Hogy is kezdődött az egész? Emerich Ullman, aki Pécsett született Ullman Imre néven, arról nevezetes, hogy az első sikeres szervátültetést ő végezte Bécsben. Erről a sikerről 1902 márciusában a Billroth-házban számolt be. Az átültetést kutyán végezte. Eltávolította az állat egyik veséjét, a másik, működő vese az állat életben maradását szolgálta, az eltávolított vesét pedig összekötötte a kutya nyaki ereivel fémcső segítségével. Ekkor ugyanis még nem volt ismert az érvarrat, amelyért Alexis Carrel 1912-ben Nobel-díjat kapott. A 2002-ben tartott centenáriumon a magyar küldöttség örömmel nyugtázta, hogy a tudományos irodalom az őt megillető helyre tette Ullman Imrét.
Az első emberivese-átültetést egy Voronoj nevű sebész végezte 1933-ban Kijevben. Egy szublimátmérgezéses 26 éves lány életét akarta megmenteni veseátültetéssel, hiszen ebben az időben nem volt lehetőség művesekezelésre. A használható művesét csak a második világháború alatt, illetve után fejlesztették ki. Voronoj egy 60 éven felüli, órákkal korábban elhunyt férfi nem vércsoportazonos veséjét ültette a combra, érthető módon sikertelenül. Maga a műtét nem volt sikertelen, de az eredménye igen: a vese nem működött. Ez volt az első híradás az emberivese-átültetésről. A vese később is az a szerv maradt, amellyel kísérletek százait hajtották végre.
Ahhoz, hogy a szervátültetés sikeres legyen, és napjaink rutin gyógyító eljárásává váljék, számos tényező együttes fejlődésére volt szükség. A sebészi eljárásoknak döntő szerepük volt. Ki kellett dolgozni azt a technológiát, amely lehetőséget ad arra, hogy két eret összevarrhassunk. Ilyen például az Alexis Carrel által kidolgozott trianguláris érvarrat, amelyet 1912-ben az elsők között jutalmaztak orvosi Nobel-díjjal. Nyilvánvaló, hogy szerephez jutottak egyéb sebészi technológiák is, így a vérzéscsillapítás, a szövetkímélő technika, a vér és a plazma pótlása, a korszerű altatás, amely lehetővé teszi a beteg testének hűtését, melegítését aszerint, hogy a vért a központi nagy erekbe vagy esetleg a perifériába akarjuk küldeni.
A szervátültetés újabb fontos állomása volt a műszervek megalkotása. A valódi szerveket ember által alkotott eszközökkel a mai napig nem tudtuk hiánytalanul pótolni. Nem rendelkezünk például műszívvel, amely a beteg számára hosszú életet biztosítana, de műtüdővel sem, csak lélegeztetni tudunk. A műmáj szintén nincs a lehetőségek tárházában, csupán különböző dialíziskombinációkkal próbálunk májat pótolni, azonban a máj termelte több ezer enzimet nem tudjuk helyettesíteni. A művesénk sem tökéletes, de a betegek számára tartós, akár több évtizedig tartó életet biztosít. Sikeres veseátültetés a beteg számára kétszer olyan hosszú életutat jelent, mint hasonló korú dializált sorstársaié.
További tényező az immunológia fejlődése, amely lehetővé tette a pontosabb donor–recipiens pár egyeztetését. A vércsoportok jelentősége már korán kiderült, és ma is ez az alapja a kiválasztásnak. Az immunológia fejlődése a második világháború alatt kezdődött, amikor Peter Medawar lezuhant és összeégett pilóták bőrét próbálta pótolni. Az ekkor kezdődött állatkísérletekből kiderült, hogy vannak bizonyos egyedek, amelyeken megtapad a bőr, és vannak olyanok, amelyeken rendkívül gyorsan kilökődik, elhal. Dauset 1952-ben felfedezte a többgyermekes nők és sok vért kapott egyedek vérében, hogy a fehérvérsejtekkel szemben ellenanyagok mutathatók ki. Rapaport 1962-ben felfedezte, hogy a fehérvérsejtek különböző csoportjai befolyásolják a bőrátültetést. Dauset 1963 és 1975 között ezer önkéntesen végzett bőrátültetést kísérleti körülmények között, és felfedezte, hogy az emberi fehérvérsejteknek különböző csoportjai vannak. Ez az úgynevezett humán leukocita antigének csoportja, amely rendkívül variábilis, és a szervezet védekezőképességéért felel. A genetikai sokszínűség miatt bármely adott donor esetében, ha immunológiailag hozzá hasonló, szervátültetésre váró recipienst keresünk, a megvizsgált populáció lélekszámának legalább 15–20 ezer közöttinek kell lennie ahhoz, hogy egy immunológiailag csaknem azonos várakozót találjunk. Emiatt aztán minél több a várakozó, annál jobb egy adott donorhoz a kiválasztás immungenetikai szempontból. E megállapításáért Dauset 1950-ben Nobel-díjat kapott.
