Ideológia

K U L T Ú R S O K K

Nem újdonság, hogy a politikai arénában a jól csengő szavak birtoklásáért is dúl a harc. Némiképp mégis meglepődtem, amikor belenéztem abba a szószedetbe, amely az MSZP-frakció számára a demográfiai kérdésekről megrendezett parlamenti vitanapra készült. A lapunk birtokába került szótár a felszólaló szocialista képviselőket volt hivatott eligazítani, elmagyarázván, hogy bizonyos szavak kimondása az ellenzék kommunikációját segíti, ezért ezek használata kerülendő. Az MSZP honatyái számára ily módon tabuvá váltak a következők: „család”, „családpolitika”, „házaspár”, „adókedvezmény”. Ezzel szemben „párokról” továbbra is diskurálhat még egy MSZP-s is.
Ilyen levélre volt már példa, igaz, az az eset, amelyik rögtön felötlött bennem a listát olvasván, némiképp nagyobb visszhangot váltott ki, mint az egyébként nem kevésbé botrányos szocialista szótár.
Newt Gingrich, az amerikai képviselőház egykori republikánus házelnökéről van szó. Ő jegyezte azt az emlékeztetőt, amelyet a republikánus képviselőjelöltek kaptak kézhez szerte az Egyesült Államokban, és amelyben Gingrich azokat a szavakat sorolta fel, amelyeket szerinte pártja jelöltjeinek a nyilvánosság előtt használniuk ildomos. Gingrich azonban elsősorban az alapján válogatta a szavakat, hogy társadalomtudósok, komoly véleménykutató cégek vizsgálatai szerint melyek váltanak ki pozitív, melyek pedig negatív érzelmeket a republikánusokkal szimpatizáló hallgatóságból. Ilyenformán a „család”, „gyermek”, „álom” a pozitív kicsengésű szavak csoportjába kerültek, csakúgy, mint a „józan ész”, „változás”, „reform”, „siker”, „bátorság”. Ezzel szemben a házelnök azt javallotta, hogy például az „intoleráns”, „maradi”, „inkompetens”, „adó”, „főnök” szavakat használják a jelöltek bátran ellenfelük leírására, illetve lejáratására.
Az 1996-ban kelt levél sokat sejtető címe egyébként ez volt: Nyelv – a kontroll kulcsmechanizmusa. Mondanom sem kell, a feljegyzés kiszivárgott, és meglehetős megütközést keltett abban az országban, amely a szólás szabadságát nem csupán alapvető jognak, hanem nemzeti vívmánynak tartja. Egy ilyen címmel ellátott dolgozat magától értetődően borzolja fel a választók idegeit, akik esetleg addig azt hitték, hogy politikusaik néha valami érdemi mondanivalót is megfogalmaznak számukra.
A magyar szocialisták szóhasználatát odáig érteni vélem tehát, amíg reformról, bátorságról, változásról beszélnek, miközben politikai ellenfelüket maradisággal és intoleranciával vádolják. (Régtől bevált technika ez. Annál érthetetlenebb, hogy a magyar ellenzéket láthatóan felkészületlenül érte, hogy megint csak úgy alakult: a maradiság bélyegével a homlokán kell nap mint nap a csatatérre vonulnia.)
Ugyanakkor még így is zavaró az MSZP-s szószedetben a család és a házaspár szavak kerülésére való felhívás. Az odáig rendben van, ha valaki úgy érzi, hogy a jobboldali retorikában sokat szerepel e két szó, és ezért úgy látja, nehéz visszahódítani őket a konzervatív tábortól. Ám ennek ellenére e szavak mindegyike pozitív kicsengésű – és itt jön a lényeg – még a baloldali szavazótábor számára is (annál is inkább, mert Magyarországon még az sem jellemző, hogy például a gyermeküket egyedül nevelő nők balra szavaznának, ahogy az Egyesült Államokban ez a demokrata párt esetében valószínűsíthető). Másképp fogalmazva: míg Gingrich kezét listájának összeállításánál hideg ésszerűség és nagymértékű politikai cinizmus vezette, addig a mi szocialistáinkét mindezek mellett egy veszélyes tanácsadó.
Az ideológia.
George Orwell 1984 című antiutópiájában a totalitárius rezsim tisztában van azzal, hogy a teljes társadalmi kontrollhoz nem csupán terror és propaganda szükséges, de a nyelv és a gondolkozásmód megváltoztatása is. E diktatórikus törekvést a regényben a duplagondol (amely közvetlenül a gondolatokat alakítja) és az újbeszél (amely a gondolatokat a nyelven keresztül alakítja) jeleníti meg. Az újbeszél, ahogy Orwell fogalmaz, „a világ egyetlen olyan nyelve, amelynek szótára minden évben egyre kisebb lesz”. Az újbeszél célja, hogy a rezsim számára kellemetlen igazságokat ne lehessen a nyelvben kifejezni.
Távol álljon tőlem, hogy a jelenleg regnáló kormányt rezsimnek bélyegezzem, de ebben a kis magyar pártszótárban tetten érhető az orwelli logika. A szócserét ugyanis csak részben szentesíti a rövid távú, szűken vett politikai cél.
Egyrészt nyilvánvaló, hogy, bizony, a családpolitika terén nem nyújtott épp szívderítő teljesítményt a koalíció. Sőt mindenki tisztában van azzal, a feketeleves a családok számára még hátravan: ki tudja, mennyit vesznek el még tőlük megszorítások (amelyek neve újbeszélül reform) címén. Ha ezután párokról értekezünk, talán kevésbé feltűnő, hogy éppenséggel vannak családok is, amelyek nagyon is megsínylik a „bátorságot” és a „józan észt”. Családokról beszélni tehát egy szocialista képviselőnek manapság valóban sokak számára irritáló lehet, ezért bölcsnek tetszhet a döntés, hogy még csak ki se ejtsék e szót a nyilvánosság előtt.
A másik, ideológiai szempont nem a meglévő társadalmi viszonyok eltakarására törekszik, hanem radikális megváltoztatásukat tűzi ki célul. Lehet, hogy tényleg nagyot változott a világ. Lehet, hogy a család mint társadalmi egység tényleg a bátorság, a fejlődés és a reform útjában áll. Ezt azonban a megreformálni szándékozottak egyelőre nem látják be, így hát makacskodnak még egy kicsit. Ezért van az úgy, hogy ilyenkor a kalapos királyok megpróbálják kontrollálni azt, ami a tudatlan alattvalók fejében bugyog.
Aki tehát uralni szándékozik e bugyogást, annak egyik leghatékonyabb eszköze a nyelv, a nyelvhasználat kontrollja. Mert az újbeszél ideig-óráig képes kezelni még egy reménytelen politikai helyzetet is: amiről nem tudunk beszélni, az ugyanis nem létezik – legalábbis abban az értelemben, hogy az élmény nehezebben válik közösségivé, mert nemigen tudjuk megosztani egymással a tapasztalatainkat.
Hosszabb távon pedig még az emlékezetből is kiiktatható, hogy valamikor, valahol, talán az elején volt egy pont, ahonnan még más irányba is elindulhattunk volna.