Alapok

V I S S Z H A N G

Sebeők János gondolatébresztő írása (Magyar Nemzet Magazin, 2007. április 7.) már a címében kiélezett kérdéssel provokál: Fundamentalizmus vagy materializmus? Tényleg csak ez lenne a mai alternatíva? „Igazi erőt a vallásba manapság csak a fundamentalizmus képes lehelni” – állítja az önmagát „húsvétváró magyar katolikusként” aposztrofáló szerző, aki szerint „a modernitásra eleddig a szellem egyetlen átütő erejű választ tudott adni, és ez: a fundamentalizmus”.
Húsvét után pünkösdváró magyar evangélikusként szeretném árnyaltabban, derűsebben látni és láttatni az élő hit és az élő egyház reményeit, esélyeit napjainkban.
Wolfgang Huber, az öreg kontinens talán legszekularizáltabb fővárosának, Berlinnek evangélikus püspöke teológiai programjában így vall a fundamentalizmusról: „Minél komplexebbé vált az a világ, amelyben az ember él, annál inkább vágyik a világos, fundamentális válaszokra. Ez a vágy pedig magában hordozza a tévutakra térés lehetőségének egy sajátos fajtáját: a fundamentális válaszok és a fundamentalizmus nagyon közel állnak egymáshoz. A XXI. század egyik nagy kérdésévé vált, hogy sikerül-e ezt a vágyat úgy kielégíteni, hogy a fundamentalizmust eltakarítjuk az útból” (Az egyház a XXI. században. Kálvin Kiadó, Budapest, 2004, 159. o.).
A jó hír: van esély bibliai forrásból merítve tiszta, ha úgy tetszik, fundamentális, azaz alapvető válaszokat találni a ma emberének kérdéseire anélkül, hogy a fundamentalizmus zsákutcájába tévednénk. Nem véletlen, hogy a 78 ország 140 egyházában élő csaknem 67 millió evangélikust összefogó Lutheránus Világszövetség 60. születésnapja alkalmából az elmúlt hónapban teológiai konferenciát szervezett Svédországban sokatmondó címmel: A lutheránus közösség fundamentumai a fundamentalizmussal szemben. A neves egyházi vezetőket, teológusokat mozgósító nemzetközi konzultáció hangsúlyozta a Biblia helyes interpretációjának kulcsfontosságát. A kereszténység nem könyvvallás, a Biblia nem „papiros-pápa” számunkra. Bár az evangélikus oltáron nyitott Bibliát találunk, de nem azért, hogy azt imádjuk, hanem hogy felolvassuk belőle Isten élő és ható igéjét. Ma is iránytű lehet számunkra Luther Márton útmutatása: azt keressük a Szentírásban, ami Jézusra mutat, ami Krisztushoz vezet. („Was Christum treibt…”) A nagy levélíróval, Pál apostollal együtt valljuk: „A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít” (2Kor 3, 6).
Sebeők János úgy véli, hogy csak egyet tehetünk: „Most állnunk és várnunk kell. Kivárnunk, amíg a materializmust megkérdőjelezni és a fundamentalizmust meghaladni képes üzenetekkel új évszak módjára be nem köszönt a harmadik vatikáni zsinat.” Meggyőződésem, nem kell következő vatikáni zsinatig várni. Titkos reményem, hogy ez a következő zsinat már nem „vatikáni”, hanem „ökumenikus” jelzővel vonul be a világkereszténység történetébe…
Aligha tévedek, ha megkockáztatom: a materializmus megkérdőjelezésén már jócskán túl vagyunk. Még akkor is, ha tombol világunkban a vulgármaterializmus, a konzumizmus, a testkultusz. Ezzel együtt, ennek ellenére vagy éppen ezért: óriási a tömegekben a spirituális vágy valami, valaki után. Amint ezt Paul Zulehner osztrák teológus szellemesen summázza: „Az évtizedeken át tartó istenböjt után jön az új istenéhség.” De ugyanakkor reálisan megállapítja: „Úgy tűnik, ez a szekuláris kultúra közepette egyre erősödő spirituális útkeresés nagy ívben elkerüli a történelmi egyházakat…” A megoldás képlete látszólag igen egyszerű: „A taszító, moralizáló egyházból vonzó, életgyógyító egyházzá kell válni…”
Tömören: valóban keresztény, azaz krisztusi, Krisztus-szerű egyházzá kell formálódni, reformálódni. Jézus szava ma is gyógyító szó, a megújuló élet fundamentuma. Ennek a szónak, a testté lett igének a hatékonysága nem korlátozható egyes felekezetekre, földrészekre. Ezért erősen leegyszerűsített Sebeők János tétele: „Európa kétkedik, Amerika hisz. Vajon miért?”
A válasz, szerinte, a protestantizmus és a katolicizmus különbségében rejlik. Igaz lenne, hogy míg Európát a katolicizmus, addig Amerikát a protestantizmus determinálja? Vajon a kálvinista Svájc és Hollandia, a nem kis részben evangélikus Németország, a döntő többségében lutheránus északi államok nem lennének meghatározó részei a vén Európának? Erősen vitatható az is, hogy „a katolicizmus az inkvizíció ellenére se volt fundamentalista…” A reformáció viszont fundamentalizmust teremtett „a maga kép nélküli, tehát inkább a zsidó és mohamedán világra hajazó, biblikus szemléletével…”
Újra meg újra kísért a sematikus szemlélet, amely összemaszatolja az egyes felekezetek karakteres, egymást kiegészítő színeit. Ugyanakkor izgalmasnak találom szokatlan összevetését: „A reformáció egyidejűleg modern, fundamentalista és racionális, míg a katolicizmus egyidejűleg ódon, felvilágosult és absztrakt.”
Ha sok mindent talán másként is látunk, köszönöm Sebeők János – önértelmezésünk, küldetésünk újragondolását, újrafogalmazását kiprovokáló – ébresztő sorait.

Gáncs Péter
evangélikus püspök