Ezt várja a Tottenham elleni meccstől a Ferencváros korábbi csapatkapitánya

A Ferencváros csütörtök este az angol élvonalbeli Tottenham ellen folytatja szereplését az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában. Legutóbb éppen húsz éve mérkőzött meg londoni székhelyű csapattal a Fradi, amelynek korábbi labdarúgója, Rósa Dénes felidézte a 2004-es csoportkört, valamint beszélt a jelen esélyeiről is.

2024. 10. 02. 5:30
Rósa Dénes a kétezres évek első felében volt a Ferencváros labdarúgója. Forrás: tempofradi.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Rósa Dénes a Basel elleni, 2004-es csoportmeccsen (Forrás: tempofradi.hu)

Rósa Dénes a két ferencvárosi korszaka között maga is futballozott Angliában, a Wolverhampton játékosaként többször pályára lépett az angol másodosztályban. Arra kértük, mondja el véleményét a Tottenhamről.

– A Tottenham egyértelműen magasabb színvonalat képvisel, mint a Ferencváros többi idei ellenfele az Európa-ligában – jelentette ki Rósa. 

– A két csapatot nem lehet összehasonlítani. Egyetlen pozitívum van, ami a Fradi mellett szól, az pedig a hazai pálya. Ezt kell megragadni! Nem lesz egyszerű, de bízom benne, hogy kellőképpen helyt tudnak majd állni a srácok. Szurkolok nekik!

A meccsnap előtt, szerdán a Tottenham és a Ferencváros is sajtótájékoztatót tart, az angolok a Groupama Arénában tréningeznek majd.

 

Dübörög az El!
A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az  El-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az El-ről itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.