Lapunknak a parlamenti választások után írt vitaindító cikkét (Második megintés, Magyar Nemzet, 2006. április 29.) azzal zárta: ha a jobboldal nem képes okulni a leckéből, Gyurcsány Ferenc történelmi esélyt kap arra, hogy végleges rendszerré formálja az átmenet utáni Magyarországot. Ma is így látja?
– Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyzete mára alaposan megrendült. Népszerűsége olyan mélyre zuhant, ahonnét 1945 óta csupán egyetlen vezető magyar politikus jött vissza a csúcsra, Kádár János. De akkor még diktatúra volt. Mégis: Gyurcsány történetének még távolról sincs vége, a miniszterelnök a végsőkig küzdeni fog.
– Igaza lenne a kormányfőnek, hogy már túl vannak a nehezén?
– Nem hinném. A forintválság veszélye kétségkívül elmúlt. Ám az eddigi megszorítások után még nagyjából akkora lesz a költségvetési deficit, mint a választásokat megelőző évben volt. A szigor főhulláma ténylegesen csupán kora tavasszal érte el a családi kasszákat, a kórházi, iskolai elbocsátások java még hátravan. Igencsak messze még az államháztartás háromszázalékos hiánya, ami sokak érdekeit sértő reformok nélkül nem lesz tartósan elérhető.
*
Kinek dolgozik az idő: a kormányfőnek, pártbéli ellenfeleinek vagy az ellenzéknek?
– A kormányfő eredetileg nyilvánvalóan úgy gondolta: a megszorítások és a reformok nagy ugrása után az idő majd neki segít. Csakhogy a kormányalakítás hetében bejelentett megszorítások után ősszel nem a nagyszabású átalakítások tervezetei, hanem az őszödi beszéd került nyilvánosságra. A reformok terén alig egy év alatt máris legalább fél esztendő a kormány idővesztesége. Mégis, elegendő reform esetén a konvergenciaprogram betartásához jövőre már kevesebb megszorítás is elég lesz. A szocialisták csodára korántsem számíthatnak, de 2009-ben már érezhetően gyarapodhatnak az állampolgárok jövedelmei, addigra az uniós pénzekből való fejlesztések is megindulhatnak. Ezt viszont Gyurcsány Ferencnek még meg kell érnie miniszterelnökként. A szocialisták rettenetes közvélemény-kutatási eredményei a pártban sokakat megijesztettek. Az MSZP emberei elképesztő nyomás alatt állnak, ők és családjaik környezetüktől alaposan megkapják a magukét. Korábban általában hajlottak a pánikra, a kibeszélésre, ellenben most a körülményekhez képest igencsak szilárdan összetartanak. Az MSZP egyébként is hatalmasat hibázna, ha most cserélné le vezetőjét. A koalíció oly sokszor csapta be külföldi partnereit, hogy az új kormányfő sem állhatna elő alapjaiban más gazdaságpolitikával. Amennyiben kapkodva váltanának az élen, az utódnak is hamarjában odalehet a népszerűsége. Ma úgy látszik: a kormánytöbbség érdeke, hogy Gyurcsány Ferenc rigorózusan végigvigye a megszorításokat. Aztán legkorábban jövőre, de még inkább 2009-ben jöhet esetleg valaki más, aki megkísérelhet tiszta lappal a közvélemény elé állni.
– Sokak szerint Gyurcsány Ferenc sorsa a 2009-es európai parlamenti választásoktól függ.
– Meglehet, erről korábban a szocialista pártelittel hallgatólagos alku született: Gyurcsány Ferenc 2009-ig biztos háttérrel kormányozhat, cserébe viszont letett az MSZP átalakítására szőtt terveiről. Ha a szocialisták rosszabbul szerepelnek, mint Medgyessy Péterrel 2004-ben, akkor elvileg megnyílik a vezetőváltás lehetősége. A miniszterelnök ezzel kapott két évet a talpra állásra. Kétségtelen, hogy örömest folytatná, ám pártja már bizonyította, hogy képes menet közben is kormányfőt váltani.
