Csoda Belfastban

A brit média egyöntetű lelkesedéssel fogadta a hétfői történelmi jelentőségű találkozót a belfasti Stormont-kastélyban, az 1998-as nagypénteki megállapodás alapján létrehozott, de hosszú éveken át felfüggesztett északír kormányzat és nemzetgyűlés székhelyén, ahol végre egy asztalhoz ült a két ősellenség, Ian Paisley és Gerry Adams. Csakhogy Belfast Észak-Írországban van, amely a hártyavékony kompromiszszumok, a hajszálfinomságú, de minden ír által tökéletesen megértett jelképek hazája.
Ian Paisley, a többségi Demokrata Unionista Párt (DUP) és Gerry Adams, a legerősebb és legmilitánsabb republikánus párt, a Sinn Fein vezetője. Emlékezetes, Adams egykoron az IRA – a Sinn Fein fegyveres szárnyának – vezérkari főnöke volt. Azé a szervezeté, amelyet Ian Paisley ismételten orgyilkosok, bankrablók, drogcsempészek bandájának titulált. És lám, a két ellenség hétfőn leült egy asztalhoz, hogy formális beleegyezését adja a DUP és a Sinn Fein koalíciós kormányzatának megalkotásához.
Kezdjük a közös asztalnál, mert ez már önmagában kifejezte az ulsteri kompromisszumképesség és szimbolizmus elképesztő ötletességét. Paisley és Adams egy asztal sarka körül, egymással derékszögben foglalt helyet. Nem egymás mellett, ami teljes egyetértést jelképezett volna, de nem is az asztal két oldalán, egymással szemközt, ami egyrészt szembenállást jelenthetett volna, másrészt rákényszerítette volna őket, hogy egymásra nézzenek. Ez egyetlenegyszer sem történt meg, amíg mindketten fagyosan felolvasták nyilatkozatukat arról, hogy a tartomány jövője érdekében készek az együttműködésre. Kézfogás sem volt. Mindkét nyilatkozat Isten segítségétől tette függővé egy-egy mellékmondatban az együttműködés sikerét, mintegy „felfelé” hárítva a felelősséget az esetleges kudarcért. Ez nem volt meglepő Paisley tiszteletes úr részéről, de a közismerten vallástalan, sokak szerint marxista Adamstől igen.
A brit kormány eleve kijelentette, hogy hétfőtől kezdve újra felfüggeszti a tartomány autonómiáját, ha a felek azonnal el nem kezdik az együttműködést. Az unionisták közölték, hogy erre csak május 8-ra lesznek készek. Hogy miért? Paisley kijelentette: „Nem hagyjuk taszigálni magunkat.” A brit alsóház arra kényszerült, hogy a költségvetési vita megszakításával tegnap szentesítse ezt a hathetes halasztást, az autonómia felfüggesztése nélkül.
Tony Blair miniszterelnök, aki méltán büszke az eddig elért eredményre, dicséretes óvatossággal nyilatkozott róla. „Most az a fontos, hogy elfogadjuk, ami történt, és építsünk rá.” A brit és az ír kormány, az együttműködésre kész két fél hangoztatta, hogy nehéz és hosszas alkudozás áll az északír felek előtt, míg a koalíciós kormányzat megkezdheti munkáját. Továbbra is kísért az a lehetőség, hogy amit a DUP végső engedménynek tart, az a Sinn Fein számára az első lépés Észak-Írország Nagy-Britanniától való függetlenedése felé, s az Ír Köztársasággal való valamikor egyesülés irányába.