A baranyai Szilágy középkori temploma

Magyarországon a romantika korában a fejlődés szakaszai választják el az építkezések megindulásában legkorábbi és leggazdagabb Dunántúlt a később belépő Felvidéktől és Erdélytől – állapítja meg Dercsényi Dezső a Baranya középkori templomairól 1984-ben megjelent könyve bevezetőjében. Valóban, Szent István király uralkodásának első esztendeiben szinte csak az antik Pannónia területén történtek alapítások, folytak építkezések. Távolabb, keleten Gyulafehérvárra összpontosultak az erdélyi Gyulák alapításai, ezeken kívül csak az Abák birodalmában, a Mátra vidékén találni egy-két épített emléket az ezredforduló táján. Géza fejedelem alapította a pannonhalmi bencés apátságot és iskolát 996-ban; fia, István az 1000. évi megkoronázásához kapcsolódóan hozta létre Esztergomban, Székesfehérváron, a hitvese számára berendezett veszprémi királynéi várban és Pécsett az első hazai püspökségeket. Román stílusú művészetünk legelső periódusát nem ok nélkül nevezzük a pécsi műhely korának: a római kori Sopianae ókeresztény templomai, katakombái mellé a XI. század elejétől fogva épült a 70 méter hosszú és 35 méter széles Szent Péter- és Pál-bazilika. Nem messze tőle, a Mecsek déli lábánál még szintén István király uralkodásának első éveiben rakták le a pécsváradi apátság alapkövét. Nemcsak a Szűz Mária tiszteletére felajánlott kolostor alapítólevele maradt fenn 1015-ből, hanem a szerzeteseknek adományozott 41 faluról és 1136 főnyi szolgáltató háznépről szóló rendelkezés is. Baranya megye Árpád-kori templomainak legtöbbje az uralkodói gondoskodásnak köszönhetően épült.
A 6-os számú főúton, Pécs felé közeledve, már messziről szembetűnik a Zengő tövében épült pécsváradi apátság. Rejtőzködő emléknek nem nevezhetjük, bár XI. századi altemplomát már bizonyára sokkal kevesebben látták, mint öreg erődfalait, templomtornyait. A város bekötőútjától két kilométerrel távolabb, dél felé elágazó, gyér forgalmú úton megközelíthető település, Szilágy templomára azonban pontosan ráillik sorozatunk címe: az alig félezer lakosú község műemlék épületéről a hivatalos jegyzékszámán kívül nem sokat tudhatunk meg.
A szilfát, szilfás erdőt jelentő Szilágy név „Zylag” formában szerepel az 1015-ben kelt pécsváradi alapítólevélben. Szent István a faluból földet és szolgákat adott a monostornak. Korai históriájában olvashatjuk, hogy 1276-ban Tanch fia János ispán és rokona, Egyed birtokolt helyben és Versenden szőlőket, melyeket – egy perirat szerint – kötelesek voltak átadni Óvári Konrádnak, ha újabb kárt okoznak neki, és hűtlenséget követnek el ellene. Az 1332 és 1335 közötti tizedjegyzékben egyháza nem szerepelt, a falu neve csak a XV. században bukkan fel ismét „Syliag” változatban. A jobbágyközség sokáig lakott maradt Baranya hosszú török hódoltsága idején, s csak a pécsváradi apátság kiürítése után néptelenedett el. Az 1600-as évek végétől német telepesek vették birtokba és építették újra. Főutcáján egy gyönyörű homlokzatú (elhagyott) sváb ház őrzi az emléküket.
A templomdomb a falucska nyugati szélén található. Dús lombú hársak közt bújik meg a festői hatású templom, amelynek küllemét a török kor utáni népies barokk ízlés határozza meg. Nyugati tornyát XVIII. századi hagyma formájú sisak koronázza. Ebből az időből származik a déli sekrestye is. A keletelt tengelyű hajó és szentély falazata azonban őrzi a középkori templom eredeti formáját és arányait, s a hajó déli oldalán két kis ablak és egy szép arányú, csúcsíves kapuzat tanúskodik az 1400-as esztendők építkezéséről. A védett műemlék régészeti feltárása és történeti kutatása egyelőre várat magára.