– Egy éve több esélyt adott Gyurcsány Ferencnek a tartós berendezkedésre. Mit rontott el a kormányfő? Az őszödi beszéd mindent megmagyaráz?
– Az őszödi beszéd kiáltó hiba volt, a miniszterelnök rendszeresen nem képes moderálni exhibicionizmusát. Európában bizony ritkán hallhatja egy ország a kormányfőjétől, hogy a hatalom megtartásáért folyvást hazudott. Mégis, a beszéd nélkül is megroppant volna Gyurcsány Ferenc hitele. Senki nem ígérhet minden következmény nélkül tengernyi szépet és jót, hogy aztán bármiféle átmenet nélkül szögesen az ellenkezőjét tegye. Az embereknek már igencsak elegük van abból, hogy a jobb évek után mindig jönnek a megszorítások. A kormányok újra és újra visszaveszik azt, amit végre a magukénak hittek. Sokan érthetően úgy érzik, bármit mondanak is a politikusok, a reformok nem jelentenek mást, mint hogy fizetni kell azért, ami idáig ingyen volt. A rendszerváltozás után egy darabig még lehetett a nehézségeket az államszocializmus örökségével magyarázni. Ám eltelt 17 esztendő. A magyarok többsége mostanság döbben rá, hogy vége az átmenetnek, és számukra az új társadalmi rendszer nem biztos középosztálybeli létet, hanem tartós kiszolgáltatottságot jelent.
– A megrázkódtatás nem csak az ígérgető politika számlájára írható. Miért nem kongatta meg a vészharangot a közgazdászelit?
– Akadt, aki megszólalt, de a magyar értelmiség többsége mindkét oldalon régóta politikai tábora győzelmét tartja mindennél fontosabbnak. 2002 nyarától mostanáig közel annyival növekedett a magyar államadósság, mint amennyit az Európai Unió ad majd hét év alatt támogatásul az országnak. Amikor a hatalom a nyolcvanas évek derekán hasonló léptékű gazdaságpolitikai melléfogásba kezdett, akkor számos közgazdász vállalta tiltakozó levél aláírását.
– A kormány intézkedései közül eddig az államháztartási hiány csökkentéséről beszéltünk. De beszélhetünk-e reformokról?
– Nyilvánvalóan csak kevéssé. De bármit mondanak is a jobboldalon, 2001 nyara óta akkora a túlköltekezés, hogy még évekig elkerülhetetlen a következetes hiánycsökkentés. Mégis, a megszorításokon kívül eddig inkább csak reformszilánkok jöttek. Vegyük például az egészségügyet. Itt mindenképp reformelem, hogy eztán csupán járulékfizetés ellenében lehet igénybe venni a legtöbb egészségügyi szolgáltatást. De már csak reformszilánk a 300 forintos vizitdíj: senki nem gondolhatja komolyan, hogy ettől megszűnik a hálapénz. A többi intézkedés meg inkább csak újraállamosított és központosított. A kormány közvetlenül vállalta annak felelősségét, hogy adminisztratív döntést hozzon a kórházak osztályainak ágyszámáról.
– Sikeres reformok nélkül van esélye az MSZP-nek?
– Az államháztartás hiányának elszabadulásával látványosan megbukott a szocialisták egyik régi politikája, az osztogatás. A mára versenyképességét veszítő ország szinte rádőlni látszik a baloldalra. A megszorítások bejelentésével odaveszett állampolgári bizalmat a miniszterelnök most az MSZP másik tradíciójával, a modernizációs küldetésével igyekszik pótolni. Demokratikus felhatalmazás helyett döntéseit a szebb jövő ígéretével reméli igazolni. Bőségesen akadna jobbítanivaló az országban: a nemrégen még annyira eredményesnek tetsző magyar modellnek szinte valamennyi eleme bajban van. A baloldali értelmiség jelentős részének a magyar ugar felszántásának vágya sok mindent igazol. A rendszerváltozás utáni, megfontolásra intő tapasztalatok ellenére különösen az SZDSZ-t hatja át a messianisztikus hit: a piacosítás minden gondra gyógyírt adhat. Csakhogy a reform nem valami önmagában való legfőbb jó. Rosszul eltervezett és kivitelezett döntésekkel roppant károkat lehet okozni. A baloldali értelmiség nyugatos reformokra vágyik, közben a régi kelet-európai módra állami intézkedésekkel vezetne be az ország hagyományaitól idegen megoldásokat. Ez már II. Józsefnek sem sikerült. A hatvanas-nyolcvanas évek reformmodelljének alkalmazásához társadalmunk már nagyon is demokratizált és polgárosult.
