A legutóbbi Mindenzenében a negyvenéves Doors-évforduló kapcsán megjelent The very best of The Doors albumról adtunk hírt. Az öröm azóta megduplázódott. A kétcédés változaton a standardok mellett helyet kaptak olyan ritkán hallható gyöngyszemek is, mint az Orange Country Suite, a Ghost Song vagy a Whiskey, Mystics and Men. Ez így már nagyon-nagyon közel van a kerek egészhez, Jim Morrison lenyűgöző, sötét monoverzumához, az út menti csehókhoz, a spanyol karavánhoz, a halott indiánokhoz, a kristályhajóhoz, a holdfényes utazáshoz, Kerouac és Castaneda szelleméhez. Mindez persze senkit nem mentesít a sorlemezek begyűjtésének kötelezettsége alól.
Hogy a Kaiser Chiefsből mi lesz negyven év múlva, azt nehéz megjósolni, de az biztos, hogy a Yours Truly, Angry Mob című második lemezük jelentős lökést adott az egyre szánalmasabb, nyafogós brit popnak. Eddigi munkásságukhoz képest is nagyot ugrottak, nálam az első albumuk egyből ment a miszóba, igaz, hárommillióan nem így gondolták, de ez még nem jelent semmit. Michael Jacksont is sokan szeretik, a pop (majdnem) mindent kibír. Az album a Ruby című megaslágerrel indul, amely annyira megkerülhetetlen, hogy még a gagyi rádiók ingerküszöbét is elérte. Lennon és McCartney írt ilyeneket a Beatles fénykorában, a hatvanas éves végén, amikor már nem a frizurájuk volt gomba, inkább az agyuk. Az igazi meglepetés a folytatásban következik, szépen sorakoznak a további fütyörésznivalók, és mire a végére érünk, kiderül, mind a tizenkettő remekül sikerült. A Beatles-érzés még többször előjön (egyszer a Rolling is beidéződik, a Paint it Black eleje jelesül), de az kit érdekel, a Yours Truly, Angry Mob egy igazi, erőtől duzzadó, korszerű slágerlemez, szerencsésebb helyeken már a fősodor közepe, nálunk talán a felismerés kezdete.
Még egy remekbe szabott második lemez, ezúttal a montreali családi-baráti kisközösségtől, az Arcade Fire-től. Első albumuk, a Funeral igazi indie sikersztori volt 2005-ben, a kutya se tudott róluk, kis kiadó, nagy zene. Aztán David Bowie és a U2 kijelentette, hogy így kell ezt csinálni, mire egy éven belül a kanadai kocsmákból a Time magazin címlapjára repültek. A kérdés csupán az volt, hogy meg lehet-e ismételni. Meg lehetett. A második menet, a Neon Bible vérlázítóan jó. Van itt minden, mint a búcsúban, fúvósok, Budapesten felvett vonósok, templomi orgona és persze a „hagyományos” hangszerek a zsúfoltság, a megalománia legkisebb nyomasztó jele nélkül. A felvételekkel nem sokat vacakoltak, először vettek kéz alatt egy kisebb vidéki templomot; átpofozták stúdióvá, az atmoszféra persze maradt, és elkezdték fellapozni a Neon Bibliát. Bensőséges, boldogságos anyag, még rajongani is érdemes érte.
A londoni The Klaxons trió egy képzőművész-hallgatóból, egy filozófia és egy történelem–politológia szakos diákból verbuválódott, találkozási pontjuk pedig a sci-fi iránti lángoló szenvedély. A brit popsajtó szerint ők most a nu rave, ami szokás szerint értelmezhetetlen. Annyi közük van mondjuk a Happy Mondayshez, mint hajdúnak a harangöntéshez, viszont lendületes kis űrutazást produkálnak a közeljövő mítoszaiban, visszhangzó szirénazajt keltve a galaxisok csendjében. Punk keveredik a poppal, küklopszok az apokalipszis lovasaival (utóbbiak eljövetelét 2012-re ígérik az alkotók), pszichedelia a progresszív rock feltámadásával. Olyan az egész, mint egy megzenésített képregény, és nagy erénye, hogy a süllyesztőbe küldi azt a makacsul regnáló tévképzetet, amely szerint a Föld felülről csak szintetizátorfutamok kíséretében kék színű.
Van, aki persze Angliában is a földön jár, ráadásul lakótelepen él, ahonnan persze már nem annyira kék és rózsaszín az egész vircsaft. Susimackók, gigasmukkok (chavóknak hívják őket, naná, hogy a cigány csávóból ered, csak ott férfit, nőt egyaránt jelent), igazodási pont a plázák népe, zenéből meg a hiphop jutott. Nemcsak amerikai fekete férfi, hanem hazai, angol fehér nő is akad a választékban, mint például Lady Sovereign. Az alapállás rendkívül egyszerű, pocsék az egész, és ezt ki is mondjuk. Nincs is baj ezzel, attól, hogy valaki félanalfabéta szociopata, még lehet megmondó rapper, de ez a végtelenül nyomasztó fiatalasszony még rá is tesz az amúgy is kellemetlen aurájára, fenyegetőzése a többszörösen alulművelt panelprolié, Public Warning című albuma pedig egy ponton váratlanul, kísértetiesen emlékeztetni kezd a Gumimacik zenei világára.
The Very Best of The Doors, 2 CD Edition (Warner, 2007) lllll
Kaiser Chiefs: Yours Truly, Angry Mob (Universal, 2007) lllll
Arcade Fire: Neon Bible (Universal, 2007) lllll
The Klaxons: Myths of the Near Future (Universal, 2007) llll
Lady Sovereign: Public Warning (Universal, 2007) l
Rövidre vágva
300 (filmzene) (Warner, 2007) ll
Tyler Bates festi alá keményen, ahogy 300 spártai képregényhős szakadatlanul aprítja a perzsákat, avagy Hollywood beüzen Iránnak. Lehet, hogy Vangelisszel jobban jártak volna.
origo.hu
Brüsszel vs. Magyarország: már több mint 40 ezren követelik Magyar Péterék távozását
