Kicsit megújult idén az Eurovízió

Az 52. Eurovíziós dalverseny közvetítésével végre az MTV is mennybe ment: 2,7 millióan néztek bele a szombat esti élőadásba. Igaz, mindehhez szükség volt egy, a TV2 által felfedezett és felépített, fiatal énekes sztárra, Rúzsa Magdira és egy igaz, csak visszavásárolt, de mégiscsak szintén a TV2 által felépített riporterre: Gundel Takács Gáborra. Gundel Takács jó vétel volt, három és fél órában bebizonyította, hogy neki itt a helye a magyar királyi csatornán. Nem csekély az érdeme abban, Rúzsa Magdi kilencedik helyezését nem kudarcként éltük meg, hanem sikerként, és úgy is tálalta a magyar írott sajtó. Az egyetlen, amit hiányolhattunk, hogy Gundel Takács nem számolt be arról, hogy létezik szerzői különdíj – amit a mi Magdink el is hozott Helsinkiből –, s azt a dalszerzők szavazatai alapján a záróbulin kapta meg az arra érdemes.
Az Eurovíziós dalverseny a maga ötvenkét éve alatt változott, de nem eleget. Helsinkiben rácsodálkozhattunk arra, miképp lehetett rettentő sok pénzből ismét felépíteni egy olyan színpadot, amelyen még a legjobb dal is gyengébbnek tűnik, mint amilyen, mert ez a csicsás, rosszul tájolt, rosszul nyitott tér szanaszét szórja a temérdek energiát, amit ott az előadó nem kis erőbedobással felhalmoz. A jobb ízlésűek, mint Magdi is, azért segítettek magukon, díszletelemekkel, hangszerfallal, függönnyel, világítással vagy épp lámpaoltással lerekesztették, átkonstruálták a színpadot. Bebizonyították, hogy a tökéletes látvány nem feltétlenül még több tüllszoknyát vagy még több transzvesztitát jelent, hanem a dallal egységes művészi sűrítést.
A változást talán három pontban ragadhatjuk meg: amiképp Gundel Takács is hangsúlyozta, egy olyan archaikus zenei rétegekből táplálkozó, sajátos énektechnikával előadott, mágikus dal, mint a bolgároké, még egy-két éve sem jutott volna tovább az elődöntőből, Helsinkiben azonban nem csak a jószomszédi szavazatok miatt végzett az ötödik helyen. (Mi, magyarok, a második helyre tettük, bizonyítva, hogy mégiscsak Bartók és Kodály népe vagyunk, igaz, a román harmadik hely viszont nem mossa le rólunk, hogy egyben Lagzi Lajcsi népe is.) Új szeleket jelez az is, hogy az ukrán Verka Serducka vicces dala a második helyen végzett, a korábbi években ugyanis a cirkuszi-parodisztikus műfaj nem ért el különösebb sikert. Most legalább hat ország jelentkezett hasonlóval. Az ukrán második hely nemcsak a FÁK-országok átszavazásaival magyarázható, hanem azzal is, hogy látványviláguk a totalitárius hatalmat beteges gyökereivel, morbiditásával, gyengeségeivel együtt mutatja meg, így készteti egészséges röhögésre a nézőt. A harmadik változás, hogy a kelet-európai utódállamok ide-oda szavazgatásainak eredményeképpen a skandinávok és a nyugat-európaiak a 42 tagú mezőny utolsó helyeire szorultak. Mert az, hogy a még oly tehetséges, jó torkú énekesek java része is nagyestélyis vagy diszkós termékszerű dallal állt ki, nem változott. Valahogy azt gondolták a legtöbben, ha idegesebben, ordítozva adják elő ugyanazt, amit már 52 éve nyögünk pepitában, akkor az olyan modern lesz.
Borzasztó fáradt és koncepciótlan volt a finnek temérdek pénzt felemésztő záróshow-ja is, az impozáns, de üres Apocalypticával meg a tűznyelőkkel, meg az egész kiszámított, álkaotikus kavargással. Reméljük, Belgrád jövőre megmutatja ennek a szegény kontinensnek, hogy merre is van az arra. (Azt is reméljük, hogy akkor majd a szerb győztes, Maria Serifovics nem a South Park leszbikus küldöttségével érkezik a dalverseny színpadára.)
(Eurovíziós dalverseny, m1 – május 12. – 20.00.)