időjárás 5°C Stefánia 2022. november 28.
logo

MI A MAGYAR?

MN
2007.05.18. 23:00

Midőn azért az emberek egymással talákoztanak, nagy becsülettel köszönvén, egymással kezet fogtanak mind férfiak, asszonyok, leányok s egymást úgy kérdezték: „vagon kegyelmed?” Most nem az a módi, hanem ha találkozik két ember együtt, nagy ceremóniával hajtogatván egymásnak magokat, kézfogás nélkül így szólnak: „Szívesen örvendek friss, jó egészségnek látásán.” Vagy így: „Örülök, hogy jó egészségben láthatom.” Így is: „Hála Istennek.” Vagy: „Akarom, hogy jó egészségben láthatom.” Amellett az kik jó barátságban vannak egymással, egymást nem becsülik, hanem csak „te” s „tu”. Az én értemre még a grófot, bárót sem igen nagyságolták, hanem „az úr”, vagy „az úrnak őkegyelmének” (szólították). Most (ha) az grófokat, bárókat nem nagyságolja valaki, sacrilegiumnak tartatik, akivel pedig az ember nem esmeretes, annál inkább nem confidens, urazza, amaz is vissza. Egyszóval most ugyan alávaló módon viselje magát akárki, hogy az úri titulust elkerülje. Némelyik ugyan kapva kap rajta, mintha valamit hozna a konyhára. Én örökké gyűlöltem, meg is kaptam, meg is kaptam elégszer titulom sine vitulo. […]
A régebbiek télben-nyárban báránybőr kucsmát viseltek. Csizmákat pedig aminéműeket a vásárban ki-ki kapott. Nem sok embernek volt úton szolgája kivált libériás, hanem ha útra ment derék ember, egy parasztembert elvitt magával, ha kellett, de most másképpen van.
Ami a köntös dolgát illeti, majd cifrábban jár most afféle cameraticus tisztecske, cancellista, vagy egyéb efféle, mint az igaz kamarén költ úri nagy nemesi renden lévő ember. Igaz, hogy sok nemesemberek járnak s oly pompával élnek, hogy úr sem nagyobbal. Elég nemesember is vagyon mostan, hogy sok báróval s úrral nem cserélne. Már most dolmányt, övet éppen nem viselnek, hanem télben-nyárban mentét s leiblit vagy melyrevalót, melyet különb-különbféle módon szoktak viselni, némelyek paszumánttal, némelyek a nélkül, némelyek selyem, némelyek szőr-materiából csináltatják. Csizmákat pedig minden ember maga lábához mondva csináltat. […]
Nyakravalóson is kevés derék embereket értem, de most minden ember azt visel. Hasonlóképpen hálósüvege sem volt senkinek, most minden embernek vagyon többire.
Abán kívül más posztóból való köpenyeget talán Apaffi Mihály nem viselt, de most ugyan alávaló ember, akinek fejér abaköpenye vagyon. A régi időben egész télen táboroztak a dolmányban, mentében s abaköpenyegben az derék emberek is. Sőt az én értemre is magyarnak bundát hírül sem láttam, mostan pedig nem tartja magát embernek, hacsak farkasbőr bundája nincsen, az alávalóknak pedig mind fejér és fekete báránybőr. Németes inget sem viseltek, de most már kevesen vagyunk, az kik magyaros inget viselünk.
A kuruc-világ után mintegy 24 vagy 25 esztendeig kevesen viseltek kardot. Akik viseltek is vékony, hosszú kardokat viseltek tarsoly nélkül. De a törökkel való hadakozás alatt annyira felvettük vala a kard s tarsoly viselését, hogy ritka ifjúember járt anélkül. Még pedig nem hosszú, hanem rövid, széles kardokat viseltünk, amineműeket a régi magyarok viseltenek. De most igen letették a köznemesség, hanem az urak s az hivatalokban lévők viselik. Csákó-süveget is viseltek sokat s nekem is volt. Most azt sem viselik, nem is emberséges embernek való.
Asztalok nem volt cifra az uraknak is csak az én értemre is, hanem széltiben felvitték a káposztát, répát, murkost, kaszáslevet s több efféle régi magyaros jó étkeket. De most soha sem tudja az ember az uraknál mit eszik, mert egy tál étekben húszfélét is egybehabar s úgy főzi.
Értem azt is, veres fazékból sokan ittak az urak közül, de most mind üveg poharakból isznak még az nemesi rendben lévők is. Felette igen gyönyörködtek az emberek a felettébb való boritalban, úgyhogy némelyek addig ittak, hogy meg is holtak bele. Egyessel egymást erőltették, két-három hétig is elittak, torbézoltak egymás végtében. De most nem úgy vagyon: akármelyik, nagy conservatioban is ritkán lát az ember részeg embert, az is, ha megjózanodik, ha csak orcája vagyon, nagy szégyennek tartja, hogy részeg volt. A szegény nemesembert bár ne lássa valami úriember részegen, mert annak bizony részeges, korhely lesz híre-neve. És így a mostani aetasban ez az egy legdicséretesebb, hogy aki jó hírét-nevét akarja megtartani, a részegeskedésről le kell mondani.
(Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok, 1718–1784)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.