(Ljubljana)
A siker titka az a Kelet-Európában talán sehol máshol nem jellemző konszenzus, amely tigrisek vagy pumák helyett inkább a fegyelem nyújtotta húzóerőben bízik. A stabil fejlődési ívű gazdaság – a tavaly 5,2 százalékkal növekvő GDP évek óta Szlovéniára jellemző arány – minden trauma nélkül viselte az euró bevezetése jelentette kockázatokat. A látványosan dráguló vendéglátó-ipari szolgáltatásokon kívül a fogyasztókat nem terhelte meg jelentősen az új gazdasági időszámítás.
Mindezt nem egy burjánzó vadkapitalista gazdaságpolitika érte el. Épp ellenkezőleg, a Ljubljanában elképzelt modell szerint a fejlődés két alappillérét a családi vállalkozások és a belső piaci együttműködés nyújtja, az Andrej Vizjak szakminiszter által vázolt gazdasági stratégiában még mindig az állami szerepvállalásra esik a fő hangsúly. Jellemző, hogy a nagyvállalatokban az állam őrzi többségi tulajdonát, noha tevőlegesen nem avatkozik be a piaci folyamatokba. Kitűnő példa erre a (nem csak) magyar stratégiai érdekeltségű kikötő, Koper, ahol az 51 százalékos állami részvénycsomagból mindössze két százalék bír döntési szavazóerővel. A vonatkozó kérdésre mindig készségesen kinyilvánított privatizációs szándék még hallhatóan csak a retorika szintjén létezik, bár Szlovéniának a közeljövőben valószínűleg engednie kell a külföldi kérőknek, ha nem akarja elveszíteni a Balkánhoz vezető hídfő szerepét. Érdekeiket féltve a szlovén üzleti élet képviselői még húzódoznak ettől a perspektívától. A nyugati cégek többsége viszont türelmetlenül veszi tudomásul, ha két évig kell várnia egy építési engedélyre, vagy ha többéves szlovén piaci jelenlét után elutasítják további tulajdonszerzési igényét. A kormány legutóbb a belga KBC befektetési csoportot kosarazta ki a Nova Ljubljanska Banka kapcsán. Így aligha meglepő, hogy az egy főre vetített külföldi befektetési index alig több mint 1500 dollárral két és félszer kevesebb, mint Magyarországé.
Az is igaz, hogy a szlovén gazdaságnak hosszú idő óta van mire támaszkodnia ehhez a kelet-európai tendenciákkal homlokegyenest ellenkező fejlődéshez. Ahhoz képest, hogy a volt jugoszláv államszövetség polgárainak mindössze tizenkettede élt a nyugat-balkáni országban, a nemzeti össztermék ötödét és az export harmadát ő állította elő. Ma a szlovén nagyvállalatok részesednek ilyen arányban az exportból, a többi a kisvállalkozásokhoz fűződik, mondja Andrej Bajuk pénzügyminiszter.
Az ő megbecsültségüket pedig nem csak a kormányzati figyelem mutatja. Az Istenics-pincészet nemzetközi hírű, díjnyertes pezsgőborai, vagy a nagy műgonddal ápolt, de soha nem hivalkodó turistacélpontok, mint amilyen a Catez-fürdő a horvát határ közelében, már egy értékközpontú nyugati ország magabiztosságát sugallják. Ugyanez érezhető az alig több mint negyedmillió lakosú főváros hétköznapi forgatagában is, ahol a legtöbb nehézséget az emberek fejében az euró és a tolár közötti váltószám jelenti. Ezt tanúsítja, hogy az üzletekben a pult alatt sok eladó személyes átszámítási listát tart, pedig az árakat mindkét pénznemben kötelezően feltüntetik.
