Édestestvérek

k ö n y v e s h á z

Születésének századik évfordulója ráirányította a figyelmet. Emlékeztünk rá itthon és Erdélyben, koszorút kapott a Házsongárdi temetőben. Dsida Jenő (1907–1938) koszorúja mellé a Misztrál együttes illesztett lemezt, felidézve a XVI. századi nagy énekmondókat, amikor még egyenrangú volt szöveg és a dallam. „Vándor voltam, koldus, / vándor, mint a gólya. / Kurjongattam olykor, / Isten csavargója” – írta a költő Jámbor beszéd magamról című versében. Költeményeinek játékossága, a pillanatokat kifejező nyelve, formakezelése, humanizmusa, a szépség áhítata – zenéért kiáltott. Így lett az évfordulón a Hangzó Helikon sorozat darabja a Misztrál „kicsi zenés versszigete” – ahogy maguk nevezték alkotásukat. S ahogy annak idején Latinovits Zoltán sem magáért a versmondásért mondott verset, hanem többet akart: gondolkodtatni, rádöbbenteni és jobbítani. A zene eszközeivel a Misztrál is ezt teszi, menedékül azok számára, akik „kiutat keresnek a ma egyre erősödő, a kultúrát és a hagyományokat megsemmisítő elvek özönéből” – írják az előszóban.
Latinovits minduntalan újrafogalmazta a verset. Tanult szakmájának törvényei szerint, mérnöki pontossággal rajzolta meg a vers architektúráját, másrészt végsőkig érzékeny művészegyénisége mindig rátalált a költeménynek arra a pontjára, ahol közösségének valami újat tudott mondani. Ez vált aztán a vers fókuszává, új fénnyel világítva meg a költemény egészét. Hasonló törekvést figyelhetünk meg a Misztrál esetében, amikor ismétel, felcserél versszakokat, s a zene eszközeivel módosítja a központozást, ahogy a mának szóló hangsúly kívánja, miközben végig megőrzi a lírikus, a vers iránti alázatát. A megzenésített vers is fórum, amely a régi és a mai költők szavával egyaránt a mához kíván szólni, s azáltal korszerű, hogy bármiféle célzatos aktualizálás nélkül, a vers zenei újrafogalmazásával költői válaszokat képes adni a kor problémáira. Ezt teszi kristálytisztán, érthető szövegmondással, a ritmus váltakozásával, ha úgy tetszik, „érzelmi akcentussal” – ahogyan a színész Egressy Gábor az utolsó előtti szótagra helyezett hangsúlyt elnevezte – a Misztrál együttes is.
Dsida Jenő sajátos világot teremtő, halálfélelemből, titokzatos szorongásokból, babonás riadalmakból fakadó költészete élete vége felé a valóság színeivel, az élet vonásaival gazdagodott, s ekkor már a költő komázott is istenével, a halállal, az angyalokkal. „Éjjel a szobámban / angyalok motoztak / és takaróm alatt / meg-megcsiklandoztak.”
A zenének nemcsak a lélek, hanem a szavak hullámzását is vissza kell adnia. A Misztrál zenéje visszaadja. „Figyeljünk a dalosra – ajánlja Homérosz –, ki isteni kegytől áldva tud embereket vágykeltő dallal igézni, s bármikor énekel is, folyton hallgatni kívánjuk.” Ehhez persze Dsida-versek is kellenek, az erdélyi magyar irodalom egyik legígéretesebb tehetségének virtuozitása. E virtuozitáson szárnyal a Misztrál. Zene és költészet édestestvérek.
(Misztrál–Dsida Jenő. Helikon Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 4990 forint)