A modern immunszupresszív szerek adott molekulasejten belül gátolják a limfociták szaporodását, illetve annak a jelnek a képződését, amely a többi limfocitát szaporodásra serkenti. De ezeket a szereket nem mindig ismertük. Az 1960 előtt végzett szervátültetések eredményei emiatt voltak katasztrofálisak. Ekkoriban azonban felfedezték, hogy az egyik daganatellenes kezelésre használt szer, az azathioprin és a szteroid együttes adagolása javítja az emberi vese túlélését. Norvégiában 1970-ben fedezték fel azt a gombát, amelyből előállították a ma is használatos Cyclosportint. Ez tette lehetővé, hogy az eredmények ugrásszerűen javuljanak, az egyéves túlélések minden szerv vonatkozásában több mint 30 százalékkal nőttek. Ezt a szert és a hozzá hasonló, japánok által kifejlesztett FK 506-ot mind a mai napig sikerrel alkalmazzuk. A kilencvenes évek közepén kezdtük használni az immuránhoz hasonló, a fehérvérsejtek DNS-szintézisét gátló gyógyszert, amely szintén tovább növelte a beültetett szervek túlélését, csökkentette a kilökődések arányát. Egyes immunkészítmények a limfociták meghatározott csoportját veszik célba és irtják ki. Ezen immunszupresszív szerek hatására ma már az egyéves túlélés eléri a 90 százalékos arányt, ami bizonyos esetekben a beteg számára egyértelműen az életet jelenti.
A szervátültetések fejlődésében jelentős szerepet játszott az a tény, hogy megváltozott a halálról alkotott fogalmunk is. Az 1960-as években angol neurofiziológusok és francia kollégáik kidolgozzák az agyhalál fogalmát, amelynek lényege az, hogy az egyén halála nem a szív verésének megszűnése, hanem az agy visszafordíthatatlan, irreverzibilis károsodása. Ennek következtében megtörténhet a halál megállapítása abban az esetben, ha az illető agyödéma következtében agyhalottá vált: ekkor a biológiai lény légzését mesterségesen tartják fenn, szíve dobog, agyi működése megszűnik, amit az agyidegek reflexkörének kiesése egyértelműen bizonyít. Ezekből a halottakból életképes szervek távolíthatók el.
Bostonban 1954-ben hajtották végre az első sikeres szervátültetést egypetéjű ikreken. Az első magyar veseátültetés élő donorból 1962. december 23-án történt Szegeden. Németh András sebészprofesszor beavatkozását akkor parázs vita követte. A rivalizálás eredményeként az 1970-es évek elejéig szervátültetésről nem eshetett szó Magyarországon. A szervezett szervátültetés 1972-ben, az első magyar szervátültetési törvénnyel kezdődött.
Ahhoz, hogy szervátültetést végezzünk, donorok szükségesek. A szerveket nyerhetjük halottakból, élő genetikai rokonokból vagy nem rokonokból, valamint állatokból. Ez utóbbiak a törpesertések lennének. Az állatokból történő átültetéseknek számos akadályuk van. Jelen pillanatban a fertőzésveszély az, ami miatt felfüggesztették humán alkalmazásukat. Tudjuk jól, hogy számos betegség – így például a himlő, a tébécé – állatról emberre terjedt és okozott világméretű járványokat. Félő, hogy a sertésekben található lassú vírusok hasonló járványokat okozhatnak.
