Elutasítás és újabb panasz

Nincs vége a Tóth Ilona-ügynek. Lapunk többször is foglalkozott a Kaposvári Csiky Gergely Színház Tóth Ilonát, az orvosi kar mártírját megjelenítő színdarabjával (56 06 / őrült lélek vert hadak), amelyben az 1957-ben kivégzett szigorló orvost kegyetlen gyilkosként ábrázolják annak ellenére, hogy a Fővárosi Bíróság 2001-ben a köztörvényes bűncselekmény elkövetése alól felmentette, és semmissé nyilvánította a medika ügyében lefolytatott 1957-es eljárást. Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem polgári jogi tanszékének egyetemi tanára Tóth Ilona személyiségi jogainak védelmében a legfőbb ügyészhez fordult.

Jobbágyi Gábor professzor még azt sérelmezte, hogy Tóth Ilonát a darabban különböző módszerekkel emberölést elkövető gyilkosként beállítani súlyos jogsértés, a meghalt személy jó hírnevét sértő magatartás, amely a közérdekbe ütközik. Éppen ezért az egyetemi tanár arra kérte Horváth Szilárd Somogy megyei főügyészt, hogy indítson személyiségi pert a színház igazgatója, rendezője és a darab írója ellen. A kérelmező még azt is kérte, hogy a bíróság ideiglenes intézkedésként a per jogerős befejezéséig függessze fel a színdarab további bemutatását. A jogtudós kérelmét a Somogy Megyei Főügyészség elutasította, arra való hivatkozással, hogy az ügyészség a közérdek sérelmét nem látja megvalósultnak, ezért az ügyészi perindításhoz nincs jogszabályi alap. Jobbágyi a döntés ellen panasszal él, mert az ügyészi álláspont szerinte téves,
és éppen ezért írásbeli panaszt terjesztett elő a legfőbb ügyészhez, Kovács Tamáshoz. – Számtalan jogerős személyiségvédelmi és sajtó-helyreigazítási perben történt már marasztalás, ahol hamis tény állításával sértették a jó hírnevet. Példaként hozta, hogy Bartók Béla jogutódja letiltotta Bartók műveinek bemutatását az Operaházban, de hasonlóan jártak el Molnár Ferenc jogutódjai A Pál utcai fiúk olasz filmváltozatával szemben is – magyarázta Jobbágyi, hozzátéve: felmerül a kérdés, ha lehetséges élő személyek jó hírnevét, illetve elhunytak személyiségi jogait védeni a bírói gyakorlatban a művészi szabadsággal szemben, akkor miért nem lehetséges ez Tóth Ilona 1956-os mártír esetében. Jobbágyi Gábor véleménye szerint a művészi szabadságnak is vannak korlátai: ez a szabadságjog nem sértheti más ember személyiségi jogait, s nem sértheti a kegyeleti jogot. Ezért a professzor arra kérte a legfőbb ügyészt, hogy panaszát fogadja el, változtassa meg a Somogy Megyei Főügyészség döntését, és indítson polgári személyiségvédelmi pert a kegyeleti jog megsértése miatt. Itt tart tehát a még el sem indított jogi procedúra.
De mi lehet az úgynevezett művészi szabadság hátterében, egyáltalán milyen céllal íródott az orvosi kar mártírjának, Tóth Ilonának lejáratását megfogalmazó darab? Csak sejtések lehetnek, hiszen semmire nincs bizonyíték, mint maga a szándék, amit lehet így is, úgy is értelmezni. Mindenesetre az tény, hogy többek között Kahler Frigyes büntetőbíró, a megtorlás ügyeinek tudós szakértője, M. Kiss Sándor egyetemi tanár, történész, Jobbágyi Gábor jogászprofesszor, a Tóth Ilonáról írott, Néma talp című könyv szerzője és néhai Benedek István pszichiáterprofesszor többször leírták, bebizonyították, hogy Tóth Ilona nem ölt embert, őt ártatlanul halálra ítélték egy koncepciós per alapján. Tóth Ilona és társai törvényi mentesítése a már ismert bírói végzés alapján tehát megtörtént. Az is tény Jobbágyi Gábor szerint, hogy a koncepciós-konstrukciós per eredeti iratanyagának betekintésekor a Tóth Ilona elleni eljárás nem Tóth Ilona pere volt. A perrel a forradalom utáni ellenállást, a hősöket akarták lejáratni úgy, hogy ügyüket hozzákapcsolták egy bizonyítatlan köztörvényes bűncselekményhez. A medika tragédiája az volt, hogy a hatalmas nemzetközi tiltakozás hatására Obersovszky Gyula és Gáli József – értelmiségi vezetők – végül elkerülték a halálbüntetést, de a szigorló orvos nem kerülhette el a halált, ötven éve, 1957. június 27-én kivégezték. Még az eleinte kétkedő Eörsi László történész is az 1956 mártírjai című könyvében ’56-os mártírként tartja számon Tóth Ilonát.
Egyes újságírók, olykor neves értelmiségi személyek azonban kitartó aktivitással időről időre felmelegítik, bizonygatják hol a Népszabadságban, hol más médiumokban, legutóbb a Metro nevezetű ingyenes napilapban, hogy Tóth Ilona gyilkos. Nem érdekli őket a bírósági végzés, a jogi, orvosi és történészi bizonyítékok, a volt forradalmárok, egyetemi társak tanúvallomásai, a közvélemény vélekedése, amely a szigorló orvos ártatlansága mellett állt ki, ők továbbra is az ellenkezőt akarják elhitetni a színpadon, a nyilvánosság más fórumain.
Tehát itt megint nem Tóth Ilona-ügyről van szó, sokkal inkább az ’56-os forradalom és szabadságharc bemocskolásáról. Még mindig vannak jó néhányan, akiknek 1956 nem a kommunista diktatúra és a szovjet katonai elnyomás elleni felkelés volt, hanem ellenforradalom a népi demokrácia ellen. Köztudomású, hogy a megtorlók száz és száz forradalmárnak a perébe tudatosan keverték bele a nem bizonyítható köztörvényes bűncselekményeket, hogy ezzel is igazolják: ötvenhat a csőcselék, a reakciósok, a bűnözők, a horthysta tisztek, a régi rend haszonélvezői és a politikailag megtévedt elemek lázadása volt a törvényes rend ellen. A kádári megtorlásoknak alappere volt tehát Tóth Ilonának és társainak elítélése. Ha egyeseknek ismét sikerülne elhitetni a művészi szabadság jegyében, hogy 1957-ben szabad ügyészi eljárással, szabad bírósági döntéssel, koncepció nélkül, jogosan ítélte halálra gyilkosság vádjával a huszonnégy éves medikát, akkor ismét kezdődhetne 1956 forradalmának, hősi halottainak és még élő résztvevőinek beszennyezése.