– Ha az, miért nem tiltakozik erőteljesebben?
– A megszorítások messze legnagyobb terheit viselő és egyébként is állandóan megalázott közalkalmazottak máshol talán általános sztrájkba és hatalmas megmozdulásokba kezdtek volna. Csakhogy a magyarok évtizedekig tanulták, hogy az együttes nyomásgyakorlás reménytelen, céljaikhoz egyedül saját külön útjaikon érhetnek. Így aztán a szociális elégedetlenség előre tudhatóan nem kapcsolódott össze a jobboldali közönség felzúdulásával. Gyurcsány Ferenc jól számított: az emberek tüntettek, aztán hazamentek. Mosollyal fogadja, amikor kifütyülik, mert érzi: ez inkább a protestálókat minősíti. A zavarkeltéssel a jobboldal az egyik legfőbb konzervatív érték, a rend képviseletét engedi át a kormányfőnek az igencsak rendpárti országban. A szilárd parlamenti többség csak belülről bomolhat meg.
– Az SZDSZ új vezetése élezi a koalíciós feszültséget. Elvezethet ez a szakításig?
– Ha a kormánypártok kicsit is ésszerűen gondolkodnak, bizonyosan nem. Amint a külső nyomás enyhül, a szabad demokraták kétségkívül jobban szembesülnek gondjaikkal. Régóta a parlamenti küszöb táján álldogálva könnyen érezhetik: reformelképzeléseik határozottabb képviseletével javíthatnak helyzetükön. Így a szokásos módon most felfújják magukat, hogy rettentő eltökéltnek látszódjanak. Ám egy olyan partnerrel szemben kellene érvényesíteniük érveiket, amelynek szavazótömegei gazdasági érdekeik alapján a jobboldalénál inkább tarthatnak a piaci megoldásoktól. Elméletileg mégis előfordulhat, az SZDSZ olyan bátornak véli magát, hogy már nem lesz számára visszaút. De ha kilépne a kormányból, nemigen támogathatná értelmesen nyomban kívülről a kisebbségi MSZP-kormányt. Ekként azonban a legegyszerűbb ügyrendi kérdések megszavazása is kétségessé válna az Országgyűlésben. Nyomban elindulna a felelősségkeresés: ki a hibás a baloldalon nemrégen még olyan reményteljesnek gondolt reformkormány bukásáért. A szilárd kormányzáshoz szokott közvélemény alighanem alaposan megbüntetné a minden eddiginél ijesztőbb politikai káosz okozóit. Kisebbségi kormányuk szánalmas vergődését a szocialisták egyedül a választások előre hozásával állíthatnák meg. Ezen viszont az SZDSZ alighanem szabályosan megsemmisülne. Ezért hát ezúttal is inkább csak ijesztgeti régi szövetségesét.
– Az kizárt, hogy az MSZP az MDF-re cserélje le az SZDSZ-t?
– A mindent jobban tudó, izgága partnert az MSZP-ben láthatóan többen szeretnék kezelhetőbbel felváltani. Az MDF kisebb taktikai kérdésekben és sokfelé az önkormányzatokban máris együttműködik a szocialistákkal. Ám adott esetben mégsem mentheti meg az SZDSZ által is elhagyott Gyurcsány-kormányt. A politikáját régóta a két nagy párt erőteljes bírálatára alapozó Dávid Ibolya ezzel szinte mindent feladna abból, amit idáig elért. Az MDF-nek nincsen túlságos félnivalója az esetleges előre hozott választásoktól. Sőt a baloldali sajtóban váltig hízelgően bemutatott elnök asszony még szavazóközönségét is növelheti némileg a szocialisták táborából.
– Az Alkotmánybíróság hétfői döntése megnövelte az eredményes népszavazás esélyét. Ez mennyiben hozhatja előre a választásokat?
– Bármit gondolunk is a döntés tartalmáról, az kötelezi az Országos Választási Bizottságot. Az alkotmánybírósági határozat nagyban javítja a Fidesz népszavazási reményeit. A korábban hivatalosan jóváhagyott három kérdés még nem sok esélyt ígért a sikerre. A patikákon kívüli gyógyszereladásra és a kórházak privatizációjára vonatkozó indítványok távolról sem a kormány politikájának a lényegére kérdeztek. Az SZDSZ ugyanis nem a kórházakat, hanem a társadalombiztosítást óhajtja privatizálni. Az egyetlen nagy kórház árából megalakítható néhány magán-biztosítótársaság viszont nemsokára dönthetne valamennyi magyar kórház és rendelőintézet jövőjéről. A referendum kampányával a jobboldal folyamatos nyomás alatt tarthatja a hatalmat. Kellő választói részvétel esetén kiesne néhány reformintézkedés, ám ettől a kormány még aligha bukna meg. A Fidesz minden népszerűsége ellenére továbbra is három évre van a hatalom leváltásától. Ám máris mutatkoznak a párt egyik legrégibb hibájának jelei: soraiban sokaknak máris nagy a mellénye. Pedig az 1992 nyarán, majd 2002 tavaszán, végül a 2005-ös államfőválasztás után elért nagyszerű közvélemény-kutatási eredmények után egyformán kudarcok következtek.
– Ismét a tavalyi cikkéből idézünk: a jobboldalon Orbán Viktor végleges és visszavonhatatlan távozása nélkül nincs valódi kilátás az érdemi fordulatra. Nem haladta meg az idő ezt a kijelentést, hiszen a Fidesz elnöke megerősödve került ki az eltelt év küzdelmeiből?
– Már az írásom megjelenését két nappal követő várbeli Fidesz-rendezvényen látszott: Orbán Viktor a helyén marad, és ősztől a pozíciója csak még szilárdabb lett. A magyar jobboldal stratégiai gondjai jó ideje mégis változatlanok. Egyedül a jobboldali szavazók szeretetére építve csak akkor lehet hazánkban választásokat nyerni, ha a szocialisták katasztrofális politikájukkal maguk idegenítik el közönségüket. A Fidesz azért győzhetett 1998-ban, mert egy időre sikerült nagy arányban összefognia az egykori Ellenzéki Kerekasztal valamenynyi pártjának szavazóit. A hagyományos jobboldal hívei mellett mögötte egyesült a liberális ős-Fidesz és a rendszerváltó SZDSZ támogatóinak nagyobbik fele is. Ám nemsokára a jobboldali törzsközönség számára csaknem új honfoglalást jelentő orbáni kormányzati politika sorra távolította el a polgári közép jobbára városi, magasabb státusú, kevéssé vallásos szavazóit. Főleg ők hiányoztak 2002-ben és nem a kisgazdák, hiszen a falvakban a Fidesz előretört, miközben Budapesten és a nagyobb városokban szenvedett el jelentős veszteségeket. A határon túli magyarok kettős állampolgárságát kezdeményező népszavazás kudarca után a párt vezetése megértette, hogy módszeresen bővítenie szükséges bázisát, de ismét nem a centrum felé fordult, inkább a kádári kisembert igyekezett elszeretni a szocialistáktól. Orbán Viktor mindent megpróbált, ám mint 2006-ban kiderült, ez nem egyszerű feladvány. Most mégis ugyanezen a módon akar visszatérni a kormányzásba.
– Jelenleg azonban imponáló fölénnyel vezet a Fidesz az MSZP előtt.
