Ruttkai Éva sosem engedte el igazán Gábor Miklóst

Exkluzív, újgenerációs eseményen elevenedik meg Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Vass Éva és Gábor Miklós története: Bach Kata, Wunderlich József, Antóci Dorottya és Tóth András előadásában, Szebényi Dániel zenei kapcsolódásával május 12-én a Budapest Jazz Clubban. A legvidámabb bús című koncertszínházi előadás ötlete Rácz Ráchel író, kulturális újságírótól származik, aki egyúttal Ruttkai Éva és korának PhD-kutatója. Vele és az esten Latinovits Zoltánt megformáló Wunderlich Józseffel, a Vígszínház színészével beszélgettünk.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán budapesti lakásuk ablakában 1971 nyarán Fotó: MTI/Keleti Éva

– Ruttkai kilógott a szocialista korszak uniformizált képéből, hiszen ő abszolút a polgári világot, a polgári stílust képviselte. Törőcsik Mari vagy Domján Edit szerintem sokkal erősebben bele tudott illeszkedni ebbe a kelet-európai, szocialista arculatba – vélekedik Rácz Ráchel.

A csendek súlya

A koncertszínházi est ötletével Rácz Ráchel először Tóth Andrást kereste meg, akit a rendezésre és Gábor Miklós megidézésére kért fel. Közösen kérték fel Bach Katát és Wunderlich Józsefet Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán közvetítésére, Antóci Dorottyát pedig Vass Évára. Az előadáson életképeket fognak megjeleníteni egy felolvasószínház keretében, amelyhez Szebényi Dani érzékeny, impresszionista hangulatú muzsikája társul. Rácz Ráchel és Tóth András régóta ismerik egymást, emiatt jól egymásra tudtak kapcsolódni.

Tóth András és Antóci Dorottya, Gábor Miklós és Vass Éva megformálói (Fotó: Gordon Eszter)

Az ő hitvallása szerint is a csendeket kellene visszahozni a színházba, a nagy tabudöngetések helyett visszanyúlni ahhoz a fajta finom, érzékeny, apró részletekre figyelő, »szindbádos« hangulatisághoz, amely a magyar színházi és filmes kultúra meghatározó, sajátos miliője, viszont az utóbbi két-három évtized inkább destruáló, antagonizáló törekvése és trendje »túlkiabált«.

Wunderlich József: Latinovits energiái ott vannak a Vígszínház falai között

– Az előadásban megpróbáljuk megmutatni ezeknek a csodálatos színészeknek a hétköznapi oldalát. Hiszen ők kísértetiesen hasonló problémákkal küzdöttek a hétköznapokban, mint mi. Könnyen tudunk velük azonosulni, a rezgéseikkel, az érzéseikkel. Nagyon erős a szöveg, amivel dolgozunk, mert épp azoknak az emberi vonásoknak a mélyét mutatja meg, amelyeket ők a színpadon vagy filmszerepeken keresztül nem biztos, hogy meg tudtak mutatni magukból – fogalmaz az előadásban Latinovits Zoltánt megdéző Wunderlich József, a Vígszínház társulatának tagja.

Hozzáteszi: pályakezdőként elolvasta Gábor Miklós jegyzeteit, amelyek sokat segítettek abban, hogy megértse, hogyan kell próbálni, átlényegülni, megtalálni egy szerepet. Latinovits Zoltán is nagy hatással volt rá. 

Csodálatos jelenléte volt a vásznon, azt mondják, hogy a színpadon is elképesztő energiái voltak. Azon a színpadon játszott, ahol ma mi is játszunk a Vígszínházban, ez varázslatos érzés. Úgy gondolom, hogy az az energia, ami közte és a kollégák között, közte és a nézők között megszületett, nem tűnt el, ott van a falak között, ott van a deszkákban, valahogy ezt érezni lehet

– mondja a Junior Prima díjas színész.

Wunderlich József Latinovits Zoltán képével (Fotó: Gordon Eszter)

Sorsfordító találkozások

A legvidámabb bús című előadásban maga a szerelem a fókusz, lineáris, meghatározott narratíva szerint bontják ki e négy ember szerelmi történetét. Mindezt töredékes módon, tehát apró életképek villannak fel, és ezekből áll majd össze az egész. Elindulunk a Ruttkai Éva–Gábor Miklós-találkozástól, az ő kapcsolatuk, házasságuk, mindennapjaik jelennek meg előttünk. 

Ennek az előadásnak az is egy újdonsága lehet, hogy közelebb hozza a nézőhöz a Gábor Miklós–Vass Éva-szálat, amely legalább annyira különleges, mint a Latinovits–Ruttkai-szerelem, igaz, ez egy sokkal visszafogottabb történet

– mutat rá Rácz Ráchel.

Talán kevesen tudják, de a Ruttkai–Latinovits-szerelmet megelőzte a Vass Éva–Gábor Miklós-szerelem. 

Ez Gábor Miklós Sánta szabadság című naplójából derül ki, ami a Ruttkai-kutató szerint egy gyönyörű, szépirodalmi minőségű szöveg. – 1957-ben a fiatal Vass Éva megérkezik a Madách Színházba, Beaumarchais Figaro házasságát játsszák. Ekkor szövődik szerelem kettejük között, igaz, fizikai beteljesülés nélkül, de ez ott lebeg évekig. Több mint tíz év telik el, mire összeházasodnak, hiszen Vass Évának akkor még Bán Frigyes rendező a férje. A Latinovits-történet pedig 1960 őszén érkezik, amikor Ruttkai egy teljes véletlen kapcsán Miskolcra kerül, és ott megismerkednek. Onnantól kezdve két szálon fut a történet – meséli az író.

A Ruttkai-kutatásaim során arra jutottam, hogy az ő életében végig jelen volt ez a két férfi. Gábor Miklós egyfajta szellemi szövetségesként, intellektuális társként, támaszként mindig Ruttkai mellett volt. Ugyanakkor a szövegekből az is kiderül, hogy a két színésznő is jól kijött egymással

– mondja a kutató.

Két dudás egy csárdában

Rácz Rácheltől azt is megtudjuk, hogy Latinovits szakmailag nagyon tisztelte a Gábor Miklóst, elismerte a tehetségét és nagyságát. –Nagyon érdekes, hogy a világ akkori legtekintélyesebb, legrangosabb színikritikusa, a londoni J. C. Trewin Gábor Miklós Hamletjére például azt mondta, hogy jobb, mint amit Laurence Olivier-től látott Londonban. A Rómeó és Júliát ugyanúgy dicsérte a Ruttkai–Latinovits-párossal. 

Kovács András Falak című emblematikus filmjében a két férfi főszerepet Gábor Miklós és Latinovits Zoltán alakítja. Arra, hogy őket egy filmben szerepeltessék, nem sok rendező vállalkozott volna. Fantasztikus mindkettejük játéka, remek közöttük a kémia, nem »égetik ki« egymást, nem alakul ki dominanciaharc közöttük

– mutat rá Rácz Ráchel.

A legvidámabb bús megvalósításában közreműködtek: Rajkó Anna, Keleti Kristóf, a Budapest Jazz Club kommunikációs vezetője, Pozsogár Tünde, Szebényi Dani menedzsere és Solténszky Ráhel rendezőasszisztens.