Reggel indultunk el a város közepén fekvő palotához. A különböző közhivatalok alkalmazottai vezetőik irányításával, a köztereken és parkokban pedig nyugdíjasok magnóból szóló zene ütemére reggeli tornát végeztek. A Potala előtti teret kínai ízlés szerint alakították ki, a tér másik végében, szemben a palotával egy szocreál építmény is került rá. Ahhoz, hogy egy egyszerű fényképezőgéppel a palota minden részletét le lehessen fényképezni, nem elég a tér legtávolabbi pontjára elballagni. Az egész épületről ott is csak nagy látószögű objektívvel lehet fényképet készíteni. A palota előtt pont középütt egy hatalmas rúdon a kínai állami zászló lobog. Szemből enélkül lehetetlen megörökíteni az impozáns épületet.
A Potala-palota a világ legmagasabban épült, legnagyobb és legjobb állapotban lévő kastély stílusú komplexuma. Alapját a Vörös-domb déli lejtője tartja, de maga az épület beborítja az egész dombot, azzal egyetlen monumentális egységet alkot. Falai 119 méterre magasodnak a dombtető egykori szintje fölé. A BBC sorozatában megjelent Himalája című filmjében Michael Palin, az egykori Monty Python-sztár találóan jegyezte meg, hogy a Potala olyan, mint egy hatalmas Buddha.
A palota bejáratánál detektoros kapun keresztül végzik a szigorú ellenőrzést, öngyújtót, gyufát sem szabad bevinni az épületbe. Naponta több ezer turista és zarándok keresi fel a palotát, bejutnia azonban mindennap csak a legszerencsésebb első 1600 nem tibeti turistának, illetve háromezer tibeti zarándoknak sikerülhet. A hatalmas emberáradat ugyanis állítólag már veszélyezteti a műemléket, s ezért a hatóságok korlátozzák a látogatók számát. Azért, hogy egyszerre ne legyenek túl sokan az épületben, az érdeklődőket húszpercenként, százfős csoportokban engedik be.
A Potala története Kr. u. a 630-as évekre nyúlik viszsza. Szongcan Gampo, a Tubo birodalom királya palotát építtetett a Vörös-dombra Vencseng kínai hercegnőnek, akit feleségül kért a császártól. A palota a nyolcadik század második felében villámcsapás miatt leégett, majd háborúk pusztították. Az ezer helyiségből kettő, Dharma hercegének barlangja és Avalokitésvara Buddha-szentélye maradt máig épen. A dombtető egykori apró sziklafülkéjét szobányivá tágították, ahol a hagyomány szerint egykor a legendás Szongcan Gampo király meditált. Az ő, valamint kínai és nepáli felesége és néhány minisztere itt látható szobrát napjainkban is nagy tisztelet övezi. A szentély középső Buddha-szobráról azt tartják, hogy bár a rárakott aranyrétegektől már nem látható, de eredeti belső rétegét nem emberi kéz alkotta, hanem természetes sziklaképződmény volt.
A mai Potala-palota összesen kétezer szobát tartalmazó épületei a XVII. századtól kezdve fokozatosan nőttek ki az ősi romokon, amikortól a dalai láma nemcsak vallási, hanem közjogi hatalmat is gyakorolt Tibetben. A palota újjáépítését az ötödik dalai láma rendelte el 1645-ben. Ő volt az, aki a dalai lámák közül elsőként ellátogatott a kínai fővárosba 1653-ban. A Csing-dinasztiabeli Shunzhi császártól főnemesi rangot kapott, s hazatérve a Drepung kolostorból a Potalába, pontosabban annak egyik főépületébe, az elsőnek elkészült Fehér palotába helyezte át a székhelyét.
A Fehér palota legnagyobb helyisége, a keleti csarnok jelentős politikai események és vallási ceremóniák helyszíne volt. Itt található a dalai láma egyik trónusa is. A láma a keleti csarnok fölött, a palota legfelső emeletén, a napfény csarnokban élt, tanult és fogadta vendégeit késő ősztől kora tavaszig. A melegebb hónapokat nyári rezidenciáján, a Norbulingkában töltötte. A napfény csarnok nyugati hálófülkéje XVII. századi, míg a keleti oldalon található fülke a XIX. század végén épült, s ez volt a hálószobája a 14. dalai lámának ifjúkorában. Az aranyból és jade-ból készült Buddha-szobrok, a szent iratok, értékes dísztárgyak, drapériák eredeti elrendezésükben láthatók. A Fehér palota főbejárata előtti kövezett téren a legmagasabb rangú lámák és a tibeti nemesség számára egykor tibeti opera-, valamint népzenei és néptáncelőadásokat tartottak.
A Potala vörös palotája, a buddhista szentélyek és síremlékek helye 1693-ra készült el. Hétezer tibeti, nepáli, kínai és mandzsu mesterember dolgozott rajta. Ott áll nyolc dalai láma szent sztúpája, vagyis síremléke. Az ötödiké és a tizenharmadiké a legnagyobb, legértékesebb és legdíszesebb, mert ők vívták ki a legnagyobb megbecsülést. Az ötödik dalai láma síremléke egy 590 kilogramm aranyból készült és drágakövekkel borított, csaknem 15 méter magas torony az épület belsejében, a tizenharmadiké ettől csak egy méterrel kisebb. A vörös palota – a nemesfémekből és drágakövekből készült buddhák mellett – rengeteg kincset őriz. Ritka iratok, festmények, buddhista szertartási eszközök, a kínai császárok által adományozott nemesi és hivatali megbízólevelek, míves pecsétnyomók gazdagítják gyűjteményét. Néhány, a pattrapálma levelére írt indiai szent irat több ezer éves. A világ minden tájáról, de főleg Nepálból és Indiából ajándékként érkezett szobrok némelyike felbecsülhetetlen értékű. Meglepő módon nem az aranyszobrok, de nem is a gyémánttal, igazgyönggyel gazdagon berakott dísztárgyak a legértékesebbek. Van köztük néhány szerény külsejű Buddha-szobor, amelyek vas és más fémek ötvözetéből készültek. Az eljárás mára a feledés homályába veszett, s eddig egyetlen kutatónak sem sikerült rekonstruálnia, így ezek az ötvözetek drágábbak minden ma ismert fémnél.
