Nem az MSZP-nek áll a világ

Azért mondjuk meg egymás közt: ritkán fordul elő, hogy egy megatánczenész házaspár valósággal lejátssza a színpadról a hasonló táncoskomikusi babérokra törő, megamilliomos politikust, Gyurcsány Ferencet. Most ez is megtörtént. A közönség a városligeti napozóréten alig akarta leengedni a színpadról Korda Györgyöt és felesége, Balázs Klárit. Szállongtak a verőfényes napsütésben a Lady Karnevál, a Mamma Maria és más, a Szajna-partról, valamint Monte Carlóról szóló dalok, az egykorvolt fiatalságán nosztalgiázó publikum pedig lubickolt a dallamok árjában. Aztán eljött a komolyság ideje, és az örökifjú Korda – 11 óra 58 perckor – felkonferálta a következő előadót: most jön a legfontosabb, a miniszterelnök, a párt elnöke. Azonban mégsem a nagy ő jött még, mert egy számot újból el kellett játszaniuk a nagyfőnökök érkezéséig. Egy kisebb intermezzo után azonban mégis eljött a várva várt pillanat, és a vörös tapskommandótól övezve feltűnt maga a multi-miniszterelnök.
Akinek volt füle a hallásra, pontosan érzékelte az örvendezők számából és a tenyerek összeverődésének intenzitásából: a beszéd előrehaladtával egyre kókadtabban lelkesedtek a hűséges törzsaktivisták. Jó, ha az emberek fele-harmada tapsolt, s így az ovációk összehasonlításakor egyértelműen Kordáék felé billent a virtuális mérleg nyelve. Mondhatni, Gyurcsány nem dübörgött tovább. Dübörgött helyette a liget szomszéd zugaiból a zene. Olyannyira, hogy a beszéd jó részét alig lehetett hallani a dilettáns, vérszegény hangosításnak köszönhetően.
Egy nyugdíjas pár hölgytagja meglepetésszerűen eleget tett a Nagy Ember felszólításának, és elrikkantotta magát: „Húzzunk bele!” Többen megbámulták, majd rezignáltan visszafordultak.
Gyurcsány lelépett, az emberek egy ideig a helyükön maradtak, majd a sátrak felé igyekeztek orientálódni a tumultusban. Megfáradt, üres tekintetek pásztázták az árlapokat. Benne volt a levegőben: örülni jöttek, reménykedni, hogy majd most hallanak valami biztatót. Talán beérték volna újabb csalóka ígéretekkel, ám nem maradt más számukra, mint a sorban állás, a régi május elsejéket idéző langymeleg sör és a nyolcszáz forintos, odakozmált kolbász. Hűsölni pedig ott a Piros Pont kávézó, a tagozatok sátra, amelyek környékén nemigen tűnt fel politikus. Mert a vezérkar már valahol másutt járt. „Rólunk szól” – volt olvasható az akaratlanul őszinte felirat a jelenlegi miniszterelnök előtti pulpituson. Hisz tényleg: semmi nem az országról, hanem minden csupán róluk, az MSZP politikusairól, hatalmuk megtartásáról szólt.