Hogyan lesz valakiből Ruttkai-kutató?
– Nagyon régre nyúlik vissza, egészen kicsi korom óta, kissé őrült módon szerettem a régi filmeket és színészeket – mondja Rácz Ráchel.
A nagymamám és a szüleim kapattak rá ennek a világnak az ízére, kezdve a Meseautótól az Egy pikoló világoson át a Butaságom történetéig. Ebben nőttem föl, és Ruttkai Éva valahogy mindig ott volt.
– Nagyon korán megkaptam a szüleimtől Szigethy Gábor és Gábor Júlia Álomszínészpár című kötetét. Az ELTE-n a szakdolgozatomat az Egy pikoló világosról írtam, de ott még nem volt Ruttkai fókuszban, csak maga a film. 2020-ban, amikor berobbant a Covid, a karanténban valahogy a kezembe került a Parancsolj, tündérkirálynőm! című kötet Ruttkai Évától, és ez volt az, ami nagyon behúzott – teszi hozzá a kutató.
Rácz Ráchel nagyon értékesnek és aktuálisnak tartja Ruttkai Éva gondolatiságát, azt, ahogyan a színházról, a társadalomról, szerelemről, az értékekről vélekedik. Szerinte az a fajta nőiesség, ami belőle árad, mára kissé háttérbe szorult. Mint mondja, az utóbbi időben inkább a harsányság felé indult el minden, és pont az a finomság, elegancia, s ezzel együtt az a mély erő tűnik el, ami Ruttkai Évát jellemezte.
Ruttkai Éva és a színészkirálynőség
Ruttkait gyakorta összekapcsolják a színészkirálynői státusszal, ez nagyon erősen él róla a köztudatban. Rácz Ráchel szerint ez egy skatulya, ami egy erős tekintélyelvűséggel és önmagát másoktól megkülönböztető attitűddel is összekapcsolódik.
Ő egy végtelenül természetes, emberséges, szolidáris jellem volt. A színészkirálynő jelző inkább Bajor Gizire illik. Ruttkai Évában megvolt a méltóság, ugyanakkor egy különleges közvetlenség is jellemezte
– fogalmaz a kutató.
Hozzáteszi: a Latinovitscsal való kapcsolatát illetően igaz lehet a „zsák a foltját” mondás, ám míg Latinovits egy igazságkereső, már-már kicsit forradalmi alkat volt, akinek az élete botrányoktól sem volt mentes, addig Ruttkai másképp, a szerepeiben élte meg a „rock and rollt”. Mint mondja, mindig erős, valamilyen társadalmi vagy magánéleti konfrontációba keveredő női alakokat formált meg, akik nem félnek beleállni a sorsukba, felvállalni önmagukat, gondoljunk csak Szent Johannára, vagy mondjuk A császár parancsára című, kevésbé ismert Ruttkai-filmre, ahol szintén egy erős karaktert alakít.
– Ruttkai kilógott a szocialista korszak uniformizált képéből, hiszen ő abszolút a polgári világot, a polgári stílust képviselte. Törőcsik Mari vagy Domján Edit szerintem sokkal erősebben bele tudott illeszkedni ebbe a kelet-európai, szocialista arculatba – vélekedik Rácz Ráchel.
A csendek súlya
A koncertszínházi est ötletével Rácz Ráchel először Tóth Andrást kereste meg, akit a rendezésre és Gábor Miklós megidézésére kért fel. Közösen kérték fel Bach Katát és Wunderlich Józsefet Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán közvetítésére, Antóci Dorottyát pedig Vass Évára. Az előadáson életképeket fognak megjeleníteni egy felolvasószínház keretében, amelyhez Szebényi Dani érzékeny, impresszionista hangulatú muzsikája társul. Rácz Ráchel és Tóth András régóta ismerik egymást, emiatt jól egymásra tudtak kapcsolódni.
Az ő hitvallása szerint is a csendeket kellene visszahozni a színházba, a nagy tabudöngetések helyett visszanyúlni ahhoz a fajta finom, érzékeny, apró részletekre figyelő, »szindbádos« hangulatisághoz, amely a magyar színházi és filmes kultúra meghatározó, sajátos miliője, viszont az utóbbi két-három évtized inkább destruáló, antagonizáló törekvése és trendje »túlkiabált«.
