Nagy fa dőlt ki…

MI A MAGYAR?

Néhány hónappal ezelőtt a 94 éves korában elhunyt dr. Körmendy József prépost, veszprémi püspöki levéltárvezető, atyai jó barátunk halála után Balázs testvéremmel közösen fogalmaztunk nekrológot a nyilvánosság számára. A keresztre feszített Jézus utolsó szavaival kezdtük: „Consummatum est!”, azaz „Bevégeztetett!” Akkor nem gondoltuk, hogy rövid idő elteltével már nélküle és miatta kell újra leírni a földi élet lezárását jelentő krisztusi szavakat.
Balázs számára is bevégeztetett.
Nem értjük, nem hisszük, és nem is akarjuk elhinni, hogy nincs közöttünk. Nincs közöttünk ez az erős, okos, művelt, gyors észjárású, mindig jókedvű és megjelenésében is impozáns, szálfatermetű ember. Szerető testvérünk, családtagunk.
Halála után sok tiszta hangú és tiszta szándékú írás, nyilatkozat jelent meg róla. Szerencsére, akiknek nem volt erkölcsi alapjuk a megszólalásra, most – jobbára – tudtak hallgatni. Búcsúztatói, Márfi Gyula érsek úr, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök úr, Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum, Duray Miklós a határon túli magyarok képviseletében, Navracsics Tibor, a Fidesz Polgári Szövetség országgyűlési frakcióvezetője, Dióssy László, Veszprém polgármestere, valamint Szabó Gyula, a Veszprémi Ügyvédi Kamara elnöke megindító és emelkedett hangon köszöntötték az akkor már az égiek között lakó testvérünket, rokonunkat. Kinek az apját, kinek a sógorát vagy unokatestvérét, valamennyiünk szeretett Balázsát. A megemlékezések foglalkoztak Balázs életének, szakmai, politikai karrierjének számos fontos eseményével, jó tulajdonságaival és esendőségeivel.
Én az ikertestvér jogán, aki a fogantatás pillanatától együtt éltem vele, s távozását a Horváth család tagjaival együtt nehezen viselem, hadd emeljem ki életének egyes mozzanatait és egyéniségének lényegét.
Az egyik, amiről kevés szó esett, személyes bátorsága.
Igazi férfiember volt!
Nem kerülte a veszélyt vitorlázóként a legnagyobb viharokban s a Balatont időnként elöntő rekkenő hőségben. Nem félt, amikor a veszély ismeretében sokadszor lépte át élelmiszerrel roskadásig megrakott kocsijával Erdély felé a „zöldhatárt”. Nem félt a temesvári kórház puskalövésektől hangos udvarában éjszakázva, ahová folyamatosan hordták a halottakat és a sebesülteket. És nem félt szerepet vállalni abban a „kamikazekormányban” éppen belügyminiszterként, amelyet az új magyar demokrácia ellenségei minden morális szempontot s az összmagyarság érdekeit félretéve bukásra szántak. Érezte és tudta, mi a félelem, de azt is tudta, hogy legyőzhető.
Ő legyőzte!
Sokak által nem ismert másik tulajdonsága a melegszívűség, az emberek iránti nagyvonalú szeretet volt. Családja tagjai között, a barátságban nem méricskélt szeretet dolgában. Nem viszonossági alapon – amennyit te adsz, annyit adok én – gondolkodott.
Csodálatos karácsonyi és húsvéti ünnepekkel lepte meg gyermekeit, és nem volt a széles hozzátartozói és baráti körben rendezett olyan ünnep, szülőkért, nagyszülőkért felajánlott templomi vagy tábori mise, amelyet követően ne mutatta volna fel hatalmas fatálain saját konyhaművészetének finomságait. Mert főzési, sütési tudományára büszke volt, s örült, ha tálait üresen vihette haza.
A család akkora, hogy itt mindig meghal és mindig születik valaki. A gyászmisék és esküvők, halotti megemlékezések és gyermekkeresztelők immár nélküle zajlanak. Pedig a családi összejöveteleken vonzotta a kicsiket és a nagyokat. Tájékozottságával, humorával és öniróniájával lekötötte az idősebb, bölcsebb hozzátartozók figyelmét is, s magával ragadta a fiatalokat.
Szerette az egész család.
Ma pedig siratja.
2006. július 2-án, halálhírének hivatalos bejelentése után felhívott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök úr. Részvétnyilvánítását a címbeli mondattal kezdte: „Nagy fa dőlt ki!”
Mi, családtagok is így érezzük. Hiszen Balázs egy kis közösségnek, ámbár létszámában jelentősnek mondható családnak meghatározó egyénisége volt. De így érezhették ezt a „nagypolitika” képviselői is, hiszen búcsúztatásán számosan megjelentek, s nyilvánították ki részvétüket.
Nagy fa dőlt ki, s mint ahogy azt a nagy fák szokták, egyenes derékkal.
Tanúsíthatja ezt Nagy Katalin, aki utolsó éveiben társa volt, s betegségében áldozatosan gondozta. Tanúsítja a család minden tagja, aki látta és átérezte zokszó és panasz nélkül viselt súlyos szenvedéseit, megbékélését sorsával.
A méltósággal teli átmenetet a létből a mindenségbe.
Mert Balázs valóban méltósággal halt meg.
Kisírt szemű testvérei, gyermekei, rokonai, szerettei nevében szomorú ikertestvére:
Horváth György