Grönland sokáig a világtérkép szélén mozgott – szó szerint és átvitt értelemben is. A jégbe zárt sziget a dán korona fennhatósága alá tartozik, de politikailag és gazdaságilag fokozatosan önállósodó pályára lépett. Ebben a folyamatban nem kis szerepet játszott az Egyesült Államok érdeklődése sem. Az 1953-ban létesített amerikai Thule Légibázis például nemcsak katonai, hanem infrastrukturális hatással is bírt: az alapvető egészségügyi, közlekedési és logisztikai szolgáltatások fejlődtek, ezzel párhuzamosan pedig megindult a sportélet szervezettebb formáinak kialakulása is.

Grönlandon máig nincs vasút, és a városok között sem közúti összeköttetés – de a Thule-bázis körüli térségek az 1950-es évektől kezdve olyan életszínvonal-emelkedést tapasztaltak, amely lehetővé tette az infrastruktúra és az intézményrendszer modernizálását. Ennek köszönhetően nemcsak a közszolgáltatások, hanem a civil élet is új lendületet kapott – így a sport is egyre jelentősebb közösségi szerepet játszott a szétszórt, elszigetelt települések életében.
Grönland: pályák a peremvidéken
A helyi futball hosszú évtizedeken át az önszerveződő közösségek belügye volt: nem voltak bajnokságok, nem voltak stadionok, és a mérkőzések döntő többsége jeges, köves vagy egyszerűen csak murvás pályákon zajlott. A változás 2009-ben indult el, amikor a nemzeti szövetség, a KAK a FIFA-fejlesztési források és dán állami támogatás révén sikeres programot hirdetett a műfüves pályák országos kiépítésére. A cél az volt, hogy Grönland minden városában legyen legalább egy olyan játékfelület, ahol az időjárási viszonyoktól függetlenül, egész évben lehet edzeni, játszani és utánpótlást nevelni. Az első jelentősebb létesítményt Qaqortoqban adták át, a következő években pedig több mint húsz városban épültek korszerű, műfüves pályák.
A fejlődés nem állt meg a szabad téri játéktereknél: több településen fedett sportcsarnokokat is létesítettek, amelyek különösen a futsal elterjedésében hoztak fordulatot. A sportág kispályás változata ma már Grönland legtöbb városában az utánpótlás-nevelés alapját jelenti, hiszen ez az egyetlen formátum, amelyet a sarkvidéki hónapok alatt is teljesértékűen lehet játszani. A helyi klubok és iskolák így nemcsak egy-egy nyári hónapban, hanem egész évben foglalkozhatnak a gyerekekkel.