehetséges volt, az iskolai bajnokságokban rendre ő lett a gólkirály, de ennek ma már nincsen jelentősége. A család kötődése az élsporthoz nem garantált, de jó esély van rá, hiszen Zorka kosarazik, Olivér focizik, ám az sem tragédia, ha nem jutnak el az élvonalba, ha mozognak és egészségesek maradnak.

Gézának csupán hetek hiányoznak a nyugdíjig, ezért nemrég Balatonrendesre költözött a feleségével, ott szeretné kicsit megpihentetni a futballban és a munkában megkopott ízületeit. A szentestét a fiatalok négyesben töltik, másnap mennek hozzájuk a bajai nagyszülők, ők december 26-án kerülnek sorra, és akkor adják át magukat az unokák élményének. És ez is van annyira csodálatos, mint győztes gólt rúgni a Manchester Unitednek.