Néhány szó az agyhalott donorokról. Számuk csekély, az elmúlt évek során 150–180 lehetett hazánkban. Az agyhalál megállapítását követően a szervek eltávolítása a nagy hasi erek preparálásával kezdődik. A hasi aortát kanüláljuk, majd az aortán keresztül konzerváló oldattal mossuk át, és igyekszünk elérni, hogy a szervek maghőmérséklete négy Celsius-fok legyen. A konzerváló oldat öszszetétele hasonló a sejtben lévő folyadékhoz, káliumtartalma magas, nátriumtartalma alacsony. Ph-ját stabilan a 7,4-es érték körül tartjuk. Enyhén hiperosmoláris állapotot biztosítunk, hogy a sejtek ne zsugorodjanak. A lehűtéssel kezdődik az úgynevezett hideg ischaemiás (helyi vérszegénység) idő, amely a szervek lehűtésétől az érfogók beültetést követő felengedéséig tart. A mellkasi szervek esetében négy–hat óra, a máj esetében négy–nyolc óra, a máj és a hasnyálmirigy esetében szintén négy–nyolc óra. A vese bírja legtovább a konzerválást, legfeljebb 30 óráig. Ez a magyarázata annak, hogy rendkívül rövid idő alatt sok ember munkáját kell pontosan összehangolni és szervezni, mert ha a konzerválási időt meghaladtuk, a szerv működésképtelen lesz, és a beteg meghal. A kivett májat tovább preparáljuk a műtőasztalon, majd a szerveket kettős falú nejlonzacskóba csomagolva szállításra előkészítjük.
A donorok lehetnek élők. A páros szerv valamelyikét, például a vesét vagy páratlan szerv esetében annak szegmentumát ültetjük át. A szervátültetések gazdaságossága és eredményessége azt hozta magával, hogy a felhasználható halott donorok számához képest a várakozók száma jelentősen növekedett, így az élő donáció világszerte terjed. Az Egyesült Államok adatai szerint az utóbbi évtizedben az élő donorok száma 17 százalékkal növekedett. Az élő vesedonorok részaránya Európában változó. Élő donorok veséjét a legnagyobb arányban Norvégiában ültetik át. Magyarországon ez az arányszám rendkívül csekély.
A várakozók száma meghaladja az átültethető szervek számát, a beteget elsősorban az érdekli, ki kapja az életmentő szerveket. A továbbiakban a szervek elosztásáról beszélünk. Az elosztást rendeletek, törvények, orvosi előírások szabályozzák mindenütt a világon. Magyarországon nemzeti várólista van, ami azt jelenti, hogy listán szerepelnek az egy-egy szervre várakozók. Erről a listáról választják ki az adott donorhoz a beteget. Alapvetően a donor tulajdonságai határozzák meg, hogy ki lesz a várakozók közül az a személy, aki az adott szervet megkaphatja. A kiválasztás alapja a már említett immunológiai hasonlóság. Az immunológiai ajánlást követően a klinikai centrumban egyeztetik a donor és a recipiens egyéb paramétereit. Ez a klinikai allokáció, amelynek során mindig a gyermekek részesülnek előnyben. A testméretek egyezése abszolút feltétel: nyilvánvaló, hogy 120 kilós férfi donorból nem lehet májat átültetni 50 kilós női betegbe. Az előzetes egyeztetéseket követően egy vagy két beteget sürgősséggel behívunk az intézetbe, ahol teljes körű vizsgálatnak vetjük alá. Amennyiben nem találunk kizáró tényezőt, megkezdődhet a beteg előkészítése a műtétre. A kiválasztásban belgyógyász, aneszteziológus és sebész egyaránt részt vesz.
A fenti szöveg az április 16-án elhangzott előadás rövidített változata. Az előadás megtekinthető 21-én (szombaton) 13 órakor az MTV és 23-án (hétfőn) 9 órakor az M 2 műsorán. A következő előadást 23-án 17.30-kor a Millenáris Teátrumban (II. Budapest, Fény u. 20–22.) Wendelin Werner tartja Véletlen rendszerek, majd 19.30-kor ugyanott Csépe Valéria Miért csak az ember olvas? címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Magyar Péter visszalépése után közleményt adott ki a Női Sikernap szervezője