A vörös palota s egyben a Potala legnagyobb terme az ötödik dalai láma életét és tetteit bemutató, freskókkal díszített nyugati csarnok. A freskók elkészítéséhez arany-, ezüst-, drágakő- és igazgyöngyport is használtak. Szertartások idején több ezer ember is bezsúfolódhat ide. A dalai láma itt álló székét a félelem nélküli oroszlán trónusának nevezik. A vörös palota legfelső emeletét a három világ csarnoka uralja. A benne őrzött aranyozott emléktáblánál, amelyen tibeti, kínai, mandzsu és mongol nyelven a „Sokáig éljen a császári uralkodó” szöveg olvasható, a dalai láma és a helyi vezetők mindig tiszteletüket tették a tibeti új év első napján. A végtelen kegyelem buddhájának itt látható szobrát 310 kilogramm ezüstből készítették. E buddhának 11 arca és ezer keze van, s mindegyik kézfején még egy szeme, hogy a világ összes gondjával törődhessen.
A turisták és zarándokok szűnni nem akaró áradatának kitett Potala-palota 1989–94 közötti újjáépítése és műemlékvédelme több mint hat és fél millió dollárt emésztett fel. A 2002-től 2007-ig tartó második fázissal együtt csaknem 22 millió dollárt költ a kínai kormány a felújítására – tájékoztatta a felújítási munkálatokról rajtunk kívül egy nepáli újságírócsoport tagjait a palotában tartott sajtókonferenciáján Csiung Da, a Potala adminisztrációs irodájának kínai igazgatója. A munka során a hagyományos tibeti építészeti stílust követik, ötvözve a korszerű konzerválási technikákkal. A lehető legapróbbnak tűnő mozzanatokra is odafigyelnek a felújítás során. Ősi, sok ember élőmunkáját igénybe vevő eljárásokat is alkalmaznak. Ilyen például az ezeréves hagyományokkal bíró „tibeti beton” padlózat készítése, amelyhez kőzúzalékot és faforgácsot kevernek össze, majd kézi munkával, fakalapáccsal döngölik néhány négyzetcentiméterenként, sok-sok órán keresztül. Miután elérte a kellő keménységet, falapokkal polírozzák, amíg úgy nem csillog, mintha márványból lenne. A felújítás jelenleg folyó szakaszában nagy súlyt fektetnek a palota környékének parkosítására.
Az igazgató szájából elhangzott adatok meggyőzőek voltak, a hatalmas, pénzt és energiát nem kímélő munkának valóban elismerésre méltó az eredménye. Azonban azzal a nepáli újságírók mosolyától kísért kérdéssel, hogy az eredeti állapotra törekvő felújítási munkálatok kapcsán megkeresték-e az Indiában száműzetésben élő dalai lámát, hiszen ő ismerheti legjobban az épületet, némileg kizökkentettük az igazgatót nyugalmából. Kissé indulatosan azt válaszolta, hogy semmilyen kapcsolatuk nincs a dalai lámával, nincs is erre szükségük, hiszen a felújítást végző emberek mindannyian szeretik Buddhát, és elkötelezetten hisznek a buddhizmusban.
E nekünk kézenfekvő kérdést valamelyest más formában feltettük a Tibet Autonóm Területe egyik hivatalnokának is délután, akinek sajnos nem jegyeztem fel a nevét. A kínai hölgy a hivatal épületének elegáns helyiségében tartotta a már általunk is megszokott külsőségekkel kísért sajtókonferenciát, amelyre kínai és tibeti újságírókat is meghívtak. A tájékoztató semmitmondó volt. A kérdésekre adható konkrét válaszok helyett inkább a bő lére eresztett, általános mellébeszélés volt a jellemző. A más témára irányuló kérdéseinkre többször hallgattuk végig például azt, hogy mennyi mindent tett Kína az elmúlt 40-50 évben Tibet gazdasági és infrastrukturális fejlesztéséért. Ezeknek folyamatos hangoztatása azonban annak ellenére unalmassá vált, hogy valós adatokkal alátámasztott tényekről van szó. A palotában tapasztaltak alapján mi inkább azt kérdeztük meg tőle: hogyan lehet feloldani azt az ellentmondást, hogy a Potala kapcsán az idegenvezetők szájából minden harmadik mondatban szerepel ugyan a dalai láma, ő azonban itt ellenségnek számít. A hivatalnok asszonyt ugyanúgy, ahogyan délelőtt Csiung Da urat, kihozta sodrából a kérdés. Ingerültségét alig leplezve válasz helyett azt mondta, hogy a dalai láma mindaddig nem települhet vissza Kínába, amíg le nem mond arról az elképzeléséről, miszerint Tibet nem Kína része.
Kérdésünk naivnak tűnhetett a helyi média tudósítóinak szemében, így a rá adott válasz sem foglalkoztatta őket. Valószínűleg ez volt az oka, hogy mindaddig szorgosan jegyzeteltek, e probléma felvetésekor azonban semmit nem írtak le füzeteikbe.
Folytatjuk
origo.hu
Óriási gázrobbanás rázott meg egy lakótelepet Győrben
