Más támogatásokkal is kombinálható a fix 3 százalékos program

Az új intézkedés további több ezer családnak nyújthat segítséget otthonteremtési céljai megvalósításában.

2025. 08. 02. 8:40
Más támogatásokkal is kombinálható az Otthon start program Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Orbán-kormány szinte a kezdetektől kiemelt területként tekintett az otthonteremtésre, ez már így volt 1998 és 2002 között, ahogy 2010 után is. Szinte felsorolni is nehéz azokat a pogramokat, amelyeket az eltelt évek alatt elindítottak, illetve sikeresen lezártak. Gondoljunk például a családi otthonteremtési kedvezményre, ismertebb nevén a csokra. A csok majd a csok+ támogatásnak köszönhetően 270 ezer család jutott saját lakáshoz vagy házhoz az elmúlt időszakban. 

Szeptembertől elindul az Otthon start program, amely fix 3 százalékos kamat mellett kínál nagyon kedvezményes hitelt mindazoknak, akik megvennék életük első ingatlanját. Legfeljebb 50 millió forint vehető fel, maximum 25 évre. Kedvező, hogy alapesetben elegendő 10 százalék önerő is.

Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az Otthon start program kombinálható más támogatásokkal is. A többi között a következőkkel:

  • csok plusz,
  • babaváró hitel,
  • falusi csok,
  • energiahatékonysági feújítási hitel,
  • vidéki otthonfelújítási program.
    Minderről tájékoztat a kormány új honlapja is, amely átlátható módon foglalja össze az Otthon start tudnivalóit. 

A Magyar Nemzet is megírta, hogy társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglévő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel.

A jogszabálytervezet fő célja, hogy az első lakástulajdon megszerzését segítő fix 3 százalékos lakáshitellel akár egyszerre legyen igényelhető a csok plusz vagy a falusi csok kamattámogatott hitele is. Az új intézkedés további több ezer családnak nyújthat segítséget otthonteremtési céljai megvalósításában. A tervezett módosításnak köszönhetően a fix 3 százalékos lakáshitelt igénylők akár a csok pluszt, akár a kistelepüléseken a falusi csok kamattámogatott hitelt, valamint mindezekkel együtt a falusi csok vissza nem térítendő támogatását is igénybe tudják venni az új hitelprogrammal együttesen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.