Vizitdíj is, hálapénz is

Az egészségügyben semmi nem úgy van, ahogy még tegnap megvolt. Nem hiszem, hogy az egymilliárd forintból tervezett reformkampány arról szól, amiről kellene. Megjelent a napokban egy könyv, amerikai orvos írta, a történet krimi ugyan, de bőséges információkat kapunk a több-biztosítós modellnek nevezett betegellenes gyakorlatról.
Nem hiszek például Horváth Ágnes miniszter őszinteségében. Aki lépten-nyomon pocskondiázza és lejáratja a „reform” állítólagos kulcsszereplőit, az orvosokat, annak ezzel valamiféle titkolt céljai vannak. Aki maga idézi elő a káoszt és a zűrzavart, hogy ennek ürügyén azt állítsa, lehetnek kórházak, ahol megölik a betegeket, annak komoly mentális problémái lehetnek. Horváth Ágnes leül szombaton a Nap-keltében fényezni magát, de nem ül be a Hír TV-be vagy nem ad interjút a Magyar Nemzetnek, mert Horváth Ágnes nem akar szembesülni semmiféle kellemetlen kérdéssel. Kötelessége lenne az információadás, de ebben a kormányban nemcsak lenézik a választókat, de kifejezetten utálják az okvetetlenkedőket. Fény derülne arra, miként működne a több-biztosítós rendszer.
Először is, megszűnik a szabad orvosválasztás, aminek ma már komoly előjelei vannak. Minden biztosítónak saját orvosi névjegyzéke lesz, és a beteg csakis ezeket veheti majd igénybe. A másik nyilvánvaló tény, hogy az orvos csak olyan beavatkozásokat végezhet, amit a biztosító megenged neki. A biztosító pedig arra törekszik, hogy költségeit egyre lejjebb szorítsa, mert a haszna mindennél fontosabb. Amennyiben az orvos saját felelősségére tovább tartja a beteget a kórházban, úgy megbüntetik, és a költségeket rá hárítják. Igen hamar eljön az idő, az orvos tudja, mi kell a betegnek, hogyan kellene kezelnie, de nem teheti, mert a biztosítója indokolatlannak találja. Sőt, a gyógyszerkezelésekbe is beleszólhatnak, bizonyos drágább patikaszereket nem fizetnek ki. Akik pedig ezeket eldöntik, nem orvosok, hanem közönséges hivatalnokok. Élet-halál urai, akik biztosítójuktól kapják a fizetésüket.
Nem olyan egyszerű hát, ahogyan azt Havas Henrik elhencegi a Mokkában: „Én fizetek, mert nekem telik különszobára meg színes tévére.” Nem erről van szó. Illetve ez a dolgok elkenése. A kiegészítő biztosítás a legtisztább képlet: bizonyos összegért jár a különszoba. A nagy kérdés azonban, hogy mi jár az alapellátással, mert azt ne mondja senki, hogy a komoly járulékfizetésért nem jár vakbél-, mandulaműtét, szüléslevezetés vagy szívkatéterezés. Egyetlen elképzelését sem osztotta meg velünk Horváth miniszter arról, hogy mi lesz az alapellátásban. Mi lesz a hosszan tartó, súlyos betegségekkel, az örökös gyógyszerszedőkkel? Mi lesz a hatezer elbocsátott ápolónővel, mert a nővérhiány eddig is elképesztő helyzeteket teremtett? (Tessék nyugodtan nagydolgozni, de az ágytálat csak délután tudom kivinni!) Mi lesz az elbocsátott orvosokkal? Hol helyettesítik jól felszerelt rendelőintézetekkel a bezárt kórházakat? Mi az, hogy utazzon a beteg? Próbált valaki magas cukorral, lázasan, hasogató középfülgyulladással, tüdőgyulladással utazgatni, majd sorban állni a zsúfolt váróban?
