– Tudja, hogy a mondás szerint melyik az a magyar futballcsapat, amelyik mindig jövőre nyer bajnokságot?
– Talán az Újpest?
– Pontosan. A hetvenes évek nagy sikersorozata után mindössze kétszer ért fel a csúcsra, a legutóbb tizenhat éve, előtte pedig 1990-ben, amikor ön volt a vezetőedzője.
– Ez azért volt nagyon érdekes, mert ehhez a bajnoki címhez az kellett, hogy az azt megelőző évben sikerült bennmaradnunk az élvonalban. Nagy ugrás volt ez egyetlen esztendő alatt.
– Nem néztem utána, de szinte biztosra veszem, hogy nincs még egy NB I-es bajnokságot nyert vezetőedző a magyar futball történetében, akinek a játékos pályafutásáról egyetlen szót sem találni.
– Kiskunhalason futballoztam az NB III-ban, majd egy osztállyal feljebb léptünk. Előfelvételisként Kalocsára vonultam be, ott is játszottam, és egy alkalommal a kupában a Szeged ellen az én szabadrúgásommal egyenlítettünk. Akkor hívott a SZEOL, és választanom kellett a Testnevelési Főiskola és a profi futball között, én pedig az előbbi mellett döntöttem. A kettő együtt az akkori szabályok miatt nem volt lehetséges.
– Álmodozott arról, hogy egyszer majd bajnokcsapat edzője lesz?
– Még csak arról sem, hogy egyáltalán edző leszek, mert testnevelő tanárként akartam dolgozni. El is kezdtem tanítani, de edzősködtem is a KSI-ben, onnan hívott az Újpest az utánpótlásba. Végül Várhidi Pál beszélt rá, hogy ezt csináljam főállásban, és akkor elköszöntem az iskolától. Akkor viszont már megszületett bennem a szándék, hogy egyszer eljussak a felnőtt élvonalba, erre 39 éves koromig adtam magamnak határidőt, 40 voltam, amikor összejött.
Az elnök bocsánatot kért tőle
– Újpesten mindig nagy nevek ültek a kispadon, hogyan esett a választás a tapasztalatlan, fiatal zöldfülűre?
– Szerencse is kellett hozzá. Akkor már vezettem az utánpótlást, a szerződésem a tartalékcsapathoz szólt, de pályaedzőként Nagy Lászlóval együtt segítettem a nagy csapatnál Göröcs Jánosnak is. Többnyire mi ketten végeztük a munkát, és amikor Titit elküldték, a szakosztály vezetője először azt ajánlotta, hogy vegyük át a felnőtteket ketten, erre azonban nemet mondtunk arra gondolva, hogy közös lónak túros a háta. Ezután jött az, hogy a vezető több meccsét is látta a tartaléknak, ezért mellettem döntött, csakhogy kiderült, közben az egyesület elnöke már megegyezett Kovács Ferenccel. Kellemetlen volt, végül úgy alakult, hogy enyém lett a kispad.
– Nem volt túl mély víz ez Újpesten, ahol mindig a csúcs a cél, a csapat viszont éppen gyenge volt, rosszul vette az első öt fordulót?
– Utólag azt mondom, az volt a szerencsém, hogy akkor, az események sodrásában ebbe bele sem gondoltam, így időm sem volt megijedni. Göröcs Titi sérült és félsérült játékosokkal kezdte meg a felkészülést és az idényt, és azt tudtam, hogy ha ők felépülnek, akkor van esélyünk a kiesés elkerülésére.
Tőlem azt kérték, érjük el legalább az osztályozót, én azt mondtam, anélkül is bennmaradunk, és így is lett. A klub elnöke, Hólya István ki volt akadva, amiért én lettem az edző, ám amikor eldőlt, hogy nincs sem kiesés, sem osztályozó, behivatott magához, és azt mondta, elnézést kér, rosszul ítélt meg engem.
– A következő évben pedig jött a bajnoki aranyérem, mint említette, ez nagy ugrás volt. Mitől változott meg ennyire a csapat?
– Az első évben a tartalékcsapathoz szóló szerződésem alapján fizettek, a bennmaradás után megemelték a béremet, ha jól emlékszem, bruttó tizenkétezer forintról húszezerre, és azt mondtam, ha az általam kért öt futballistát leigazolják, akkor vállalom a dobogós helyezést a bajnokság végére. Mindegyikükkel személyesen én tárgyaltam, jöttek is, és közülük négyen Rubold Péter, Balog Tibor, Miovecz Zoltán és Zsivóczky Gyula stabil tagja is lettek a csapatnak, Orosz Péter viszont hol játszott, hol nem.
– A bajnoki címmel a csúcsra ért, ám akkor ezt nyilatkozta: „Senkinek sem kívánom, hogy azt érezze, amit én!” Mikor tudta meg, hogy bármi is a vége, mennie kell?
– Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt.
– Geller Sándor, a szakosztály elnöke akkor azt nyilatkozta, Varga István kétszer is kopogtatott nála, hogy mi lesz a sorsa, ezért megszavaztatta az elnökséget, amely tíz-egyre a távozás mellett voksolt. Sokkolta a hír?
