Az egyetlen esély

Reális esély van a győzelemre, a többség megszerzésére – hangsúlyozzák a Fidesz vezetői, s reményüknek tegnap a budai Várban tartott újabb tömeggyűlésen nyomatékot is adtak. Az esély nem szállt el abban az esetben, ha április 23-ig megvalósul az ellenzéki szavazók teljes összefogása, s a Szövetség talál még mozgósítható tartalékot az első választási fordulótól távol maradók körében. Ahhoz azonban, hogy minderről valóban reális lehetőségként beszélhessünk, először a stabilan a Fidesz mögött álló táborba kell lelket önteni: ezért hirdették meg a tegnapi nagygyűlést.
Nem érdemes szépíteni: a választás első fordulója után nyerésre áll a gyurcsányi banánköztársaság. Egyes hazai és külföldi kommentárok inkább a jobboldal szemszögéből tálalják hízelgően a vasárnapi eredményeket, amikor azt emelik ki, hogy még minden nyitott a második forduló előtt. Igaz, a kormánymaradás vagy -váltás kérdése nem dőlt el, de a koalíciós pártok egyértelműen esélyesekké léptek elő. A százalékokat és az elnyert mandátumokat tekintve fölényük kicsi, ám a még függőben lévő körzetek adatsorait böngészve megállapítható, hogy a fordulathoz rendkívüli erőfeszítések szükségesek. Önbecsapás volna ezt eltagadni, miként végzetes hiba lenne az is, ha az ellenzék nem tekintené – óriási erőbedobással és kis szerencsével – elérhető célnak a kormány leváltását.
Vasárnap este sokáig a 2002-es parlamenti választás első fordulójának „horror” forgatókönyvét élhette újra a polgári tábor. Az először feldolgozott adatok biztos Fidesz-előnyre és kétpárti parlamentre utaltak. Majd araszolgatni kezdett az MSZP a Fidesz, az úgynevezett SZDSZ pedig az ötszázalékos küszöb felé, és kisvártatva be is következett a fordulat. S itt érdemes egy pillanatra megállni: a második forduló eredményétől függetlenül lesz min elgondolkodniuk az időközben a Fidesz átalakítását levezénylő prominenseknek. Hiszen, legalábbis az első forduló tanúsága szerint, négy év alatt nem sikerült újabb választói csoportokat maguk mellé állítani, s ahol gyengén teljesítettek 2002-ben, ott most is elmaradt az eredmény. De a következő két hét nem az árnyalt elemzésé, a felelősség boncolgatásáé, hanem a csüggedést nem ismerő, megfeszített kampánymunkáé, no meg a nagyvonalú gesztusoké.
Új helyzetet teremtett, hogy az MDF-nek tizenkét évnyi böjt után sikerült önállóan átugrania a parlamenti küszöböt. E váratlan fejlemény miatt a még mindig időközi miniszterelnök nem járhatta el a végső győzelmet ünneplő táncát. A Fidesz számára viszont ismét kevés lesz a négy éve látott huszáros hajrá, ha nem tud megállapodni Dávid Ibolyával a visszalépésekről. Ez az egyezség a kormányváltás egyetlen esélye – a koalíciós pártok már alkut kötöttek a visszalépésekről, s erőteljes kampányt ígértek április 23-ig –, ami megér egy olyan ajánlatot, amelyet józan ésszel nem utasíthat viszsza a demokrata fórum. A párt dilemmája: a kényelmes ellenzéki létet választja, vagy a mérleg nyelveként hajlandó tenni annak a kormánynak a leváltásáért, amelynek tevékenysége az antalli örökség megcsúfolása. Ha marad a Gyurcsány-kormány, ellenzékből naponta ostorozhatja majd az MDF mondjuk a burjánzó korrupciót, kormányon viszont tehetne is valamit ellene. Dávid Ibolya vélt vagy valós sérelmeinek szemüvegén keresztül is nyilván jól látja, milyen lehetőséget adott a kezébe a sors. És talán nemcsak Orbán Viktorban, hanem nemzetben is hajlandó gondolkodni.