Balkáni állapotok? Nem, rosszabbak!

A Miniszterelnöki Hivatal csak az informatikai ombudsman kérésére volt hajlandó közölni új kommunikációs stábjának fizetési és „ellátmányi” adatait. Mint cseppben a tenger, ez az eset is rámutat demokráciánk zsákutcás fejlődésére. Már azt sem lehet mondani, hogy közpénzügyeinket balkáni állapotok jellemzik, mert néhány balkáni országot (például Bulgáriát vagy Horvátországot) bizonyára megsértenénk, ha magunkhoz hasonlítanánk őket. Szégyen, hogy az Európai Unió egyik tagállamában (Magyarországon) ilyen eset megtörténhet. Szégyelli az ember magát, amikor látja azt a kevélységet, és el kell viselnie azt a pökhendiséget, amivel az ügyeletes államtitkár (Gál J.), a kormány régi-új szóvivője az alázatosan utána futkosó újságíróval foghegyről kommunikál.
Ez persze csak a felszín. Ez látható a képernyőn, ez hallható a rádióban, ez olvasható az újságokban. A lényeg ezzel szemben az, hogy nálunk az Országgyűlés nem gyakorolja költségvetési jogát. A parlament kormányzati többsége szavazógomb-nyomogató automatává vált, a végrehajtó hatalom vazallusává züllik.
Egy tisztességes parlamentáris demokráciában a közpénzek nem költhetők el bármire a regnáló kormány kénye-kedve, a miniszterelnök improvizációi szerint. Ott jogszabályok írják elő például a fizetési fokozatokat, és a parlament állapítja meg, hogy hány embert lehet egy olyan főhatóságnál foglalkoztatni, amilyen például nálunk a Miniszterelnöki Hivatal. Németországban a Bundeshaushaltsordnung szerint a parlamenttel el kell fogadtatni, és az állami költségvetésben rögzíteni kell azokat a státushelyeket (Planstelle), amelyekbe tisztviselők vehetők fel. Azt is az állami költségvetés szentesíti, hogy hány szolgálati gépkocsi jár egy állami főhivatalnak (a töredéke annak, ami nálunk mint posztszocialista vívmány, elfogadottá vált). Azt pedig, hogy a különféle beosztásokban mekkora fizetés folyósítható, törvény (Bundesbeamtengesetz) szabályozza. A kormány csak az évente rendkívül részletesen megtervezett bérek kifizetésére kap felhatalmazást. Nagyobb jövedelmek kifizettetése lehetetlen, hiszen az arra irányuló esetleges diszpozíciókat a rendszer nem fogadja be, egyszerűen nem teljesíti. Arról pedig, hogy miként élt a magas kormányhivatal a törvényi felhatalmazásokkal, az éves zárszámadásban számol be, amit a számvevőszék (Bundesrechnungshof) ellenőriz, és vizsgálati megállapításait nyilvánosságra hozza.
Az Európai Unió is jogszabályokban, igen részletes költségvetésben rögzíti, hogy több mint harmincezer fős apparátusát miként, hová sorolja be, és milyen javadalmazásban részesíti. A staff regulation állománycsoportokra bontva írja elő, hogy adott fizetési osztályban mennyi lehet a besorolási bér, az európai számvevőszéknek például hány auditora, fordítója, kisegítő alkalmazottja lehet, és ezek mekkora fizetést kapnak. Az EU-ban csak akkora létszámot ismernek el és finanszíroznak, amekkorát a tanács és a parlament a költségvetésben jóváhagyott, és csak a betöltött státusokra járó béreket fizetik ki. A számvevőszék ellenőrzi a zárszámadást, és megállapításait nyilvánosságra hozza.
Nemcsak az a felháborító, hogy Magyarországon nem az Országgyűlés, hanem a magát szocialistának nevező kormányfő egyik főhivatala (!) állapít meg a minimálbér tizenötszörösét (a nem hivatalos minimálbér hússzorosát) kitevő fizetéseket. A demokrácia szempontjából még ordítóbb a sumákolás, az elhallgatási szándék. Tiszteletre méltó az ombudsman kiállása. Egy magára valamit adó parlamentáris demokráciában azonban erre nem volna szükség. Ilyen kérdés fel sem vetődik, hiszen az állami vezetők és a köztisztviselők személyi jövedelemadatai ab ovo nyilvánosak. (Emlékszik még valaki az üvegzsebtörvényre?)
Nyikos László egyetemi magántanár, az ÁSZ volt alelnöke