– Voltak előjelek. Februárban Spanyolországban edzőtáboroztunk, Geller Sándor és Szusza Ferenc is velünk volt, és megromlott a kapcsolatunk a viselkedésük miatt. Az első meccsen kikaptunk, lehordtak mindketten, hazaérve pedig az elnök már hangoztatta, hogy engem ki kell rúgni. A tavasszal pedig kikaptunk egy tizenegyessel Siófokon, ami után közölte, hogy másnaptól nem én vagyok az edző, de ebből nem lett semmi sem. Megjegyzem, egyetlenegyszer sem kopogtattam nála a jövőmet firtatva, ez az állítás egész egyszerűen nem igaz.
Nem látta Fazekast és a többi klasszist a keretben
– Az utolsó fordulóban a bajnoki címhez a Honvéd legyőzése mellett az is kellett, hogy az MTK kikapjon Vácon. Az MTK annyira biztosra vette a sikert, hogy le is vitte Vácra a szövetségből az aranyérmeket, ugyanakkor ön kijelentette, hogy nem ül le a kispadra, és valóban, a játékoskijáróból követte a meccset.
– Úgy éreztem, hogy nekem már nincsen sok dolgom. Nem is tartottam taktikai értekezletet. Elmondtam az összeállítást, és hozzátettem, hogy mindenki a saját önbecsüléséért játszik, és ne felejtsék, a Vác az osztályozó elkerüléséért játszik, tehát nem adja meg magát könnyen az MTK-nak, azaz ha nyerünk, akkor van esélyünk a bajnoki címre. Hozzáteszem, Szabó András azért került be az utolsó három fordulóra a csapatba, mert Bácsi Sándor a súlya miatt kikerült onnan, először gólpasszokat adott, majd a sorsdöntő Honvéd elleni meccsen az ő két góljával győztünk kettő nullra…
– Addigi pályafutásának a legboldogabb pillanatában mondta ezután, hogy senkinek sem kívánja azt, amit akkor érez. Tényleg, mit érzett?
– Ürességet. Az MTK valahogy elintézte, hogy tíz perccel később kezdődjön a meccse, ezért miután a miénket lefújták, Knézy Jenő mellett állva hallgattam a rádiós közvetítést Vácról. Amikor kiderült, hogy bajnokok vagyunk, játékosok, szurkolók ölelgettek, és én nagyon szomorú voltam, hiszen először megmentettem a csapatot a kieséstől, utána aranyérmet nyertünk, engem meg kirúgnak. Aztán felmentünk az irodákba, a vezetők letaglózva ültek ott, és a szakosztályelnök csak annyit mondott, hogy szerencsénk volt.
– Én ott ültem a meccset követő sajtótájékoztatón, és az egyik vezető azzal indokolta a döntést, hogy a csapat stílusa védekező, nem futballozik olyan látványosan, mint Fazekas, Bene, Zámbó és Göröcs idejében tette, és a nézők erre nem vevők.
– Ebben van igazság, de én valahogy nem láttam sem Fazekast, sem a többi klasszist a keretben. Nekem is szememre hányták, hogy sok az 1-0-s győzelmünk, és nem értették, hogy ez ugyanannyi pontot ér, mint a 10-0-s siker, és mi nem a futballistáink kiemelkedő képességeinek, hanem az egységnek és a taktikai fegyelemnek köszönhetően jutottunk el a tabella csúcsára. Ezt a véleményt nem lehetett komolyan venni.
Közel került a második bajnoki címhez
– Néhány nappal később viszont Hólya István azt nyilatkozta, hogy a klub elnöksége azért fogadja el a szakosztály döntését, mert Varga István már nem hajlandó maradni. Miért nem volt hajlandó?
– Valóban behivatott magához, és kérte, maradjak. Két okból mondtam nemet. Az egyik az, hogy nyilván nem szívesen dolgoztam volna együtt az ellenem szavazó szakosztályelnökséggel. Hólya István azt mondta, elküldi őket, de ennek sok értelmét nem láttam, mert az első vereség után megkaptam volna, hogy miattam kellett olyan legendáknak távozniuk, mint például Szusza Ferenc. A másik ok pedig az volt, hogy akkor már elfogadtam a Siófok ajánlatát, és én sohasem másítottam meg a szavamat.
– És Siófokon nagyon közel állt a második bajnoki címéhez, hiszen amikor egy évvel később megjelent egy André Ritter nevű német tulajdonos, akkor hét magyar válogatott szerződött oda, mint például Fischer Pál, Duró József, Fodor Imre, Gregor József, igaz, fél év múlva eltűnt, amikor a csapat a második helyen állt.
– Nem volt egy fillérje sem. Az első évben stabil középcsapat voltunk, majd jött a német, aki fűt-fát ígért. Hozta magával Eduard Geyer korábbi NDK-s szövetségi kapitányt, de amikor kiderült, engem ki kellene fizetnie egész évre, úgy döntött, maradjak én az edző, Geyer pedig szakmai igazgató lett. A játékosok közül pedig Fodor Imrének volt annyi esze, hogy azt mondta, akkor jön, ha egész évre előre kifizetik, és meg is kapta a pénzt.
A futballistáknak béreltek a Balaton partján házat, majd az ősz végén költöztek be a lakótelepre, mert senki sem fizette a bérleti díjat. Az alapfizetést egyébként a klubtól mindenki megkapta, André Ritter kiegészítést és – ha jól emlékszem – ezerötszáz márka meccspénzeket ígért győzelem esetén, na ezek voltak azok, amik nem jöttek meg.
Úgy volt, az MTK elleni, fővárosi mérkőzés előtt rendezi a tartozást, de csak akkor esett be az öltözőbe, amikor mentünk ki melegíteni. Azt mondta, majd a meccs után kifizet mindenkit, majd megtudtuk, hogy a huszadik percben esett győztes gólunkat sem látta, mert addigra már lelépett.
– Ennek ellenére a negyedik helyen végeztek, és Fodor Imre kivételével mindenki maradt az idény végéig.
– Persze nagy volt a felháborodás, de becsülöm a döntésüket. Fischer Pali nehéz eset volt. Egyszer odajött hozzám meccs előtt, hogy a nagymamája megbetegedett, indul haza.
Mondtam neki, majd a meccs után, de ő közölte, neki a szülei betegek voltak, a nagymamája nevelte fel, és most mellette van a helye. Megértettem, elengedtem, és később meghálálta. Az ő életvitele sem volt addig példás, de a tavaszi idényre megváltozott, az ő góljaival maradtunk a dobogó közelében, gólkirály lett a végén, sokat köszönhettünk neki.
Az utolsó fordulóban már itt is tudtam, hogy nem én maradok az edző, ezért betettem egyszerre Fischert, Gregort, Máriásit, Kámánt, Kirchmayert, és azt mondtam, azt csinálnak, amit akarnak, ők pedig 5-1-re győztek Tatabányán, Fischer egymaga három gólt szerzett.
– A következő állomás Csepel volt. Az Újpest nem hívta vissza?
– Csepelre Kiss Imre klubelnök csábított, akivel együtt katonáskodtunk Kalocsán. Mindig egy évre szóló szerződést kötöttünk, Gedővári Imre, az Újpest elnöke pedig mindig akkor hívott, hogy menjek vissza, amikor már ismét elköteleztem magamat. Pedig szívesen visszamentem volna, el kell ismernem.
– Ezután még edzősködött a Haladásnál, majd a Videotonnál, ott volt a Puskás Akadémia kezdeti lépéseinél is, utána, illetve közben tanított az UEFA edzőképzésén, majd dolgozott az MLSZ utánpótlásánál. Az utóbbi kettő nagyon eltér a klubban végzett munkától – kielégítette?
– Igen. Olyan tehetséges fiatalokkal dolgozhattam, mint például Dzsudzsák Balázs, akkor kerültünk be az U17-es Európa-bajnokság döntőjébe, amikor mindössze nyolc csapat alkotta a mezőnyt, tehát akadt sikerélmény bőven. Az volt a legfontosabb, hogy egyre több olyan fiatal került be az NB I-es csapatokba, akik ott voltak velem az U16-os, U17-es, U19-es és U20-as válogatottakban. Nagyon jó, hogy ezt a munkát párhuzamosan végezhettem az edzőképzéssel, mert így a gyakorlatban is meg tudtam mutatni, miről szól az elmélet.
– A képzés és a száznál több pro licences edző dacára egy időben magyar edző alig jutott kispadhoz az élvonalban, és évtizedek óta azt halljuk, hogy az utánpótlásban nem zajlik megfelelő minőségű munka. Hol a hiba?
– Egyszer a sikeres vizsgája után egy nappal láttam az egyik fiatal edzőt munka közben, és mondtam neki, hogy ennek semmi köze a tanultakhoz, mire azt felelte, hogy tegnap én voltam a főnök, ma ő a főnök, és azt csinál, amit akar.
Nemrég lementem az unokám edzését megnézni, és nem hittem a szememnek, a gyerekek a műesést gyakorolták. Sajnos ma rosszabb az utánpótlásképzés mint régebben volt, ettől nem lesz jobb a futballunk.
De ugyanilyen szomorú, hogy a múlt heti rangadón a Ferencváros és a Puskás Akadémia kezdőjében öt magyar kapott helyet, és az utóbbiban volt a kevesebb. Felesleges rengeteg pénzt költeni bármelyik akadémiára, ha a gyerekek reális célja csak az NB II lehet.
– Az Újpesttel kapcsolatos rossz emlékek fájnak még?
– Sokáig fájtak, de ma már nem számítanak. Három éve elhunyt a feleségem, ami nagyon megviselt, az, ami csaknem három és fél évtizede történt, emellett teljesen jelentéktelen. Gondoltam, most, hogy az Újpest teljesen átalakul, talán igényt tartanak valamilyen formában a tapasztalataimra, tanácsadóként szívesen segítettem volna, de erre nem volt igény. Persze, örülök, hogy szerződtettek jó játékosokat, és így is szurkolok, hogy a csapat legkésőbb jövőre tényleg megnyerje a bajnokságot.
