Kiss Ambrus jelezte, hogy áttekintették a beérkezett javaslatokat, amelyek közül az egyik a Fidesz-frakció által támogatott Budapestinfó megtartása. A főigazgató elmondta, hogy Karácsony Gergely kész Budapestinfót tartani. Azonban egy olyan követeléssel állt elő a főpolgármester, hogy abban az esetben tartanak Budapestinfót, ha a Kormányinfóra minden magyar sajtóorgánum meghívást kap, és kérdezhet.
Lapunk azon kérdésére, hogy miként függ össze a Budapestinfó megtartása a Kormányinfón jelen lévő sajtóorgánumok számával, Kiss Ambrus kitérő válaszokat adott, majd arra a felvetésre, hogy Karácsony Gergely miért nem tartott eddig Budapestinfót, elmondta, hogy a főpolgármester rendszeresen tart sajtótájékoztatókat.
A szmszhez érkezett javaslatok közül a főigazgató kiemelte, hogy csökkentették a bizottságok számát. A háttérbeszélgetésen szóba került, hogy továbbra sem lesznek Budapestnek főpolgármester-helyettesei, a jövő heti ülésen kísérletet sem tesznek arra, hogy szavazzanak, de folynak a háttérben az egyeztetések. Az előző ciklusban egyébként maga Kiss Ambrus volt Karácsony Gergely általános helyettese, de őt nem jelölte újra a főpolgármester, vélhetően azért, mert arra számít, hogy a közgyűlés nem szavazná meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!