(Köln)
Vlagyimir Putyin bejelentése a NATO-val kötött leszerelési szerződés befagyasztására, az amerikaiak rakétatelepítési tervei Lengyelországban, illetve az észtországi szovjet emlékmű kapcsán kirobbant zavargások feszült diplomáciai helyzetet teremtettek. A három jelentős tisztséget viselő Angela Merkel – német kancellár, az EU és a G8 soros elnöke – ismét csillogtathatja közvetítői képességeit.
A „merkelizmus” a különböző politikai érdekek és a rendelkezésre álló lehetőségek közötti egyensúly kialakításának célját elsődlegesen azzal képes elérni, hogy koncepciójának fonalait a német érdekek előtérbe helyezése nélkül szövi. „Nem arrogánsan igényt támasztani az irányításra. A többieket magunk mellé venni” – ez a diplomáciai irányvonal nem volt mindig jellemző Berlin külpolitikájára. Merkel simulékony modora egyben lehetőséget nyújt neki arra, hogy népszerűsítse, sőt elfogadtassa azt a meggyőződését, amely szerint az egymás iránt tanúsított tolerancia alkotja Európa szellemi erejét.
A kancellár asszony aprólékos és szorgalmas előkészítéssel hozta tető alá az előzőleg sokat vitatott EU-költségvetést; a Balti-tenger alatt létesítendő, Lengyelországot megkerülő orosz–német olajvezeték ellen tiltakozó és az EU-alkotmány tervének elutasításával fenyegetőző Kaczynski lengyel elnököt sikerült megnyugtatnia és jobb belátásra bírnia; a Schröder-kabinet alatt fagypontra süllyedt Berlin–Washington viszony hangulatát feloldotta.
Külpolitikájának pozitív mérlege mellett a kancellár asszony belpolitikai helyzete miatt sem panaszkodhat. Merkel a köztársaság legnépszerűbb politikusa. Ha parlamenti választásokra kerülne sor, akkor az általa vezetett kereszténydemokraták (CDU/CSU) biztos győzelmet aratnának, és szövetségre lépve a liberális szabad demokratákkal (FDP), pontot tehetnének a szociáldemokratákkal (SPD) kötött nagykoalíciós kényszerházasság végére.
origo.hu
Magyar Péter véleménye 180 fokos fordulatot vett ebben a fontos kérdésben