– Ha most lennének a választások, a Fidesz talán kétharmados többséget is szerezhetne. Olyan mértékben fordultak el a választók Gyurcsány kormányától, hogy hasonló esetben a világon mindenütt hangot kapna a váltás igénye. De mégis a legvalószínűbb, hogy csupán három év múltán voksolunk. Márpedig addig ezernyi dolog történhet. Hatalmasat téved, aki már most leírja az MSZP-t. Óriási arányban hagyták ott csalódott szavazói, ám jó részük azon nyomban visszatérne, ha attól kellene tartania, hogy Orbán visszajön a hatalomba. A baloldal távolról sem jobb a Fidesznél, ám közönségében erősebb az önreflexió, a polemikus gondolkodás lehetősége. Így soraikban jobbak a visszacsatolás, a kudarcokból való tanulás, ezért a politikai és személyi váltás esélyei. Az MSZP a döntő pillanatban könnyen új miniszterelnökkel állhat elő, ami tetemesen növelheti mozgásterét. A Fidesz elnökét a Nagy Imre-temetés óta az egész ország ismeri. A róla kialakult kép egyértelmű, azon nem is szabad változtatni. Mindig is rosszul állt neki, amikor tanácsadóira hallgatva megkísérelt másnak mutatkozni, mint ami valójában. A hagyományos jobboldal kezdettől jól fogadta nyilvános beszédeinek mind jellemzőbb neobarokk pátoszát. Ám ezzel a választási eredményben is megmutatkozóan érezhetően távolodott a fiatalabb szavazók világától. Hívei régóta csupán a legnagyobbakhoz mérhető történelmi kiválóságnak látják, de a másik oldalon legalább ennyire vélik ördöginek személyiségét. Megszólalásai folyvást ellenszavazatra mozgósítják az ellentábor választóit.
– Egy éve sokan megjósolták Orbán Viktor távozását, ám a Fidesz májusi kongresszusán egyedüli jelöltként, elsöprő többséggel választották újra. Csak a kormány bukdácsolásának köszönhető ez?
– Távolról sem. A rendszerváltozás óta egyetlen jobboldali politikus sem ragadta magával annyira közönsége lelkét, mint a Fidesz elnöke. Pártjában senkinek nincsen megfelelő programja és kellő elszánása a váltásra. Ha azonban 2010-ben újabb négyéves kormányzásra kapnának felhatalmazást a szocialisták, az kétségkívül Orbán Viktor történelmi felelőssége volna. A volt miniszterelnök létező választói igények tömegét elégíti ki mondanivalójával. Mostanában sokan beszélnek arról, hogy hazánk közéletének átka a két pártelnök politikai vezérsége. Szerintem szembenállásuk inkább az ország teremtménye. A magyarok kezdettől fájdalmas csalódásként élik meg a rendszerváltozást. Mára a földkerekség egyik legelégedetlenebb és -feszültebb nemzete lettünk. Igyekszünk lehetőleg mindig másban megtalálni a felelőst. Ha hirtelen eltűnne mindkét vezér, alighanem mindkét oldal keresne más hasonlót.
– És mi változik, ha az egyikük tűnik el?
– Egyelőre úgy látszik: a Fidesznek a legkönnyebb ellenfél Gyurcsány lenne. A Fidesz „az új többségbe” igyekszik egyesíteni minden elégedetlen választót. Ezért aztán módszeresen hallgat arról, hogy kormányra lépve pontosan mihez is kezdene az országgal. Az új magyar kapitalizmust nehéz szeretni, de a Fidesz a nyugatos polgárosodás ügyét mind jobban odahagyja a kormánypártoknak. Így viszont bajos lesz újra felépíteni a jobboldal kormányzóképességébe vetett választói hitet, és jelentős részben továbbra is a koalíciós pártok hibáin múlik majd a jövendő kormányváltás.
origo.hu
Egyre nagyobb bajban van Ruszin-Szendi Romulusz, akár tíz évet is kaphat
