A munkaideje nagy részét sajnos a liverpooli betegszobában töltő Joe Gomez távozott először a keretből a felkészülési időszakban, újra megsérült, Luis Díaz azért utazott el, hogy a Bayernnél átessen az orvosi vizsgálatokon, és aztán oda is igazoljon, Alisson pedig a saját kérésére hazájába, Brazíliába ment Hongkongból, míg a társai Japán felé vették az irányt, és szerdán 3-1-re le is győzték a Jokohama F. Marinost.

– Alisson személyes okok miatt Brazíliába repült – fedte fel Arne Slot vezetőedző még a meccs előtt. – Ez nem ideális helyzet, egyrészt az ok miatt, másrészt azért, hogy kihagy egy ilyen meccset, a felkészülés egy részét. De a magánélete fontosabb, mint az, hogy itt legyen velünk a mérkőzésen.
Doak ezért hagyta ki a Liverpool meccsét
A japán együttes elleni barátságos mérkőzésen Ben Doak sem volt ott, pedig őt is sokan a csapatba várták, mivel a Liverpool előző három felkészülési meccsén is jutott neki egy-egy félidő, a Preston North End ellen gólpasszt is adott.
Mint kiderült,
a skót szélső már Japánba sem jutott el, ám ő a többiekkel ellentétben nem saját akaratából hagyta ki az ázsiai túra második részét. Doak esetében is megszületett azonnal a feltételezés, hogy a több játéklehetőség reményében ő is távozna, ezért nincs a keretben, de a This is Anfield szerint nem erről van szó. A portál arról számolt be, hogy az útlevelével volt probléma, ezért vízumot sem kapott.
Persze az sem kizárt, hogy a 19 éves játékos a nyáron elhagyja a klubot, a Nottingham Forest és az Everton is szívesen látná őt a soraiban. Fél éve az Ipswich és a Crystal Palace is bejelentkeztek érte, de a Liverpool mindkettőt elhajtotta, így Doak tavasszal is kölcsönben szerepelt a Middlesbrough-nál. Sajtóértesülések szerint Arne Sloték a felkészülési időszak alatt akarták eldönteni, hogy mi legyen a sorsa, és bár nagy tehetség, sok játéklehetőség vélhetően ebben az idényben sem jutna neki az angol bajnoknál.
Doak Preston North End elleni gólpassza: