– Milyen személyes és szakmai háttérrel érkezik a Magyarságkutató Intézet élére?
M. Lezsák Gabriella tervei a Magyarságkutató Intézet élén
– Régészként több évtizede foglalkozom magyar őstörténettel és annak keleti kapcsolatrendszerével. Az MTA kutatóintézetében, majd annak utódintézményében olyan tudományos irányt képviseltem, amihez most, az intézet vezetőjeként még hatékonyabban tudok hozzájárulni. Visegrádon élünk férjemmel, Moys Zoltánnal, aki médiaszakember és dokumentumfilmes, a „Hazajáró” című turisztikai magazinműsor író-rendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilmes szakirány osztályvezető tanára. Két felnőtt és egy 17 éves gyermekünk van.
– Mi vezette a főigazgatói megbízatás elfogadásához?
– A döntésem mögött személyes és szakmai elköteleződés áll. Kezdetektől figyelemmel kísérem az intézet munkáját, és a megalakulásakor magam is részt vettem bizonyos stratégiai alapelvek kialakításában. Az elmúlt hónapok médiamegjelenései az intézet külső megítélésére is hatással voltak, és világossá tették, hogy szükség van az értékrend és a szakmai munka iránti bizalom visszaerősítésére. Ebben a helyzetben úgy éreztem, hogy akkor tudok a legtöbbet tenni a közös ügyért, ha elvállalom a felkérést.
– Hogyan fogalmazná meg az intézet küldetését és saját célkitűzéseit?
– Az intézet küldetése, hogy a magyarság korai történetét, nyelvi és kulturális örökségét interdiszciplináris módon, azaz a különféle tudományágak együttműködésével kutassa, és az eredményeket széles körben, közérthetően közvetítse a társadalom felé.
Számomra alapvetés, hogy a tudományos igényesség és a nemzeti identitás iránti felelősség nemcsak összeegyeztethetők, hanem egymást gazdagító és megerősítő értékek.
– Milyennek találja az intézet eddigi teljesítményét?
– Az intézet megalapítása mérföldkő volt a magyar tudományosság és identitáspolitika történetében. Külön szeretném kiemelni Kásler Miklós professzor úr szerepét, aki egyrészt szellemi atyja volt az intézet létrejöttének, másrészt elindítója annak az archeogenetikai kutatási programnak, amely nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is figyelmet keltett. A Szent István-i királyi dinasztia, az Árpád-ház genetikai azonosítása vagy a honfoglaló magyarság eredetének vizsgálata olyan vállalkozások, amelyek valódi tudományos áttörést jelentenek.
– Milyen kutatási irányokat tart elsődlegesnek az elkövetkező időszakban?
– Folytatjuk az Árpád-házi uralkodók genetikai azonosítását, a székesfehérvári királysírok feltárását, valamint a Nemzeti Panteon létrehozásának tudományos megalapozását.
Emellett új lendületet kap a Szent Korona-eszme történeti és jelenkori vizsgálata, amely ma is érvényes közjogi és erkölcsi jelentéstartalommal bír. Kiemelten fontos a Kárpát-medence lovasnomád kultúráinak – szkíták, hunok, avarok, honfoglalók – történeti, régészeti és genetikai feltárása.
Ezek a kutatások segítenek tudományosan megalapozott képet alkotni azokról az identitáselemekről, amelyek a középkori gesztáinkban, krónikáinkban meghatározók voltak.
– Az ön szakmai háttere alapján várhatóan a keleti irányú kutatások is bővülnek. Miért tartja ezt fontosnak?
– Az újonnan induló Keleti kutatási programmal a magyarság keleti gyökereit és kapcsolatrendszerét szeretnénk feltárni – a Meotisz vidékétől, vagyis a Fekete-tenger északkeleti öblétől, az Azovi-tenger mellékétől a Kaukázuson át egészen Mongóliáig. Ehhez összehangolt kutatómunkára van szükség, ahol régészek, archeogenetikusok, antropológusok, történészek, nyelvészek és néprajzosok dolgoznak együtt. A középkori gesztáinkban és krónikáinkban megnevezett őshaza, az ókori Meotisz vidéke még nem került be átfogó módon a magyar őstörténeti kutatások fókuszába, pedig az ottani lovasnomád kultúrák régészeti és archeogenetikai vizsgálata alapvető jelentőségű. A kutatások eredményessége érdekében nemzetközi együttműködéseket tervezünk kiépíteni oroszországi, kaukázusi, közép-ázsiai, kínai és mongol intézményekkel. A turkológiai kutatások is kiemelt helyet kapnak, hiszen a török nyelvű népekkel való kapcsolat feltárása a magyar múlt egyik kulcskérdése. Ezek a vizsgálatok nem csupán a tudományos ismeretek bővítését és az identitásunk erősítését szolgálják, hanem új megvilágításba helyezhetik eddigi ismereteinket és hitelesebb képet alkothatunk saját eredettörténetünkről is.
– A nyelvészeti kutatások hol helyezkednek el ebben a struktúrában?
– A nyelvészeti kutatások továbbra is kiemelt helyen állnak. A magyar nyelv eredete, kapcsolatrendszere nemcsak tudományos, hanem identitáskérdés is – hiszen a nyelv az egyik legfontosabb hordozója a nemzeti önazonosságnak. Emellett nagyon fontosnak tartjuk az elszakított részeken élő szórványközösségek nyelvi megmaradásának támogatását is. Ez nem pusztán kulturális ügy, hanem stratégiai jelentőségű, hiszen a nyelvi örökségünk védelme hosszú távon a magyarság megmaradásának a záloga.
– Tervez-e további megújításokat az intézeten belül?
Célom egy nemzetközi szinten is elismert, tudományosan megalapozott, ugyanakkor közérthetően kommunikáló intézmény kialakítása.
Ehhez szorosan kapcsolódik a tudás továbbadása és folyamatos bővítése, az online ismeretterjesztés fejlesztése, valamint olyan új programok elindítása, amelyek a kiváló magyar kutatók tudományos örökségének megőrzését és feltárását célozzák. Elsőként László Gyula régészprofesszor családi és kéziratos hagyatékának átvételét szeretnénk megkezdeni. László Gyula munkássága tudományos jelentősége mellett a szellemi örökségünk része is, ezért hagyatékának feldolgozása nemcsak szakmai, hanem erkölcsi felelősségünk.
– A tapasztalatok szerint a magyar emberekben ma is nagy igény van a valós őstörténetünk megismerésére. Megalakulása óta nagy érdeklődés övezi a Magyarságkutató Intézet munkáját és kutatási eredményeit. Mit üzen nekik?
– Az intézet legfontosabb küldetése, hogy múltunkat hitelesen, tudományos igényességgel, felelősségteljesen és a jövő nemzedékei iránti elkötelezettséggel tárja fel és tegye közkinccsé. Megtisztelő és biztató, hogy ebben a globalizált világban még mindig ilyen sokan fontosnak tartják a magyarság eredetének megismerését, ez ugyanakkor komoly felelősséget is ró az intézetre.
Ezért is alapelvünk, hogy kutatásaink ne öncélúak legyenek, hanem a nemzet szolgálatában álljanak. Hiszen aki ismeri a történelmét, az könnyebben eligazodik a jelen kihívásai között, és biztosabb alapokra építheti a jövőt az utódai számára is.
