Évekkel ezelőtt Spanyolországban letelepedett bátyám már régóta csalogat maga után, és ezúttal nem tudtam nemet mondani neki – indokolja a kolozsvári Eugen Kovacs, miért szánta el magát, hogy – jelenlegi tervei szerint csupán néhány évnyi pénzkeresés erejéig – kövesse testvérét. Döntését nem volt könnyű meghoznia, ehhez ugyanis fel kellett számolnia százötven példányból álló postagalamb-állományát, amellyel a romániai versenyzők élvonalába sikerült felküzdenie magát. „Meg kellett hoznom ezt az áldozatot, a hazai fizetésből ugyanis képtelen voltam megteremteni az egzisztenciámat. Remélem, belátható időn belül ismét hódolhatok szenvedélyemnek” – magyarázza a galambtenyésztő.
Eugenhez hasonlóan mindeddig több mint kétmillió (nem hivatalos becslések szerint számuk eléri a hárommilliót is) román állampolgár keresi kenyerét külföldön, vagyis a regisztrált 4,5 millió romániai alkalmazott mintegy fele. Többségük hoszszú távra rendezkedett be új hazájában. A románok exodusa az 1989-es rendszerváltás után nyomban megkezdődött, és kezdetben Izrael, Törökország és Magyarország volt a legkeresettebb célállomás. Az igazi nagy elvándorlási hullám az ezredfordulót követő években következett be: míg a kilencvenes években a 22 milliós ország lakosságának mintegy 0,3 százaléka döntött a külföldi munkavállalás mellett évente, addig az elmúlt hat évben a kitelepedők száma 0,9–2,8 százalék között mozgott. Az anyagi biztonság megteremtése céljából legtöbben ma már Olaszországot és Spanyolországot választják.
A román állampolgárok tömeges elvándorlásának problémáját a bukaresti hatóságok hosszú ideig nem vették komolyan, ám mára változott a helyzet. Már csak azért is, mert a szülőföldjükön – a főleg spanyolországi mezőgazdasági ültetvényeken végzett munkájuk miatt – ma is gúnyosan eperszedőknek nevezett vendégmunkások évente mintegy négymilliárd eurót küldenek haza, ezáltal jelentős mértékben hozzájárulnak az ország gazdasági fejlődéséhez. Ellenben nem csak ezen múlt, hogy az eperszedőknek mára új- és óhazájukban egyaránt köztiszteletet sikerült kivívniuk maguknak. Spanyolországban – ahol mintegy 700 ezer román kivándorló él – a többség kiválóan beilleszkedett. A moldvai Adjud városából származó Elena például odáig vitte, hogy nemrég kinevezték Alcala de Henares polgármesteri hivatala migrációs főosztályának vezetőjévé. „Élő példa vagyok arra, mire viheti külföldön egy román, ha dolgozik. Otthon nem jutottam volna ehhez a tisztséghez csúszópénz nélkül, itt elegendő volt a szaktudás” – magyarázza a Cervantes szülővárosában letelepedett fiatalasszony, nem rejtve véka alá: a nullával egyenlő annak az esélye, hogy valaha hazatérjen. Hogy legtöbb honfitársa is így van ezzel, azt főként az bizonyítja, hogy az idén két nyugat-európai államban, Olaszországban és Spanyolországban alapítottak pártot maguknak a románok. A bukaresti tanügyminisztérium most azt tervezi, hogy anyagi támogatásban részesíti a Spanyolországban letelepedett pedagógusokat, akiknek feladatuk lenne román nyelvre és történelemre oktatni az „eperszedők” gyermekeit.
origo.hu
Hozzád nyúlt a Péter? Fizikailag bántott - leleplező hangfelvétel Magyar Péterről
