Andreas Cratander (1490–1540), a jeles bázeli nyomdász 1526. augusztus 13-án befejezte bibliakiadásához készített előszavát. Igazi humanista munka volt ez az editio, melynek létrehozásában Rotterdami Erasmus is részt vett. Az Ószövetség fordításához a Septuaginta szövegét vették alapul, azt az Alexandriában legkésőbb Krisztus előtt 150-ben elkészült fordításgyűjteményt, mely a hagyomány szerint hetven tudós ember munkájának gyümölcseként ültette át a héber szöveget görögre.
Cratander maga is tanult humanista volt, az egyetemet Heidelbergben végezte, s mielőtt saját nyomdavállalkozásába kezdett volna, dolgozott betűszedőként Matthias Schürer mellett Strassburgban és korrektorként Adam Petri híres műhelyében, ahol Luther munkáit Hans Holbein illusztrációival jelentették meg. A sokrétű klasszikus műveltség Cratander kiadásain is jól látszik: Cicerót, Horatiust gondozott, orvosi könyveket jelentetett meg. Bibliakiadása is humanista munka, és bizonyos szempontból már a hitújítás szellemében készült.
A kiadás kora nemigen kedvezett a Cratander-biblia magyarországi elterjedésének. Amikor a bázeli humanista az előszó ékesszólásával bíbelődött, a szultán csapatai szinte minden különösebb ellenállás nélkül nyomultak előre a Duna mentén; elfoglalták Erdődöt, Eszéket, augusztus 8-án bevették Ilok várát is, ahol a török elleni sikeres ellenállás emblematikus alakjának, a már életében is szentként tisztelt Kapisztránói Jánosnak volt messze földről látogatott sírja. A szent földi maradványait elmenekítették ugyan a ferences templomból, de az általános fejetlenségben – vagy a történelem későbbi zűrzavaraiban – eltűntek a törökverő hős csontjai. A bázeli könyvkereskedők már a szép kivitelű biblia piaci értékesítésével foglalkoztak, amikor nálunk a magyar sereg fővezérei a királlyal együtt hősi halált haltak a mohácsi csatatéren. Nem csoda, hogy a Cratander által kiadott Sacra Biblia példányaiból valószínűleg csak meglehetősen kevés jutott el Magyarországra, és könyvtárainkban kevés maradt fenn napjainkra.
Az egyik kötet azonban szerencsésen megmenekedett. Hogy hogyan került az országba, nem tudjuk, de a sokszorosan megcsonkított könyv bejegyzéseiből kiderül, hogy több mint fél évszázaddal a kiadás után, 1589-ben már Magyarországon volt, és augusztus 17-én Sárosi Mihály ajándékozta Baghy Kelemen gyöngyösi polgárnak. Sokan használhatták, többféle bejegyzés olvasható a lapszéleken. A kiadói címlapot azonban, melyen eredetileg a szent könyvhöz képest kissé frivol, szép nőalak látható, eltüntették, és hiányzik a könyv újszövetségi része is.
Valószínűleg Baghy Kelemen jegyezte föl 1594-ben azokat a reményt keltő hadi eseményeket, amelyek során Nógrád vármegye több erőssége ismét magyar kézre került. „Somosko Aynacko Bvjak megh wetele lott Anno Dni 1593” – vagyis Somoskő, Ajnácskő és Buják felszabadult 1593-ban.
Kis várak voltak ezek, mégis történelmi szerepet játszottak. Somoskő például száz-egynéhány katonájával hosszú ideig ellen tudott állni a töröknek. Még akkor is, amikor a szomszédos erősségek, Drégely, Hollókő, Buják sorra estek el 1552-ben. Ide vonult vissza Losonczy István özvegye két leányával, Fruzsinával és Annával, és ide látogatott a hatvanas években gyakran Balassi Bálint a Júlia-dalok múzsájához, Losonczy Annához. A füleki bég, Ali 1576-ban elégelte meg a török tengerben ellenálló vár függetlenségét, és ekkor aztán vége lett a vitézi életnek, mert a vár kapitánya, Modolóczy Miklós rövid ostrom után feladta az erősséget. Hosszú ideig mégsem maradt török kézen, hiszen amikor Pálffy Miklós és Tiefenbach Károly 1593 őszén visszafoglalta Füleket, egy kisebb csapat Prépostvári Bálint vezetésével körbefogta Somoskőt. A katonák között volt Balassi Bálint is, és a török végül ellenállás nélkül adta át a várat a magyaroknak.
De a reményt keltő események feljegyzése Baghy Kelemen jegyzetében ezzel nem ér véget: „Nograd Becke”, vagyis Becske megszerzése „lott Anno dni 1594” – írta. A következő adat azonban bizonyára tévedés: „Hatwannak megh sallasa lott – olvashatjuk a bejegyzésben – zent giorgh nap mostan walo Kedden in Anno dni 1594”. Hatvant valóban megostromolták 1594 áprilisában, a tizenöt éves háború során, ám a próbálkozás nem hozott eredményt. Ráadásul Szent György napja, április 24-e ebben az évben nem is keddre, hanem szerdára esett. Hatvant csak két évvel később sikerült elfoglalni rövid időre, ám a katonai sikerre árnyat vetett az ostrom utáni vérengzés, melynek során nemcsak a hadifoglyokat, hanem a török polgári lakosságot is kíméletlenül lemészárolták.
origo.hu
„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről
