Saját bevallása szerint Annette Schavan a kontinens népeinek kölcsönös megértését kívánta erősíteni a közös történelemkönyvvel. Az ügyben Angela Merkel kancellár is megszólalt, szerinte az efféle lépések egymáshoz közelítik kontinensünk polgárait. Berlin már gyűjtött kedvező tapasztalatokat a nemzeti határokon átívelő történelmi oktatásban, hiszen háromesztendős előkészítés után tavaly megjelent az Európa és a világ 1945 óta címet viselő német–francia történelemkönyv. A két ország kulturális kapcsolatainak ápolásával megbízott politikus, Peter Müller (CDU), a Saar-vidék tartományi miniszterelnöke utalt arra, hogy a könyv kizárólag a történelmi eseményeket eleveníti fel, és nem azok politikai hatását, befolyását értékeli. „Németország és Franciaország évszázadok óta sorsközösséget alkotott, és az Európáért vállalt felelősségvállalás jegyében hivatott arra, hogy együttesen foglalkozzon történelmével” – hangoztatta.
A német oktatási minisztériumban meglepetést okozott az ügy keltette élénk nemzetközi visszhang. Mint kiderült, az Annette Schavan kezdeményezésére érkezett reakciók azon a téves meggyőződésen alapultak, hogy a kereszténydemokrata politikus határozott elképzelésekkel lépett Brüsszelben az EU oktatási miniszterei elé, holott mindössze ötletként terjesztette elő a könyv lehetőségét.
Nagy-Britanniában nem vert hullámokat a javaslat, de ami kevés reakció egyáltalán tapasztalható, az egyöntetűen ellenséges. Az ötletet máris elvetné a konzervatív ellenzék, de számos magánszemély is. Angliában sem a történelem, sem más tantárgyak oktatása nem anynyira központosított, mint más európai oktatási rendszerekben. A Blair-kormány igyekszik harmonizálni az országos tananyagot különböző tárgyakban és szinteken, de egyelőre nem sok sikerrel. Sem középiskolai, sem felsőoktatási fokon nincs előírt vagy jóváhagyott tankönyv. A brit történelemtanárok álláspontja az, hogy az egyetemes európai történelemkönyv kizárólag évszámokra, nevekre, eseményekre szorítkozzék. Miután pedig a történelmi igazság megfoghatatlan, csak a egyes mozzanatokról, szereplőkről, folyamatokról alkotott véleményekből kellene a tanulónak levonniuk a maguk következtetéseit, és a vizsgákon ezeket védenék meg az olvasottakból merítettek alapján. A konzervatív ellenzék sosem lelkesedett az európai integrációért, nem csoda, hogy Graham Brady képviselő, az uniós ügyek árnyékminisztere a közoktatási integráció alattomos térhódítási szándékát látja a javaslatban. „A történelemoktatás nemzeti fontosságú, nem lehet külföldiekre bízni”. Ennél sokkal messzebb megy Nigel Farage, az EU-val való szakítást követelő parányi Brit Függetlenségi Párt vezetője, aki egyenesen uniós ráerőszakolásról beszél. Ennél is érzelmesebb dühkitörések olvashatók az interneten magánszemélyektől. Egyikük szerint éppen ez a sors várt volna Európára Hitler győzelme esetén. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a briteket megrázta, vagy különösebben érdekelte volna Annette Schavan elképzelése.
Az ügynek hazai vonatkozása is van, hiszen Magyarország már korábban felvetette a közös magyar– román történelemkönyv kidolgozását. Erről Gyurcsány Ferenc nyilatkozott tavaly novemberben, az együttes román–magyar kormányülés után. Miközben a projekt a világpremiernek számító francia– német közös történelemkönyvön alapszik, az érdemi munka egyelőre nem kezdődött el, noha arról legutóbb a Magyar Tudományos Akadémia és a román akadémia vezetőinek januári tanácskozásán is szó esett. A közös történelemkönyv ötletét már az együttes kormányülés idején beárnyékolta Mihail Hardau román oktatásügyi miniszter nyilatkozata. A tárcavezető elmondta, 2007. január elsejétől megszűnnek ugyan a két országot elválasztó földrajzi határok, ám szerinte a mentális korlátok továbbra is elválasztanak bennünket. Hardau azt hozta fel negatív példaként, hogy a romániai magyar politikusok 1990 óta folyamatosan saját iskolák létrehozását szorgalmazzák a magyar diákok számára. Romániai magyar és román történészek egyébként úgy vélik, a feszültséggel terhes múlt, az érdemi tudományos vita hiánya, valamint a foghíjas kommunikáció egyaránt megnehezíti a tervezett tankönyv megalkotását. Többen figyelmeztettek a közös történelem neuralgikus eseményeire, olyan témákra, mint a román nép eredete, Erdély 1918-as Romániához csatolása, Észak-Erdély Magyarországhoz való időleges visszatérése vagy a román állam 1965 utáni nacionalista politikája. Pál Judit és Sipos Gábor, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára nemrégiben a kincses városban megjelenő Szabadság napilapnak úgy nyilatkozott: több érv szól a közös tankönyv ellen, mint mellette. Szerintük például a dák–román kontinuitás kérdéskörében roppant nehezen jutna közös nevezőre a két történelemszemlélet. Mellesleg a közös román–magyar történelemtankönyv elkészítésének gondolata nem új keletű, már a hetvenes években is tárgyalt erről egy történészekből álló vegyes bizottság, ám nem sikerült közelíteni az álláspontokat.
A szlovák történészek érdekesnek minősítik az európai népek egységes történelmének kidolgozását és oktatását, de egyelőre megvalósíthatatlanul szép ideának tekintik. A besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának történésze, Stanislav Miceva arra mutat rá, hogy az „ötmilliós Szlovákiában éppen e napokban bontakozott ki vita arról, miként kell értékelni a háborús szlovák államot, tehát saját történelmünkben is vannak komoly szembenállást kiváltó viták, mit várhatnánk akkor az EU félmilliárdnyi polgárától?” Egy pozsonyi napilap megkérdezte Milan Zemko történészt is, szerinte illúzió a közös európai iskolai kiadvány, hiszen még a magyarokkal sem tudnak megegyezni a szlovák–magyar közös történelemkönyvről.
Más kérdés, hogy immáron hét éve megalakult a közös szlovák– magyar történészbizottság, amely a két nemzet közös történelmének vitatott kérdéseit hivatott úgy elemezni, hogy végül közös nevezőre jussanak a szakemberek, s akár közös történelemtankönyvek készüljenek a szlovák és a magyar diákoknak. A munka azonban nem egyszerű – figyelmeztet a bizottság egyik tagja, Viliam Kratochvíl, a pozsonyi Komensky Egyetem tanára. „Mi, történészek, azt mondjuk, a múltunk nem fekete-fehér, ezért a tanuló ifjúságnak sem így kellene bemutatni, kritikusaink ellenben azt állítják, egyféle igazságot kell felmutatnunk a gyerekeknek”, ami aligha sikerülhet, különösen a közelmúlt értékelésében. A történészek beismerik, jelenleg még szakértői szinten is meglehetősen meszsze állnak egymástól a nézetek, különösen Trianon és a benesi dekrétumok megítélésében.
„A párbeszéd azonban most már folyamatos” – bizakodik Stefan Sutaj, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja, aki a történészbizottság szlovák társelnöke. „Léteznek közösen elkészített értékelések, amelyeket történelmi tanulmánykötetekben már akár publikálni is lehet”, mondja Sutaj, de arra is figyelmeztet, egy tankönyv küldetése azonban más, ahogy a célja is, ennélfogva ő sem bizakodik abban, hogy a közös szlovák–magyar történelmet rövid idő belül egységesen tanítanák a két országban.
A közös történelem kutatásába bekapcsolódott a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet is. Simon Attila, az intézet történésze abban látja a legnagyobb gondot, hogy a jelenlegi tankönyvek a közös történelmi eseményeket csak az egyik fél oldaláról láttatják. „Teljesen egységes vélemény formálására egyelőre aligha van esély, az azonban nem kizárt, hogy a sorsfordító történelmi események értékelését úgy tárjuk a diákok elé, hogy egymás mellett futnak a magyar és a szlovák történészek eseményfeltáró megállapításai.”
origo.hu
Lefüleltük Geszti Péter körmönfont támadását Orbánék ellen
