M. Lezsák Gabriella: A tudomány és a nemzeti identitás egymást erősítő értékek
Egy nemzetközi szinten is elismert, tudományosan megalapozott intézmény kialakítása a cél.
Egy nemzetközi szinten is elismert, tudományosan megalapozott intézmény kialakítása a cél.

Cseri Miklós újabb öt évig vezetheti az intézményt.

Öt év után neveztek ki főigazgatót.

A cél: az együttes presztízsének további emelése külföldön.

Ókovács Szilveszter szerint átléptek egy határt, ideje ellenlépéseket tenni.

A magyar származású szakember elnöki tanácsadóként is dolgozik majd Trump mellett.

Kiss Ambrus egy háttérbeszélgetésen ismertette, hogy továbbra sem lesz Budapestnek főpolgármester-helyettese.

Gilles Pennelle dolgozta ki azt a tervet, mellyel a párt kormányzásra készült.

A szakember március 6-án kezdi meg munkáját az intézmény élén.

Új kötetétől, politikáról és kultúráról is beszélt Békéscsabán a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.