Több tíz hektáros gyümölcsös gazdája hívott föl megkeseredetten, ha tudnék számára valahol portási állást, mindent félbehagyna – hallgatom Móczár Bélát, a Magyar Kertészek Szövetségének elnökét. – És ez nem szellemeskedő elszólás volt. Ilyen mélységes a gazdasági csőd, ami utolérte az elmúlt esztendőben, és reménye sincs a kikapaszkodásra. Tízhektáros bogyós gyümölcsöse – ribizli – maradt félig szedetten, mert egy kiló kézi szedés kifizetése után a termésért kapott húsz forintos átvételi ár nemhogy nem fedezte az évi költségeket, hanem még a beruházásra felvett hiteleket sem tudta törleszteni. A magyar kertészek nagyobb fele a bankok kezében csődbe jutott. Pedig keményen dolgoztak, európai színvonalú minőséget termeltek és értékesítettek. A hatvanezres törzstermelő legalább kétszer annyi alkalmazottat is eltartott a mezőgazdasági termeléskörön belül, valamivel jobb életkörülmények között, mint a mezőgazdálkodás más ágazatai. Most felszámolás előtt áll a gazdaságok egy része, körükben is megnőtt a munkanélküliség, és Európában minden szomszédunknál mélyebbre sülylyedtünk ebben az ágazatban – különösen az elmúlt esztendőben. A magyar kertészeknek 1945 után sok-sok megpróbáltatást kellett túlélniük, de a munkánkra igény volt, a magyar termékek nem küszködtek eladási gondokkal. Egyet viszont meg kellett tanulnunk, mégpedig keservesen: nálunk sohasem az áruk versenyeztek, hanem a támogatások. Amikor beléptünk az Európai Unióba, úgy éreztük, végre megvalósul az esélyegyenlőség. Csalódtunk, vesztesek lettünk.
– Ellustult a magyar kertész, vagy nem ismeri a szakma új kihívásait?
– Szó sincs ilyesmiről. Az utolsó negyedszázadban rendszeresen jártunk tapasztalatokért elsősorban Nyugat-Európába, de mindig azzal érkeztünk vissza: tizedannyi támogatást nem kapunk, mint a tökéletesebben felszerelt ottani termelőtársaink. Németországban egy faiskola-tulajdonos vendéglátónk bemutatta, hogy 800 ezer márka támogatást kapott hűtőházépítésre, „ajándékba” eddigi eredményei elismeréséül, illetve a további korszerűsítésre. Hollandiai virágkertészek téli idényben gázenergia-kárpótlást kapnak az államtól 40–60 százalékos mértékben. Nálunk egy virágkertész elmúlt évi egymillió-négyszázezer forintos gázszámlája idén már meghaladta a hárommillió forintot, ami általában megrendítette a hazai virágkertészetünket. A lengyel kertészek 40 százalékos kedvezményhez jutnak új beruházásaiknál, ennek következménye, hogy nemesített rózsatöveket mostantól nem tőlünk vásárolják olcsóbban a német partnerek, hanem tőlük. Hatmillió tő rózsáról van szó! Egyre-másra veszítjük el a piacainkat. Gyümölcstermelő kertészeink, például a világhírű almások Szabolcsban egymás után tönkremennek, elég egyetlen számadat: 10 éve még 100 forintért vették át az almát, az elmúlt év őszén ennek a felét sem kapták. Igazi morbid humorral fogalmazta meg Balaton-felvidéki borász barátom a 40 forintos szőlőátvételi ár nyomán: a kertészeti ágazatban a borászok járnak legjobban, mindenki maga ihatja meg, amit megtermelt.
– Ez a felsorolás megannyi vádpont a kormány általános mezőgazdaság politikáját illetően.
– Semmi ellenséges szándék nincs bennem, de végre ki kell mondanunk, hogy az egykori magyar sikerágazat, ha nem történik változás, a teljes összeomlás előtt áll. A megemelkedett energiaárak, a felvásárlás és értékesítés káosza, a magyar áruk védtelensége, a behozott silány minőségű termékek előnye a sajátjainkkal szemben katasztrófához vezethet. A vásárlók öntudata is hiányos, megveszik a zölden leszedett, utóérlelt epret a tehetősek, sem íz, sem tartalom, de legalább drága. Távol-Keletről hoznak be fokhagymát. Olyan vegyszerekkel kezelik, amelyek csírázóképtelenné tették, de szép, darabos, mutatós, csak éppen egészségtelen. Mindezekre nincs megfelelő ellenőrzés, de a szőlőmunkák dandárjában még helikopterről is lesték, hogy a Duna–Tisza köze ültetvényeiben hol dolgoznak „vendégmunkások”. Erre volt pénz, volt ember. Legfájóbb talán mégis a sok bajunk között, hogy az uniós pályázatok megfelelő elkészítésére nem kap elég segítséget a kertésztársadalom sem. A szomszédos Burgenlandban százhatvanas létszámú szakember testület készíti el a pályázatok benyújtását. Eredményessége természetesen kiváló, hiszen saját érdekeiket védelmezik. Nálunk a terméktanácsok között elvész a termelő, támogatás híján kiszolgáltatott lesz, ez is leszakadásunk egyik tényezője. A másik szervezet a mezőgazdasági kamarák pedig minden országban kiszolgálják a tagságot kormányzati tervek, támogatások, pályázatok ismertetésével.
– Lesz-e kitörési lehetőség számunkra, hiszen a magyar agrárium a leglényegesebb talpköve a nemzetnek?
– Őszinte szembenézés, alapos számvetés nélkül, csak ígérgetésekkel semmire nem jutunk. Ettől a kormánytól ennyi telt. Sok-sok kiábrándultság után kell megkeresnünk a magyar vidék felemelésének módját. A kertésztársadalom kész, de ahhoz egy gazdapárti országvezetés kell. Sajnos a rendszerváltozás óta ilyen eddig csak a legutóbbi polgári kormány volt. Mostanra odajutottunk, hogy milliószámra kell tűzre vetnünk gyümölcsfa oltványainkat, ültetésre elkészített gyökeres szőlővesszőinket, mert nem tudtuk telepíteni. Tönkrementek termőre fordulás helyett. Ez a mélypont. Távlatos mezőgazdasági tervezés, támogatás mellett a magyar kertészet megújulhat, de a gyökeres változásnak felül kell megtörténnie. Kimondhatom, ezt a hatvanezres mérnöki-technikai-szakértői kertésztársadalom és még kétszer annyi alkalmazott vidéki ember akarja.
origo.hu
Ez nem ellenzék, hanem vírus, amit le kell gyűrni
