Szászország a korrupció hálójában vergődik

A német újraegyesítést követően kialakult új tartományok történetének legnagyobb botránya fenyegeti Szászországot. A négymillió lakosú tartomány a szervezett bűnözés hálójába került, a rendőrség, az igazságszolgáltatás és számos befolyásos politikus kapcsolata maffiaszerű struktúrákra utal.

Rainer Stock, az alkotmányvédő hivatal tartományi elnöke volt a botrány első áldozata, őt már elmozdították posztjáról. Szövetségi szinten a berlini kancelláriahivatalt vezető államminiszter, Thomas de Maiziere találja szembe magát vádakkal és gyanúsításokkal.
A Kereszténydemokrata Unió politikusa 2004–2005-ben Szászország belügyminisztere volt, és nem tájékoztatta a parlament ellenőrző grémiumát a szervezett bűnözéssel kapcsolatosan szerzett értesülésekről.
A hajdani NDK-t követő időszak „keletnémet mintatartománya” – a már eddig kiértékelt adatok szerint – a korrupció ingoványos talajára tévedt. A megvesztegethető személyek listáján rendőrök, államügyészek, bírák, politikusok nevei szerepelnek, akik sikerrel akadályozták meg olyan nyomozások lefolytatását, amelyek gyilkosságok, a gyerekprostitúció, a hivatali hatalommal való visszaélés, sötét ingatlanüzletek hátterének a felderítésére összpontosultak. A nagykoalíciós (keresztény- és szociáldemokrata) tartományi parlament ellenzéki pártjainak kezdeményezésére legutóbb vizsgálóbizottság alakult az ügy átvilágítására. A tartományi alkotmányvédő hivatal már jó ideje gyűjtötte az adatokat, de a bomba csak akkor robbant, amikor a „lesállás” megnevezés alatt több mint tizenötezer oldalnyi terhelő irat vált ismertté, áttörve a titoktartás gátját.
A botrányos történet gyökerei az újraegyesítés kezdeti fázisára nyúlnak vissza, a „vadkelet” időszakára, amikor tizenötezer állami vállalat került magánkézbe, és a befektetők között nemcsak becsületes üzletemberek jelentek meg, hanem a kapitalizmus kalandorai is. Ott, ahol milliárdok fordultak meg, feltartóztathatatlan volt a spekuláció, a korrupció. Már csak azért is, mert a fiatal tartomány nem tudott lépést tartani a fejlődés iramával. Az állami intézményrendszer átalakítása csak az ország nyugati részéből – elsősorban Bajorországból és Baden-Württembergből – áthívott személyzettel volt keresztülvihető, de ezek tagjai nem tartoztak feltétlenül a szakma legjobbjai közé. A lipcsei lakásépítő társaságtól hétszázmillió márka tűnt el; több gyilkosság maradt felderítetlen; Norbert Röger főállamügyész nyilvánosházak látogatásával megzsarolhatóvá vált; a bűnügyi rendőrség elitalakulatának több tagját elmozdították, mert a szervezett bűnözésről szerzett információikat nem adták tovább; a Jasmin név alatt működő bordélyház rendőri támogatással jutott fiatalkorú prostituáltakhoz. Ilyen háttérrel nyomasztó összképet mutat a biztonsági szervek és az igazságszolgáltatás kapcsolata.
A parlament ellenőrző bizottsága ezúttal csak gondosan kiválasztott szász államügyészeket bízott meg az iratok áttanulmányozásával, azok másolatait pedig átadta a szövetségi bűnügyi hivatalnak és a legfelsőbb államügyészségnek is. Drezdában – a tartományi fővárosban – még az irattömeggel foglalkozó munkatársak neveit is szigorúan eltitkolják, attól tartva, hogy merényletek áldozatai lehetnek, sajtóértesülések szerint több személy biztonságát máris rendőrök vigyázzák. Albrecht Buttolo belügyminiszter kijelentése a polgárok megnyugtatására inkább önbíztatásnak tűnik: „Szászország nem Szicília.”