A latin-amerikai konyhához fűződő vonzalmam hosszú évekre nyúlik vissza. Az önálló, markáns arculattal rendelkező mexikói gasztronómia sokszínűsége, gazdagsága és élénksége meghatározónak bizonyul az életemben. Ugyanakkor nem titok: komoly fenntartásaim vannak a hazai mexikói ételekkel, ha azok nem autentikus mexikói vagy nem a legpompásabb tex-mex fogások. Az igazán hiteles mexikói étterem Budapesten olyan ritka, mint a fehér holló. A valódi tortillák, a házi salsa és a fekete bab elkészítése nem tanulható meg szakácskönyvből, ráadásul sok alapanyag hiánya vagy gyengébb minősége is megnehezíti az autentikus ízek előállítását.
Az „igazi” mexikói konyha számos, regionális változatból épül fel (a garnacha elnevezésű, sokféle feltéttel megbolondított tortillaalapú utcai ételből annyi van, hogy a Netflix komplett sorozatot szentelt neki), ám szinte mindegyikben központi szerepet játszik a kukoricából hagyományos közép-amerikai eljárással – nixtamalizációval – készített tortilla. Ezzel szemben, a Texasból induló, világsikert elérő tex-mex konyha népszerű tejtermékei – a sajtok és a tejföl – nem dominálnak a hagyományos mexikói fogásokban. – A Bay Area-ban, San Francisco környékén születtem. Talán ezért is szeretem ennyire a mexikói konyhát!
Kaliforniában egészen különlegesen alakult át ez a kulináris hagyomány: ott találkozik az autentikus mexikói ízvilág a sokféle bevándorlói kultúra kreativitásával.
Az alapételek – a taco, a burrito vagy a quesadilla – idővel új értelmet nyertek. Los Angeles a tacóiról ismert, San Francisco a burritóiról, pedig a burrito valójában nem is létezik Mexikóban vagy legalábbis nem abban a formában, ahogyan azt világszerte ismerjük. Valami hasonlót szerettem volna én is megvalósítani Budapesten: egyfajta kulturális fúziót – teszi hozzá a török származású amerikai Emre Sezgin a Maia jókora zöld növényekkel telepakolt szabadtéri teraszán. A Belváros szívében január óta működő mexikói fúziós éttermébe egyre többen érkeznek este nyolc után, de a legtöbben csak a háromoldalas itallapot bújják, trécselnek, koccintanak és fotózkodnak. Ha nem tudnánk, hogy Budapesten vagyunk, a kortárs dizájn, a könnyed elegancia és a vibráló atmoszféra (és sajnos az egyébként kellemes, de szándékosan hangos salsa és reggaetón zene) miatt joggal érezhetnénk magunkat Barcelonában, Madridban vagy Amszterdamban, Lisszabonban.