Pannon Volán: maradt a vezető

A pécsi székhelyű Pannon Volán Zrt. tegnapi rendkívüli közgyűlésének felfüggesztésével helyén maradt a társaság vezérigazgatója. Mindeközben Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Volán-társaságok magánkézbe adását szorgalmazza.

Putsay Gábor
2006. 03. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mégsem szüntette meg a Pannon Volán Zrt. tegnapi rendkívüli közgyűlése a társaság vezérigazgatójának, Gungl Jánosnak a munkaviszonyát, az ülést ugyanis 30 napra felfüggesztették – értesült lapunk. A közgyűlés tegnap döntött a dolgozói részvények bevonásáról is. A tulajdonosnál vélhetően azért került szóba a vezérigazgató menesztése, mert a társaság tavaly veszteséges évet zárt. Ez még önmagában nem lenne elegendő indok, az viszont már igen, hogy a Pannon Volán – legalábbis tavaly – nem tett eleget az elvárásoknak. Mint arról korábban beszámoltunk, az ÁPV Zrt. utasítására huszonhárom Volán-társaság vezetésének 2005-re és 2006-ra is pozitív nullszaldóval kellett elkészítenie üzleti tervét. Mindezt a Volánok alapvetően kétféleképpen tudják elérni: vagyonuk fokozatos leépítésével, illetve az alacsony bérekkel. A volánosok bére épphogy eléri a nemzetgazdasági átlagot. A papíron kedvező üzleti terv viszont lehetővé teszi az ÁPV és az állam számára, hogy veszteségkiegyenlítés címén ne kelljen kifizetni a Volánoknak a hatósági áras menetdíjakkal nem fedezett költségeket. Gungl János február közepén a Pannon Volán 2005. évi hiányának okai között említette az utasok számának csökkenését, a kormányzati támogatások mérséklődését és a magas működési költségeket. Az ÁPV Zrt. illetékese lapunkkal azt közölte, hogy a vezérigazgató személyéről nem hoztak döntést.
Amennyiben menesztik a vezérigazgatót, helyére információink szerint Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter bizalmasa kerülne, aki igazgatóként dolgozik a Budapest Bank pécsi kirendeltségén. Kóka János emellett továbbra is a Volán-társaságok eladása mellett foglal állást, mivel szerinte az állami tulajdonlás fenntarthatatlan. Mint közölte, az SZDSZ azért küzd majd, hogy a Volán-cégek magánkézbe kerüljenek, véleménye szerint így jobb szolgáltatás nyújtható. A szakmában viszont úgy vélik, hogy a közszolgáltatás fenntartása érdekében az államnak nem szabad kivonulnia az autóbuszos tömegközlekedési szektorból, ráadásul ebben az esetben az új tulajdonos elvárt nyereségét is figyelembe kellene venni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.