A probléma az, hogy a Németországét elérő árszínvonal mellett az embernek fele annyi fizetésből kell megélnie, mondja egy fiatal idegenvezető. Az „átmeneti generáció” tipikus képviselőjeként ő még emlékszik arra, milyen volt az 1980-as évek szociális biztonsága, az enyhe lefolyású rendszerről alkotott véleményével pedig egyre kevésbé van egyedül az egymást követő generációkban. A fiatal korosztálynak már nincs miért ezen a nosztalgiahullámon lovagolnia, és az is feltűnő, hogy ezek a beidegződések nem párosulnak a máshol jellemző szoftkommunista retróval. Így valószínűleg merőben gyakorlati szempontok vezérelték a szlovén választókat, amikor tizenkét évnyi kormányzati szerep után kiszavazták a liberális demokraták vezette koalíció kezéből a marsallbotot, és átadták a jobboldalnak. A belpolitikai feszültségek Janez Jansa kormányának színre léptével kerültek felszínre a múlthoz való viszony vagy az áhított médiaegyensúly ismert forgatókönyve szerint. A szlovének időközben annyira fogékonyak lettek a változásra, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon már egy szerb származású üzletember, Zoran Jankovics független szövetségét katapultálták a hatalomba Ljubljanában. Szakértők szerint noha nem valószínű, hogy a lendület kitart a jövő évi parlamenti választásokig, a szavazatok 63 százalékával a polgármesteri székig repítő hátszél kitűnően jelzi délnyugati szomszédunk pragmatizmusát. Ez a szemlélet nem akad fenn azon, hogy a kormányfő három évvel az államszövetség széthullása előtt még maoista ihletésű cikkeket publikált a párt ifjúsági lapjába, a Mladinába, ahogy azon sem, hogy Dimitrij Rupel külügyminiszter a legutóbbi választások előtt cserélt frakciót.
A diplomata szerint a még az Antall-kormánnyal aláírt kölcsönösségi szerződés által is szentesített „összeesküvésszerűen” jó
magyar–szlovén kapcsolatok
mellett sok a kétség a Horvátországgal fenntartott viszonyban. Zágráb és Ljubljana határvitái még mindig a jugoszláv frigy keserédes végnapjait idézik. A főként a Pirani-öböl kapcsán zajló, horvát részről már több felmondott szerződést megért vita stratégiai jelentőségű. Ha ugyanis Horvátország nyugati csücskének vonalában kettévágják az öblöt, az Szlovéniát elválasztja a közvetlen nemzetközi vizektől, ami Schengen közeledtével kényszerű diplomáciai köröket futtat Szlovéniával Róma körül. A szlovén vétófenyegetés ekkor sem valószínű a horvát EU-csatlakozás küszöbén. A két ország ezer szállal kötődik egymáshoz. Schengen után a szlovén diplomácia egyik vezérmotívuma az lesz, hogyan segítsék elő Zágráb mielőbbi integrációját, bár a szlovének 83 százaléka elutasítja ezt. A 2008 első felére eső EU-elnökség idejére Ljubljana mindenesetre befagyasztja az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat, jelezte a kül-
ügyminiszter.
Ez a halk szavú, ám tekintélyt parancsoló tapintat érződik Ljubljana Koszovóval kapcsolatos álláspontján. Noha Szlovénia feltétel nélkül kiáll az Ahtisaari-terv mellett, Rupel hangsúlyozta, Belgrádot csak egy széles körű regionális konszenzus segítheti át a délszláv konfliktust eredetileg kiváltó tartomány ügyében. A Magyarországon már a csapból folyó gázvita nemigen gyűrűzött be délnyugati szomszédunkhoz. A két ország nyersanyagvezetéke között nincs kapcsolat, Olaszország közelsége pedig más prioritásokat ró Ljubljanára, mint Budapestre. Ennek ellenére Rupel úgy vélte, Európa a jövőben nem tekinthet el a fokozódó diplomáciai szerepvállalástól a Kaukázusban és Közép-Ázsiában.
Az EU elnöki tisztségére – a vasfüggöny országai közül elsőként – Szlovénia karcsú, ám annál hatékonyabb apparátussal készül. A végrehajtandó célkitűzések 90 százalékát a már létező program, az alkotmányozási folyamat és a bővítés kérdése adja. Ez utóbbival kapcsolatban Peter Jesovnik, az EU-koordinációs bizottság vezetője elmondta, az unió meglehetős fenntartással tekint az országok egyéni érdekeire. Horvátország különleges státusára így kevés az esély a schengeni zónán kívül, ami jelentős akadályokat gördít a kétoldalú kapcsolatok elé.