Mi közünk ahhoz, hogy a miniszter boldogan menne vidékre, ha tehetné? Egyébként menjen, fiatal házasként, gyerek nélkül könnyű felkerekedni, boldoggá tenné az országot. Férjjel, gyerekekkel, megszokott iskolával, megállapodott lakáskörülményekkel, segítő szülőkkel, bejáratott betegkörrel már nem ilyen vidám a helyzet. Nettó száznegyvenezer forintért – főorvosi átlagfizetés – nem érdemes az ország másik felébe költözni. Külföldre menni igen. Azok az orvosok, akik a Molnár–Horváth duó szerint pénzéhesek és „potenciálisan megölik a betegeket”, igen kelendők külföldön. Horváth eközben a parlamentben azon meditál, hogy a nyugat-európaihoz képest mennyivel hátrébb van a magyar orvosképzés. Sőt. Úgy kell nekiállni a „reformnak”, hogy sikerüljön végre olyan orvost „csinálni”, aki képes ellátni a beteget. Ez tapsot arat ugyan a koalíció padsoraiban, de a valóság az, hogy nyelvtudás nélkül is, családostól, a gyerekek iskoláját, óvodáját biztosítva, nyelvtanfolyamokat fizetve kerestetik magyar orvos külföldön, millión felüli nettó fizetésekért, havonta.
Horváth miniszter nagyvonalúan kezeli az ügyet: akiket elbocsátanak, háromhavi keresetüket kapják egy új élet kezdéséhez. Lehet az összesen egymillió forint is. Sorban zárják be az intézményeket, már ürügyeket sem keresnek hozzá. Nem értik, de nem is érdekli őket, hogy a bezárásokkal és az ingatlankiárusításokkal megfosztják a nemzetet közös tulajdonától, ugyanakkor bizonytalanságba sodorják az ellátásra szorulókat. Beteg emberek életével játszanak felelőtlenül. A Morgan bankház mégis elégedett kormányunkkal, mert alaposan csökkentettük az egészségügyi kiadásokat.
A vizitdíj, az ágydíj, a dobozdíj egyetlen fillérrel sem vetette vissza a paraszolvenciát, mint ahogyan ezt Horváth Ágnes magabiztosan bejelentette. Nem is tudhatja, mert csak becsült adatok vannak a hálapénz nagyságát illetően. Úgyhogy a lakosságot beetették ezzel a hazugsággal: most fizet, vizitdíjat és hálapénzt is. A kórházi osztályok adminisztrációja, jelentési kötelezettsége olyan bonyolult, hogy lelkiismeretes orvos órákat tölt papírmunkával, miközben receptfelírási jogát kiskorúsítva korlátozzák. Kőszeg Ferenc, a közismert jogvédő és polgárjogi harcos a következőket írja a Magyar Narancs című hetilapban: „Ez az első kormány, amely ujjat mer húzni az egyik legerősebb lobbicsoporttal, az orvosokkal. Botrányos és mulatságos, ahogy a Fidesz hazafias jelszavakkal veszi védelmébe a silány hálapénzes szocialista egészségügyet.”
Komoly érvek lehetnének, kár, hogy a szimpla gyűlöleten kívül semmi értelmük nincs. Mi az, hogy silány, hálapénzes szocialista egészségügy? Mennyivel kevésbé silány a több-biztosítós kapitalista egészségügy? Az első kormány, amely ujjat mer húzni az orvosokkal? Éppen nem húzott, szóba sem áll velük, hanem rájuk uszította médiafogdmegjeit, minden híradóra és újságra esik egy műhibaper, az orvosok nem gyógyítók, hanem pénzhajhász, lelkiismeretlen alakokká lettek, akiket az előző rendszer kitanított, és most hálátlanul külföldre szerződnek. Kőszeg úr elvétette az ajtót és a címzettet. Botrányos és mulatságos? Ennek a koalíciónak az elődpártja sulykolta ötven évig az ingyenességet, ennek az elődpártnak a funkcionáriusai miatt nem lehetett egyetlen műhibát sem a nyilvánosság elé tárni. A szocializmus tette lobbistákká az orvosokat: a nagyfokú szakmai felelősség és a tizennyolc évnyi tanulás kevesebb jövedelmet hozott nekik legálisan, mint egy hétvégi kőművesnek.
Két személyes példa: sokadszori kudarc után a Schöpf-Merei Ágost-kórházban sikerült kihordani a reménytelennek tűnő terhességemet. A kórházat most indok nélkül bezárták. A másik: egy csütörtöki napon a mammográfia daganatot észlelt a mellemben, kedden megműtötték. Ennek vége. Hosszú várólisták vannak, és a speciális klinikát, ahol a műtétet végezték, megszüntették. Mi a botrányos? Ez. És a mulatságos? Aki azt mondja, hogy ez nekem jó.