Ha kinyitjuk az ablakot, a friss levegővel együtt a legyek is bejönnek, de azokat majd agyoncsapjuk – ez volt Teng Hsziao-ping egykori kommunista vezető legendás alapelve a gazdasági nyitásról és a vele járó óhatatlan, de szükséges külföldi tőkebeáramlásról. Teng halála után tíz esztendővel a kínai parlament – a magántulajdon elismerése mellett – megvonta a 30 éve Kínának (is) folyamatosan hasznot hozó multinacionális vállalatok adókedvezményeit, és egységes, 25 százalékos adókulcsot vezetett be, amely minden vállalkozásra egyformán érvényes. A döntésben egyrészt felfedezhető az a kínai szemlélet, amely szerint a saját, több ezer éves mandarin kultúrájuk mindig is a többi kultúra felett állt, másrészt azonban jól látható az a mértani pontossággal kiszámított gazdaságpolitika is, amely a multikat addig és olyan mértékben használja, ameddig és amennyire szüksége van rájuk. A patikamérlegen kiporciózott egyensúly fenntartásának elengedhetetlen feltétele, hogy ha elvonunk az egyik kezünkkel, adjunk valamit a másikkal. A kínai gazdasági fejlődés alappillérét jelentő export csaknem felét termelő külföldi cégek, illetve a kínai GDP 70 százalékát produkáló privát szféra most megkapta a hőn áhított magántulajdon jogi elismerését. A 170 milliós feltörekvő középosztálytól így már örökölhetnek a leszármazottak, és a multiknak sem kell tartaniuk egy esetleges újraállamosítás veszélyétől. Nemzetközi gazdasági szaklapok méltán nevezik tehát mérföldkőnek az eredeti marxista–maoista alapelvekkel szöges ellentétben álló döntést, amelyet csak hosszú évekig zajló vita után szentesített a népi kongresszus majdnem háromezer küldöttje.
A legújabb törvénytervezet előkészítésekor más szempontból is biztosra mentek a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetői: a multiknak még a megemelt adóteherrel is megéri, hogy az országban maradjanak az olcsó munkaerő és a gyermekcipőben járó környezetvédelmi előírások miatt. Többségüket a hagyományosan elterjedt korrupció, a sokszor átláthatatlan bürokrácia sem tántorítja el. Elemzők szerint az ázsiai országnak mindig is a korrupció volt az egyik rákfenéje, amivel a nemzetközi nagyvállalatok tisztában voltak befektetéseik megkezdésekor. Hiába hirdették meg hivatalosan újra és újra a politikai piszkos pénzek felszámolását, hiába hoztak a gazdasági bűnügyekben elrettentően szigorú bírósági ítéleteket – a kenőpénz rendszere most is virágkorát éli. A kommunista elit nem is írta alá a mai napig sem a fejlett országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2003-ban életbe lépett korrupcióellenes konvencióját, miközben Kína az üzleti élet tisztaságát rangsoroló International Transparency nemzetközi szervezet országlistájának a legvégén kullog, Oroszország és Törökország társaságában. A kínai üzleti életre tehát igencsak ráfért a szédületes tempójú növekedést garantáló magánvállalkozásoknak formálisan is védőernyőt biztosító magántulajdonról szóló törvény.
Lényegtelennek tűnik viszont a változás a lakosság háromnegyedének szempontjából: a nemzeti össztermék mindössze 12 százalékát előállító mezőgazdaságban dolgozó 800 millió paraszt sorsa továbbra is bizonytalan marad, mivel a törvény „elfelejtkezett” róluk. Számukra marad tehát az eddigi gyakorlat szerinti 30–40 évre kötött lízingszerződések rendszere, amelynek alapján csak használati jogot kapnak az állami gazdaságok földjeire. A parasztok tehát nem adhatják el, nem örökíthetik át földjeiket, nem vehetnek fel jelzáloghitelt, ami nagymértékben akadályozza a fejlesztéseket és a gépesítést. A helyi vezetés szinte bármikor kisajátíthatja vagy jelképes összegért „megvásárolhatja” a parasztoktól a földeket, ami sokszor éhséglázadásokhoz, helyi tiltakozásokhoz vezet – kivétel nélkül mindig eredménytelenül.
