Kérdéssel kezdődik és kérdéssel végződik Ashley Bassie reprezentatív albuma, pontosabban annak első, a modern művészet egyik legfontosabb fejezetéről elméleti-történeti áttekintést adó része. Mi az expresszionizmus? – kérdezi az első fejezet címe; Az expresszionizmus vége? – kérdezi az utolsóé. Nos, a válasz valahogy úgy hangzik, mint amilyet a Homérosz pályáját firtató kérdésre adott az egyszeri diák: nem tudjuk, ki volt pontosan, nem tudjuk, hol és mikor élt, az azonban bizonyos, hogy vak volt. A könyvtárnyi irodalom ellenére máig sem egységes a szakkutatók álláspontja arról, hogy mely művészek mely alkotásai sorolhatók az expresszionizmushoz, s arról sem, hogy valójában mikor ért véget, illetve véget érhet-e valamikor is ez a stílusirányzat. A probléma részben abban gyökeredzik, hogy eredetileg, körülbelül 1912-ig az expresszionizmus kifejezés egészen mást jelentett, mint ma. Egész Európában, elsősorban Franciaországban általában a progresszív művészet meghatározására használták, illetve az olyan művészetet jelölték vele, amely különbözött a XIX. század második felében világhódító útra indult impresszionizmustól, a „benyomások” művészetétől. Az expresszió, a kifejezés művészetét kezdetben olyan, többnyire nem német művészekre alkalmazták, mint Gauguin, Cézanne, Matisse, Van Gogh vagy éppen Munch, akiket ma már inkább előfutárként hoznak kapcsolatba az expresszionizmussal. Az előfutárok köre a végtelenségig tágítható, hiszen nincs expresszionizmusról szóló könyv, amely ne tárgyalná Grünewald isenheimi oltárát a nagy példák között, s a XX. század második felében is tovább él az expresszionizmus mint kifejezésmód, művészetszemlélet, sokkal életképesebben, mint a XX. század eleji izmusok többsége.
Színek pazar bősége, leegyszerűsített, kifejező formák együttese jellemezte az expresszionizmus nagy klasszikus korszakát, amely a Die Brücke művészcsoport drezdai megalakulásával (1906) kezdődött, a müncheni Der Blaue Reiter csoport színre lépésével folytatódott, s tartott egészen az első világháború végéig. Ashley Bassie sorra veszi a legfontosabb eseményeket, személyiségeket, helyszíneket, de elsősorban problémakörök szerint csoportosítja az anyagot. Megannyi izgalmas kérdés: mennyiben „német” művészet az expresszionizmus? Hogyan formálódott a test és a természet, az én és a psziché viszonya? Hogyan vált az expresszionizmus a metropolis művészetévé, hogyan keveredtek a mindennapi élet képei a látomásokkal és a mítoszokkal, hogyan alakult az expresszionizmus és művészeinek sorsa a háború és a forradalmak korában? Hogyan történhetett meg, hogy a lázadó avantgárd művészet a húszas–harmincas évek fordulóján csaknem a náci hatalom hivatalos művészetévé vált?
Az expresszionizmusról szóló irodalom a tavalyi, a Die Brücke megalakulását ünneplő centenáriumi évben újabb művek sorával gazdagodott, amelyek között Ashley Bassie-é különösen fontos, akkor is, ha tisztázatlan marad az expresszionizmus és a dadaizmus, illetve a Neue Sachlichkeit viszonya, s ha hiányolunk néhány nevet a kötet második felében szerepelő, a legfontosabb expresszionista művészeket bemutató életrajzok közül. Elsősorban Alekszej von Javlenszkijét, aki Noldéhoz hasonlóan „abszolút festőnek” nevezhető, de például Gabriele Münter, illetve a murnaui festőkolónia vagy éppen az expresszionista festők szobrászi tevékenysége is több figyelmet érdemelt volna. A könyv pedig legalább minimális kiegészítő apparátust tartalmazhatna, hiszen nincs irodalomjegyzék, név- és tárgymutató, a képek mutatója pedig a művek címével, de a művész neve nélkül semmire nem használható.
(Ashley Bassie: Expresszionizmus. Ventus Libro Kiadó, Budapest, 2006. Ára: 7990 forint)
origo.hu
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei
