Végtelen alagút

A kormány szövegeit értelmezni viszonylag egyszerű; amit mondanak, annak ellenkezője igaz. Nem lesz gázáremelés: lesz gázáremelés. Nem nyúlunk a nyugdíjakhoz: szétverjük a nyugdíjrendszert, emeljük a nyugdíjkorhatárt, csökkentjük az idősellátás körét és színvonalát. Nem lesznek megszorítások: lélegzetelállító megszorítások lesznek. Nem lesz fizetős egészségügy: naná, hogy fizetős lesz az egészségügy. Az adócsökkentés kormánya vagyunk: emeljük az adókat, sőt újakat vezetünk be. Látom a fényt az alagút végén: meg fogtok gebedni, polgártársak. Hazafi vagyok és demokrata… (a fordítás legyen az olvasó dolga).
Alkotmányunk preambulumában hármas cél szerepel, úgymint: többpártrendszer, parlamenti demokrácia és szociális piacgazdaság. Az MSZP–SZDSZ-kormány célkitűzései mint vasárnap kiadott programjuk mutatja: ezekkel épp ellentétesek. Két társadalmi legitimáció nélküli párt, széles körű egyeztetés nélkül, a vita lehetőségét megkerülve (a parlamenti záróra után) a nyilvánosság arcába csapta az új megszorítócsomagot. E program szerint „a szociális ellátások rendszerében paradigmaváltásra van szükség”. Ezt úgy kell érteni, hogy tönkretesznek mindent. Nem mintha a rendszer jó lett volna eddig, de őrizte az igazságosság és szolidaritás nyomait. Most eltűnik mindaz, ami az adófizetők pénzével bölcsen gazdálkodó, azokat közszolgáltatások formájában visszaosztani igyekvő, a rászorulókról ésszerűen gondoskodó, vagyis jóléti államra emlékeztet. S mert mindez eltűnik, a középosztálybeli betegek el fognak szegényedni, a szegény betegek pedig meg fognak halni. A nyugdíjaskérdés megoldásaként tovább nehezül az idősek helyzete, így leszűkül az időtartam, amíg az államnak kell eltartani őket. Az ingatlanadóval kapcsolatban azt állítja a kormány, a terhek összességükben csökkenni fognak; hát nem csökkenni, hanem növekedni fognak, kitartóan és kétségbeejtően. Eddig is elég volt nyögni a ház után a rezsit meg a törlesztőrészleteket; most majd méret után állapítják meg az értéket, így vetik ki az adót, főként a családokat sújtva. Lehet persze a polgárnak alacsony ingatlanadója, ha négy gyerekkel nyomorog ötven négyzetméteren; de biztosabb, ha egyedül él egy apró panelgarzonban. Ő mentesül az adó, az állam a közoktatás, a meg nem született gyermek a lét terhétől. Aki pedig mindenképp családot akar, szedje meg magát, mint Kóka úr, az igazi self-made-man. Szabad élet, szabad piac. Legyen ön is milliomos…
Tudják, mi a legnagyobb hazugság? Hogy a megszorításoknak egy neoliberális kormány alatt végük lehet. Hogy ez csak átmenet, kiigazítjuk a költségvetést, aztán jön a fény az alagút végén. Hát nem jön, mert ennek az alagútnak nincs vége. A szabadpiaci vadkapitalizmusban az irányító réteg csökkenti a szociális kiadásokat, hogy a nagytőkének juttatott kedvezményeket növelhesse. A rendszer a megszorításokra épül. Amit belőlünk kiszorítanak, abból tartják fenn a kizsákmányoló apparátust, benne a hatalmi médiával s a kezükhöz szokott elittel. A lakosság nagy része elszegényedik, s egy szűk – vegyes érdekeltségű – réteg határtalanul meggazdagszik. Ezt nevezik növekedésnek.
Van megoldás? Hát persze. Be kell robbantani, képletesen szólva, az alagutat (az értelmiség szellemi dinamitrúdjaival). S ehhez a sokat emlegetett baloldali értelmiségre is szükség volna, ha létezik még ilyen. Hol vannak, akik a szociális érzékenység jelszavával vitték egykor győzelemre az MSZP-t? Akik jóléti rendszerváltozást sürgettek a Medgyessy-kormány hatalomra jutása előtt? Most tiltakozzanak, akik még mernek baloldaliak lenni! Nos?
De nagy a csönd…