– A kínai mezőgazdaság nagyon rossz helyzetben van, kevés a termőföld a lélekszámhoz képest, évek óta stagnál a gabonatermelés, miközben egyre inkább importra szorulnak élelmiszerből – fogalmazott lapunknak Mészáros Klára, a Világgazdasági Kutatóintézet Kína-szakértője. – Az ország fele külföldi ételeket fogyaszt, miközben kizsákmányolják a parasztokat – mondta a kutató, aki hangsúlyozta: a kínai néphadsereg, vagyis a Kínai Népköztársaság azért tudott győzni 1949-ben, mert a földreformtörvénnyel az összes szántóterület felét 300 millió nincstelen, illetve csekély földdel rendelkező földműves között osztották szét. Ne felejtsük el, hogy az akkori lélekszám a mainak mintegy a fele volt, vagyis 300 millió ember földhöz juttatása valóban sorsdöntő lépés volt. A felparcellázott földeket azonban néhány évvel később kollektivizálták, de a legjobb termőföldeket a helyi káderek próbálták kihasítani maguknak. A gazdasági nyitás után a kínai politika felhagyott az erőszakos szövetkezetesítéssel, inkább az állami gazdaságokra és az önállóságra helyezte a súlyt, ami jelentősen növelte a mezőgazdaság hatékonyságát. A fejlődésnek mégis gátat szab a 30–40 éves múltra visszatekintő lízingrendszer, amely nem biztosít semmiféle kitörési pontot a páriasorban vegetáló ágazatnak. Mészáros Klára szerint jelenleg 200 millió nincstelen él Kínában, akiknek sem földjük, sem munkalehetőségük nincsen, a földhöz kötöttség (hu-kou) rendszere miatt pedig behatárolt a mozgásuk is, vagyis nem kereshetnek szabadon munkát a városban vagy távolabbi vidéken.
– A magántulajdon elismerése hozzájárul annak a fejlődési iránynak a további erősödéséhez, hogy egyre nagyobbak lesznek a társadalmi és gazdasági különbségek, egyre inkább szegényedik a vidék, miközben a tengerparti részek virágoznak – mondta a szakember. Politikai szinten pedig valójában arról van szó, hogy a 70 milliós tagsággal bíró KKP-ba beengedték a tehetősebb rétegeket: a gazdasági és politikai érdekek így kompromisszumra jutottak, győzött a hagyományos kínai pragmatizmus a szépen csengő, de fedezet nélküli elvek fölött.
Nem véletlen, hogy még az év elején – aligha lebecsülendő PR-fogásként – Pekingbe invitálták Muhammed Junuszt, a tavalyi év Nobel-békedíjas bangladesi közgazdászát, aki Grameen nevezetű bankrendszerével kedvezményes kamatú mikrohitelekkel segít a legszegényebb rétegeknek kilábalni a válságból. Kérdés azonban, hogy megvalósíthatók lennének-e Junusz elképzelései Kínában a földtulajdonjog hiánya és a kusza kisajátítások miatt.
Összességében arról van szó, hogy a politikai elit a hangzatos ígéreteken kívül nem szándékozik visszaosztani az óriási növekedés eredményéből az alulfizetett munkaerőnek – figyelmeztetnek szakértők. Nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg Kína rendelkezik a földkerekség legnagyobb valutatartalékaival, jóval több, mint ezermilliárd dollárral, amelynek egy részét a népi gyűlés legújabb határozata szerint egy különálló szervezet kezelné – immár profitorientáltan. Az ázsiai szuperhatalomnak, úgy tűnik, sokkal fontosabb, hogy államkötvények felvásárlásával sarokba szorítsa a negatív kereskedelmi mérleg miatt jelentős kötvénykibocsátásokra kényszerült amerikai költségvetést. Kína csak az idén 18 százalékkal többet kíván fordítani katonai kiadásaira is, tovább növelve a nyomást az Egyesült Államokra. A világpozíció kiépítése tehát gőzerővel halad előre: az Economist Intelligence Unit felmérése szerint 2020-ra Kína a világ első számú gazdasági ereje lesz, maga mögé utasítva az Egyesült Államokat és az Európai Uniót. Kérdés, hogy az egyenlők közt még egyenlőbb kínai káderelit – amely remekül zsonglőrködik a birodalom egyre erősödő világpiaci befolyásával – mennyit tud megőrizni az eredeti, elvileg egalitárius eszmékből a szocialista piacgazdaság útján haladva.
origo.hu
Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért
