Pars és Molnár döntős

Tegnap délelőtt Göteborgban meglett az atlétikai Európa-bajnokság első magyar döntőse: a kalapácsvető Pars Krisztián egyetlen laza, edzésszerű dobással jutott a pénteki fináléba. Az ügyben csak az volt a szokatlan, hogy bár Krisztián 30 centivel alatta maradt a 77,50 méteres szintnek, mégsem erőlködött tovább. A magyarázat a mezőny többségének megmagyarázhatatlanul gyenge teljesítményében rejlik, amire Krisztián sajátosan reagált: „Fogalmam sincs, miért betliztek a többiek. Nekem tetszett a dobókör, s egyéb nem is érdekel. Amikor láttam, hogy Ziolkowski mennyire kínlódik, tudtam: nyugodtan hazamehetek.” Döntőbe jutott Molnár Krisztina is, aki a rúdugrás selejtezőjében a 440 cm fölött is átjutott. Pars és Molnár példáját Petráhn Barbara követhette volna, de 52,46 mp-cel a 400 méteres síkfutás második elődöntőjének 6. helyén végzett – kettővel a döntőre jogosító helyezett mögött.
„Mindig mondtam, hogy nem kell nekem Chambers aranya. Ha az európai szövetség elküldi nekem, én visszaküldöm – jelentette ki Francis Obikwelu, Európa most már megfellebbezhetetlenül leggyorsabb embere. – Ez az igazi, amit most szereztem, s kimondhatatlanul sokat jelent, mert hiába voltam az idén a legjobb, ha nem én nyerem az aranyat itt, Göteborgban.” A portugálok nigériai születésű vágtázója még kedden este valóban meggyőző módon nyert a 100 méteres síkfutás döntőjében, főleg azok után, hogy az első rajt nem sikerült. Ezért aztán óvatosabbra vette a figurát, de a gyatra indulást imponáló gyorsulás követte, aztán fölényes befutó, amelybe a széles bajnoki gesztusok is belefértek. A dobogó alsóbb fokaira viszont meglepetésemberek váltottak belépőt, bár az orosz Jepisin a legjobb eredménnyel került a fináléba, s a szlovén Osovnikar is végig meggyőző volt. Ezzel együtt az Eb eddigi nagy szenzációi közé tartozik, hogy sem a doppingvétségen ért müncheni győztes brit Chambers, sem pedig a francia Pognon nem volt képes beleszólni az érmek elosztásába.
Arra meg végképp senki nem volt felkészülve, hogy a 10 000 méteres síkfutás a mezőny 11. eredményével nekilóduló versenyző sikerét hozza. Márpedig Jan Fitschen előzetesen csak a 2003-as Universiadén vetette észre magát, de hát ez senkivel nem sejtette, mire készül Göteborgban. A 28 éves német szerényen szaporázott az esélyes spanyolok és a svájci Belz árnyékában, aztán a legvégén meglódult, s a többiek már minden lényegi változtatáshoz későn eszméltek. „Eszünkbe sem jutott Fitschen, csak Belztől tartottunk, de amúgy aranyért és ezüstért jöttünk” – ismerte be a nagy esélyes Juan Carlos de la Ossa. Nem is csoda, hiszen az ötezres futóként nyilvántartott Fitschen élete mindössze negyedik 10 000 méteres versenyét futotta. Győztesként viszont ő is megengedhetett magának egy vallomást: „Tisztában vagyok vele, hogy Belz, Martinez és De la Ossa más minőségi kategóriát képvisel, de ettől még én vagyok az Európa-bajnok.”