A rendszerváltozáskor a tíznapos háborút jelentős vérveszteség nélkül átvészelő nyugat-balkáni ország előtt két lehetőség nyílt. Vagy leszámol kommunista múltjával, és átadja a színteret a belső feszültségeknek, vagy minden nézetkülönbséget alárendel az ország érdekeinek Milosevics Szerbiájával szemben. Szlovénia ezért is csatlakozott később a NATO-hoz.
Az 1991-ben kikiáltott első Szlovén Köztársaság nem csak a nemzetközi presztízsért küzd az EU soros elnökeként. Bár az elitállamhoz méltó fejlődés nagyrészt tompítja, a szlovén társadalomban érezhetően van egyfajta hiányérzet a gyors integráció miatt, ami kevés időt hagyott a nemzetállami lét élvezetének. A Brüsszel jelentette központi irányítás sokakban szül némi nyugtalanságot. Talán ezt hivatott kompenzálni, hogy Szlovénia egyébként igen céltudatosan készül közvetítő szerepre a világpolitikában. Jelzi ezt az a diplomáciai nagyüzem is, ami az országban zajlik. Ljubljana a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatótanácsi elnökeként nemrég vendéglátója volt Manusehr Mottaki iráni külügyminiszternek, Bled városában pedig stratégiai fórumot szervez a világpolitika prominens képviselőivel Tony Blairtől Zbigniew Brzezinskiig. Úgy tűnik, kis mérete és a nyilvánvalóan korlátozott befolyásolási lehetőségei ellenére Szlovénia Belgiuméhoz hasonló világpolitikai ambíciókat dédelget.
Itt elérkezünk a szlovén kultúra egyik hírhedt exportcikkéhez, az NSK (Neue Slowenische Kunst) nevű művészkollektívához vagy virtuális államalakulathoz. Ha ez a név nem is, a Laibach zenekaré talán többeknek rémlik. Az 1984-ben alapított NSK totalitarizmussal flörtölő ideológiai hátterét – az akkori hivatalos vádak szerint a fasizmust – ez az együttes szolgáltatta ahhoz, hogy 1992-ben megnyíljon „nagykövetségük” Moszkvában. Az NSK mind ez idáig mintegy 3000 útlevelet állított ki. Bár nagy részük nyilvánvalóan a művészeti élet prominenseinek szóló kiállítási emlék szerte a világon, a virtuális állam honlapján 25 euróért bárki által igényelhető okmány iránt mostanában kimagasló érdeklődés mutatkozik Nigériából is – meséli Dusan Mandics, az NSK képzőművészeti ága, az IRWIN nevű művészcsoport tagja. De az NSK-útlevél kézzelfogható közéleti sikerrel is büszkélkedhet. Volt ugyanis, aki az ostrom alatt lévő Szarajevóból lépett ki vele, de előfordult, hogy a brit hatóságok sem tartóztatták fel tulajdonosait.
Magukra a szlovénekre egyébként nem jellemző a migráció. A belföldi munkaerő ugyanis drága, és mindenben felveszi a versenyt nyugati vetélytársával. Jól képzett, anyanyelvén és az angolon – és szerb-horváton, ha még időben született hozzá – kívül a nyugati határsáv mentén olaszul is beszél. Külföldiekre az építőiparban foglalkoztatott szerbeken és románokon kívül nincs számottevő igény.
Szlovénia amúgy bőkezűen támogatja két hivatalosan nemzeti elismert kisebbségét, az olaszt és a magyart, többek között nemzetiségi igényekre szabott kedvezményes fejlesztési hitelekkel is. Erre a magyaroknak szükségük is van, tekintettel arra, hogy a délszláv tagállamokra támaszkodó ipar 1991-es összeomlása óta a Muravidék a legelmaradottabb országrész. Lendván a kétnyelvű utcatáblák és üzletek kissé elhagyatottan állnak. Az elvándorlási arány magas, az asszimiláció pedig az egyedüli veszély, ami a 6500 fős magyarságot ma fenyegeti Szlovéniában, mondja Pozsonec Mária magyar parlamenti képviselő.
origo.hu
Magyarországon lesz a BYD központja; megvan Polt Péter utódja; jön a fordulat az orosz–ukrán béketárgyalásokon