Wunderlich József: Latinovits energiái ott vannak a Vígszínház falai között
– Az előadásban megpróbáljuk megmutatni ezeknek a csodálatos színészeknek a hétköznapi oldalát. Hiszen ők kísértetiesen hasonló problémákkal küzdöttek a hétköznapokban, mint mi. Könnyen tudunk velük azonosulni, a rezgéseikkel, az érzéseikkel. Nagyon erős a szöveg, amivel dolgozunk, mert épp azoknak az emberi vonásoknak a mélyét mutatja meg, amelyeket ők a színpadon vagy filmszerepeken keresztül nem biztos, hogy meg tudtak mutatni magukból – fogalmaz az előadásban Latinovits Zoltánt megdéző Wunderlich József, a Vígszínház társulatának tagja.
Hozzáteszi: pályakezdőként elolvasta Gábor Miklós jegyzeteit, amelyek sokat segítettek abban, hogy megértse, hogyan kell próbálni, átlényegülni, megtalálni egy szerepet. Latinovits Zoltán is nagy hatással volt rá.
Csodálatos jelenléte volt a vásznon, azt mondják, hogy a színpadon is elképesztő energiái voltak. Azon a színpadon játszott, ahol ma mi is játszunk a Vígszínházban, ez varázslatos érzés. Úgy gondolom, hogy az az energia, ami közte és a kollégák között, közte és a nézők között megszületett, nem tűnt el, ott van a falak között, ott van a deszkákban, valahogy ezt érezni lehet
– mondja a Junior Prima díjas színész.
Sorsfordító találkozások
A legvidámabb bús című előadásban maga a szerelem a fókusz, lineáris, meghatározott narratíva szerint bontják ki e négy ember szerelmi történetét. Mindezt töredékes módon, tehát apró életképek villannak fel, és ezekből áll majd össze az egész. Elindulunk a Ruttkai Éva–Gábor Miklós-találkozástól, az ő kapcsolatuk, házasságuk, mindennapjaik jelennek meg előttünk.
Ennek az előadásnak az is egy újdonsága lehet, hogy közelebb hozza a nézőhöz a Gábor Miklós–Vass Éva-szálat, amely legalább annyira különleges, mint a Latinovits–Ruttkai-szerelem, igaz, ez egy sokkal visszafogottabb történet
– mutat rá Rácz Ráchel.
Talán kevesen tudják, de a Ruttkai–Latinovits-szerelmet megelőzte a Vass Éva–Gábor Miklós-szerelem.
Ez Gábor Miklós Sánta szabadság című naplójából derül ki, ami a Ruttkai-kutató szerint egy gyönyörű, szépirodalmi minőségű szöveg. – 1957-ben a fiatal Vass Éva megérkezik a Madách Színházba, Beaumarchais Figaro házasságát játsszák. Ekkor szövődik szerelem kettejük között, igaz, fizikai beteljesülés nélkül, de ez ott lebeg évekig. Több mint tíz év telik el, mire összeházasodnak, hiszen Vass Évának akkor még Bán Frigyes rendező a férje. A Latinovits-történet pedig 1960 őszén érkezik, amikor Ruttkai egy teljes véletlen kapcsán Miskolcra kerül, és ott megismerkednek. Onnantól kezdve két szálon fut a történet – meséli az író.
A Ruttkai-kutatásaim során arra jutottam, hogy az ő életében végig jelen volt ez a két férfi. Gábor Miklós egyfajta szellemi szövetségesként, intellektuális társként, támaszként mindig Ruttkai mellett volt. Ugyanakkor a szövegekből az is kiderül, hogy a két színésznő is jól kijött egymással
– mondja a kutató.
Két dudás egy csárdában
Rácz Rácheltől azt is megtudjuk, hogy Latinovits szakmailag nagyon tisztelte a Gábor Miklóst, elismerte a tehetségét és nagyságát. –Nagyon érdekes, hogy a világ akkori legtekintélyesebb, legrangosabb színikritikusa, a londoni J. C. Trewin Gábor Miklós Hamletjére például azt mondta, hogy jobb, mint amit Laurence Olivier-től látott Londonban. A Rómeó és Júliát ugyanúgy dicsérte a Ruttkai–Latinovits-párossal.
Kovács András Falak című emblematikus filmjében a két férfi főszerepet Gábor Miklós és Latinovits Zoltán alakítja. Arra, hogy őket egy filmben szerepeltessék, nem sok rendező vállalkozott volna. Fantasztikus mindkettejük játéka, remek közöttük a kémia, nem »égetik ki« egymást, nem alakul ki dominanciaharc közöttük
– mutat rá Rácz Ráchel.
A legvidámabb bús megvalósításában közreműködtek: Rajkó Anna, Keleti Kristóf, a Budapest Jazz Club kommunikációs vezetője, Pozsogár Tünde, Szebényi Dani menedzsere és Solténszky Ráhel rendezőasszisztens.
